KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/május
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Kelecsényi László: Révész György (1927-2003)

• Bori Erzsébet: Képfegyverek Beszélgetés Amerika médiaháborúiról
• Tillmann József A.: A lidércfény sebessége Paul Virilio: Háború és televízió
• Vágvölgyi B. András: Vágókép: Irak Médiaháború
MÉDIA
• György Péter: A mélypont Televíziózás Magyarországon
FESZTIVÁL
• Gelencsér Gábor: Kishatárátlépés Berlin
• N. N.: Az 53. Berlini Filmfesztivál díjai

• Kovács Marcell: Dupla vagy senki Kultuszmozi: Brian De Palma Megszállottsága
• Varró Attila: A pillangó álma Femme fatale
FILMZENE
• Forrai Krisztián: Zenés látványkórház Fiatal film, fiatal zene
KÖNYV
• Kolozsi László: Utam Bergmannal Hűtlenek
KRITIKA
• Takács Ferenc: Hermész a Holocaustban A rózsa énekei
• Hirsch Tibor: Az 56-os szelvény Telitalálat
• Zoltán Gábor: Phil filmje Minden vagy semmi
• Gelencsér Gábor: Egy híján húsz Hétfő reggel
• Korcsog Balázs: A jelszónk: Melinda Bánk bán
• Vaskó Péter: Koldusoperett New York bandái
• Békés Pál: Rövidfilmek az időről Tíz perc
DVD
• Pápai Zsolt: Egyenes beszéd Napfényes Florida
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: A számat figyeld
• Ádám Péter: Kínzó mindennapok
• Hirsch Tibor: Holly Woodi történet
• Mátyás Péter: Császárok klubja
• Vaskó Péter: A Nap könnyei
• Nevelős Zoltán: A mag
• Halász Tamás: Frida
• Köves Gábor: Donnie Darko
• Varró Attila: Egy veszedelmes elme vallomásai
• Vajda Judit: Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt
• Csillag Márton: Szakítópróba
• Wostry Ferenc: A Zu legendája
• Csillag Márton: Johnny English
• Csillag Márton: Tökös csaj
• Kovács Marcell: Széftörők

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Fekete villám

Vajda Judit

Csornaja Molnyija – orosz, 2009. Rendezte: Dimitrij Kiszelev. Írta: Dimitrij Alejnikov és Alexander Talal. Kép: Szergej Trofimov. Szereplők: Grigorij Dobrijgin (Dima), Szergej Garmas (Dima apja), Jekatyerina Vilkova (Nasztya), Igor Szavocskin (Borisz), Jekateryina Sztarsova (Sima testvére). Gyártó: Bazelevs Production. Forgalmazó: UIP-Duna Film. Feliratos. 106 perc.

Az orosz filmipar többször bizonyította, hogy számos műfajban felveszi a versenyt Hollywooddal – lásd Az Admirálisnak a Titanickal vetekedő háborús melodrámáját vagy a Timur Bekmambetov-féle Éjszakai és Nappali őrség akciófantasyját. Részben éppen a kazah rendezőnek köszönhetjük az amerikaiaknak adott újabb csattanós orosz választ is: ő ugyanis a producere a Fekete Villámnak, ami az első, de annál frappánsabb felelet a világ másik oldalán már régóta futó, ám még közel sem lecsengett szuperhősmozikra.

A Fekete Villám (muszáj leírni az eredeti címet is: Csornaja Molnyija) ráadásul úgy használja az amerikai eredetű (szub)zsánert, hogy szervesen beágyazza a kortárs Oroszország valóságába – mintha mindig is ide tartozott volna. Az új orosz szuperhős nem születésénél fogva vagy valamely végzetes baleset okán, hanem egyrészt a jószerencse, másrészt saját döntése következtében válik az embertársait segítő kiválasztottá (vö.: a rendszerváltás utáni, új típusú „self-made-man” vállalkozókkal). S habár főhősünk és Pókember sorsa közt számos párhuzam fedezhető fel (mindketten csóró diákok, akik egy családi tragédia miatt határoznak úgy, hogy felvállalják a szuperhős státuszt, ezenkívül még itt van a szeretett nőért folyó harc motívuma is), elsőre nem sokaknak tűnik fel: Gyima nem száz százalékig orosz hős.

Ennek fő oka egyben a mű legfontosabb különbsége az amerikai superhero-filmekhez képest: a Fekete Villám alkotói egyrészt élesen elválasztják a szuperhőst és szuperképességét (nem a testén belülre, hanem azon kívülre helyezik), másrészt egy olyan eszközt választanak, ami tipikusan orosz: a magát virágkihordónak álcázó Gyima egy ősrégi fekete Volga 21-essel menti a bajba jutottakat. Ez is mutatja, hogy a film nem fél a paródiától sem – ami garantálja, hogy a Fekete Villám a fiatalabb célközönségen kívül a nosztalgiázó idősebbeket is eltalálja.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/03 61-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10115