KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/május
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Kelecsényi László: Révész György (1927-2003)

• Bori Erzsébet: Képfegyverek Beszélgetés Amerika médiaháborúiról
• Tillmann József A.: A lidércfény sebessége Paul Virilio: Háború és televízió
• Vágvölgyi B. András: Vágókép: Irak Médiaháború
MÉDIA
• György Péter: A mélypont Televíziózás Magyarországon
FESZTIVÁL
• Gelencsér Gábor: Kishatárátlépés Berlin
• N. N.: Az 53. Berlini Filmfesztivál díjai

• Kovács Marcell: Dupla vagy senki Kultuszmozi: Brian De Palma Megszállottsága
• Varró Attila: A pillangó álma Femme fatale
FILMZENE
• Forrai Krisztián: Zenés látványkórház Fiatal film, fiatal zene
KÖNYV
• Kolozsi László: Utam Bergmannal Hűtlenek
KRITIKA
• Takács Ferenc: Hermész a Holocaustban A rózsa énekei
• Hirsch Tibor: Az 56-os szelvény Telitalálat
• Zoltán Gábor: Phil filmje Minden vagy semmi
• Gelencsér Gábor: Egy híján húsz Hétfő reggel
• Korcsog Balázs: A jelszónk: Melinda Bánk bán
• Vaskó Péter: Koldusoperett New York bandái
• Békés Pál: Rövidfilmek az időről Tíz perc
DVD
• Pápai Zsolt: Egyenes beszéd Napfényes Florida
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: A számat figyeld
• Ádám Péter: Kínzó mindennapok
• Hirsch Tibor: Holly Woodi történet
• Mátyás Péter: Császárok klubja
• Vaskó Péter: A Nap könnyei
• Nevelős Zoltán: A mag
• Halász Tamás: Frida
• Köves Gábor: Donnie Darko
• Varró Attila: Egy veszedelmes elme vallomásai
• Vajda Judit: Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt
• Csillag Márton: Szakítópróba
• Wostry Ferenc: A Zu legendája
• Csillag Márton: Johnny English
• Csillag Márton: Tökös csaj
• Kovács Marcell: Széftörők

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Végső állomás 5 – 3D

Sepsi László

Végső állomás 5 – 3D (Final Destination 5) – amerikai, 2011. Rendezte: Steven Quale. Írta: Eric Heisserer. kép: Brian Pearson. Zene: Brian Tyler. Szereplők: Nicholas D’Agosto (Sam), Emma Bell (Molly), Miles Fisher (Peter), Jacqueline McInnes Wood (Olivia). Gyártó: New Line Cinema. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 92 perc.

A 2000-es Végsõ állomás óta idén ötödik alkalommal találkozunk olyan fiatalokkal, akik egyikük megérzésének/látomásának köszönhetõen iszonyatos tömegszerencsétlenségtõl menekülnek meg, hogy aztán rövidesen valamennyien bizarr balesetek kárvallottjaiként szenderüljenek jobblétre. A Végsõ állomás-széria a tinihorror mûfajában ritkának számító misztikus vonulatot képviseli: noha elbeszélésmódja idézheti a slasherekét – közös az egyenként elhulló tinédzserek végzetére felfûzött, laza cselekménystruktúra –, a sorozat kuriózuma az, hogy áldozatjelöltjei egy megfoghatatlan ellenséggel dacolnak: magával a Halállal vívnak – végtére is – reménytelen szélmalomharcot. A széria ekként a slashernél közelebb áll az ördöghorrorhoz (Ómen-filmek) – ezt erõsíti a harmadik részben a fotókon feltûnõ jelek értelmezésének mozzanata –, illetve a katasztrófafilm zsánerének is adósa: a folytatások egymásra licitálnak a történetet beindító szerencsétlenségek (legyen szó repülõgép-robbanásról, tömegkarambolról, meghibásodó hullámvasútról, a nézõtérre zuhanó versenyautókról, vagy – mint az aktuális tételben – széthulló hídról), illetve az ideiglenes túlélõket meggyilkoló „balesetek”. Ez utóbbiak egyre abszurdabb módon következnek be, miközben a felvezetésük során kirajzolódó várakozások keresztülhúzása is egyre nagyobb teret nyer (ez nem csekély fekete humorral fûszerezi a rémségeket), ahogyan a véres effektusokban való tobzódás is eszkalálódik: a villanásnyi idõ alatt történõ lefejezéstõl mára a kitartott (ön)csonkításokig jutottunk. Az utóbbi két részben ezek a hatáselemek immár 3D-ben szolgálják a nagyérdemût; a szituációk és veszélyek duplázására épített negyedik résszel szemben ugyanakkor a friss darab kicsit több figyelmet fordít fõhõseire, ekként – a haláltánc egy új lépése értelmében – a karakterek immár egymásban is megtalálhatják potenciális gyilkosukat. Az igazi meglepetést mégis a csattanó hozza, amely ha nem is írja át a sorozat eddigi logikáját, egy megmosolyogtató csavarral összekapcsolja a múltat s a jelent.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/10 56-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10793