KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/április
KRÓNIKA
• (X) : Francia Filmnapok 2003
• N. N.: Képtávíró
• (X) : Shoot in Hungary
• N. N.: Hibaigazítás
• Molnár Gál Péter: Alberto Sordi (1919–2003)
FILMSZEMLE
• Bikácsy Gergely: Temetetlen hülyeségeink Játékfilmek
• N. N.: A 34. Magyar Filmszemle díjai
• Radnóti Sándor: Unalmon innen és túl Játékfilmek
• Bori Erzsébet: Ember a vízben Dokumentumfilmek

• Bakács Tibor Settenkedő: Kicsi, de erős Kisjátékfilmek
• Vaskó Péter: Szép halál G.I. Joe moziba megy
• N. N.: Amerika háborúi
• Takács Ferenc: Odüsszeusz háborúja Kultuszmozi: Nagy Vörös Egyes
• Varró Attila: Bond kontra Oszama Hollywoodi számháború
• Herpai Gergely: Pixel-ármádia Kalandjáték Irakban
• Beregi Tamás: Skizofrén angyalok Polanski női
• Pályi András: Polanski vagy anti-Polanski? A zongorista
• Muhi Klára: A jó állapotú gyerek kibírja Beszélgetés Vekerdy Tamással
• Muhi Klára: Iskola – példa? Beszélgetés filmről, médiáról és nevelésről
• Gelencsér Gábor: A látás logikája Filmes könyv
• Kozma György: Pindur pandúrok egész este A gyógyító animáció
KRITIKA
• Stőhr Lóránt: A meglelt haza Tesó
• Békés Pál: Könyvsors Az órák
• Hungler Tímea: Színház az egész alvilág Chicago
• Ardai Zoltán: Párizsi neolit Visszafordíthatatlan
• Ágfalvi Attila: Golyó a kézbe Isten városa
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Fausto 5.0
• Nevelős Zoltán: Schmidt története
• Vincze Teréz: Baran
• Nedbál Miklós: félelem.com
• Kis Anna: Madame Satã
• Pápai Zsolt: Még egy kis pánik
• Hungler Tímea: Két hét múlva örökké
• Herpai Gergely: A szellemhajó
• Köves Gábor: Beavatás
• Turcsányi Sándor: Kiskakukk

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

A hullám

Vajda Judit

Die Welle – német, 2008. Rendezte: Dennis Gansel. Írta: Dennis Gansel, Todd Strasser és Peter Thorwarth. Kép: Torsten Breuer. Zene: Heiko Maile. Szereplők: Jürgen Vogel (Rainer Wenger), Frederick Lau (Tim), Max Riemelt (Marco), Jennifer Ulrich (Karo), Christiane Paul (Anke). Gyártó: Rat Pack Filmproduktion GmbH. Forgalmazó: SPI. Feliratos. 101 perc.

 

Megalázó kísérletekről és parancsuralomról szóló filmet sokat láthattunk már – ennél jóval kevesebb azon művek száma, melyek egy vezető nélküli diktatúra kialakulását illusztrálják. Dennis Gansel alkotása sokszoros adaptáció: a fejlődési sor a diákjain a náci birodalom működését demonstráló kísérletet végző tanár 1967-ben megtörtént esetétől az általa írt újságcikken és egy 1981-es amerikai tévéfilmen keresztül végül az utóbbi regényváltozatán át vezet – és ez a hosszas formálódás igazán jót tett neki.

A német (!) alkotó elszakad a Harmadik Birodalomtól: filmje cselekményét egy általánosságban az autokráciát tárgyaló iskolai projekthét keretébe helyezi. Ezzel nemcsak modernizálja a sztorit, hanem egy aktuálisabb analógiára hívja fel a figyelmet, hiszen a „hogy történhettek meg a II. világháború borzalmai?” helyett arra helyezi a hangsúlyt, hogyan fordulhat át a tökéletes demokrácia erőszakos diktatúrává (amire elég könnyű mai példát mondani). Ez az átfordulás pedig vezető nélkül valósul meg, hiszen Ganselnél a Hullám nevű csoportot életre hívó tanár később hangsúlyosan nem folyik bele az eseményekbe. A film legizgalmasabb kérdése tehát: manipulálhat-e valaki úgy, hogy nem is tud róla? A folyamatok ábrázolása pedig olyan finom lépésekben történik, hogy még a néző sem veszi észre, mikor változik meg minden (ha megváltozik egyáltalán).

A rendező ráadásul nemcsak élettel tölti meg a fiataloknak szánt regény sematikus figuráit, de sokkal árnyaltabban is fogalmaz, és sikerül túllépnie a címből magából adódó szimbolikus jelentéseken (a hullám egyszerre szép és fenyegető, önmagát gerjesztő jelenség). Todd Strasser 1981-es könyvének didaxisához képest egy gyomron vágó zárófordulat beiktatásával Gansel filmje fejlettebb üzenettel szolgál, miszerint ha a tömegről van szó, semmi sem biztos, csak az, hogy senki sem lehet elég jó pszichológus.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/10 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9518