KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/május
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Kelecsényi László: Révész György (1927-2003)

• Bori Erzsébet: Képfegyverek Beszélgetés Amerika médiaháborúiról
• Tillmann József A.: A lidércfény sebessége Paul Virilio: Háború és televízió
• Vágvölgyi B. András: Vágókép: Irak Médiaháború
MÉDIA
• György Péter: A mélypont Televíziózás Magyarországon
FESZTIVÁL
• Gelencsér Gábor: Kishatárátlépés Berlin
• N. N.: Az 53. Berlini Filmfesztivál díjai

• Kovács Marcell: Dupla vagy senki Kultuszmozi: Brian De Palma Megszállottsága
• Varró Attila: A pillangó álma Femme fatale
FILMZENE
• Forrai Krisztián: Zenés látványkórház Fiatal film, fiatal zene
KÖNYV
• Kolozsi László: Utam Bergmannal Hűtlenek
KRITIKA
• Takács Ferenc: Hermész a Holocaustban A rózsa énekei
• Hirsch Tibor: Az 56-os szelvény Telitalálat
• Zoltán Gábor: Phil filmje Minden vagy semmi
• Gelencsér Gábor: Egy híján húsz Hétfő reggel
• Korcsog Balázs: A jelszónk: Melinda Bánk bán
• Vaskó Péter: Koldusoperett New York bandái
• Békés Pál: Rövidfilmek az időről Tíz perc
DVD
• Pápai Zsolt: Egyenes beszéd Napfényes Florida
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: A számat figyeld
• Ádám Péter: Kínzó mindennapok
• Hirsch Tibor: Holly Woodi történet
• Mátyás Péter: Császárok klubja
• Vaskó Péter: A Nap könnyei
• Nevelős Zoltán: A mag
• Halász Tamás: Frida
• Köves Gábor: Donnie Darko
• Varró Attila: Egy veszedelmes elme vallomásai
• Vajda Judit: Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt
• Csillag Márton: Szakítópróba
• Wostry Ferenc: A Zu legendája
• Csillag Márton: Johnny English
• Csillag Márton: Tökös csaj
• Kovács Marcell: Széftörők

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

A 007-es modell

Bond-imázs

A kém, akit szeretünk

Huber Zoltán

Az erős márkanévvel és tökéletesen kiépített imázzsal megtámogatott „termék” hibátlanul alkalmazkodik a mindenkori célcsoport ízléséhez.

Ma már senki sem vitatja, hogy Ian Fleming legendás titkosügynöke jóval összetettebb figura, mint azok a szimpla ponyvahősök, akik kizárólag olcsó izgalmakkal, gyors autókkal és gyönyörű nőkkel szórakoztatják a közönséget. A százmilliós példányszámban olvasott regények, a fél évszázada töretlenül népszerű mozifilmek, a világszerte ismert és idézett attribútumok csupán az egyre patinásabb mítosz felszínét jelentik. A Bond-legendárium mélyén jóval összetettebb struktúrák és szimbólumok működnek, melyekre könnyen rábukkanhat a figyelmes olvasó/néző, majd az egyéni preferenciái, saját ideológiai vonzódásai szerint értelmezheti. A brit szuperkém korunk legképlékenyebb szuperhőse: folyamatosan formálódó, rugalmasan alkalmazkodó legendája elsősorban a közönségről, a kritikusról mesél.

A Bond-franchise diadala számtalan aspektusból vizsgálható, és a töretlen siker nemcsak a szellemtudományok területén vívott ki érdeklődést magának. Marketing- és eladási szempontból e jól pozícionált, erős márkanévvel és tökéletesen kiépített imázzsal megtámogatott „termék” hibátlanul alkalmazkodik a mindenkori célcsoport ízléséhez, a figura ellenállás nélkül képes a nyugati popkultúrába integrálódni. A 007-es kalandok népszerűsége akkoriban érte el a csúcspontját, amikor a fogyasztói társadalom nagy ideái a hidegháborús paranoia fűtötte imperializmussal, illetve a hatvanas évek felszabadultabb légkörével, a nyíltabb szexualitással találkozott. Bár a szuperkém változatos bevetései mindig gondosan követik az aktuális politikai és társadalmi viszonyokat, a sikeres alapképlet nagyrészt a mai napig érintetlen. Bond mindig is egy olyan férfiasan áramvonalas próbababa volt, aki tökéletesen mutat a férfimagazinok címlapjain, miközben trendi luxusmárkákat, költséges hobbikat, vagy épp felső kategóriás turista-attrakciókat reklámoz.

Az alapvetően konzervatív beállítottságú, az angolszász kapitalista berendezkedés megkérdőjelezhetetlen felsőbbrendűségében hívő célközönség legfontosabb vágyálmait, egy letűnt gentleman-ideált mesehőssé gyúró filmproducerek már a sorozat születésekor felismerték, hogy a vászonról áradó Bond-életérzést nem szabad szűk keretek közé zárni. Az átütő világsikerhez, a masszív kultuszhoz le kell csiszolni, le kell egyszerűsíteni a szuperkém alakját, alkalmassá téve a frissebb kalandok, az ellentmondásosabb minőségek, az újabb és újabb jellemvonások befogadására. Így történhetett, hogy Fleming karakteres, kissé durva hőse a vásznon sohasem több mint a kötelező ismertetőjegyek (egy sorszám, egy pisztoly, néhány aranyköpés), a partnerek (társak, ellenfelek, nők), az aktuális színész, illetve az adott küldetés egyszerű összege. Ebben a képletben James Bond egyszerű burok csupán - maga a fogalom azonban állandó változásban van, és elsősorban a popkulturális evolúció hajtja előre…

 

[…]


[A teljes cikk februártól lesz online elérhető, addig csak a lapban olvasható. Egy szám ára csak 490 Ft!

Éves előfizetéssel még olcsóbb, számonként csak 395 forint.

A nyomtatott Filmvilág digitális változatban is előfizethető (havonta 390 forintért) a dimag.hu honlapon]


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/11 . old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11108