KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/május
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Kelecsényi László: Révész György (1927-2003)

• Bori Erzsébet: Képfegyverek Beszélgetés Amerika médiaháborúiról
• Tillmann József A.: A lidércfény sebessége Paul Virilio: Háború és televízió
• Vágvölgyi B. András: Vágókép: Irak Médiaháború
MÉDIA
• György Péter: A mélypont Televíziózás Magyarországon
FESZTIVÁL
• Gelencsér Gábor: Kishatárátlépés Berlin
• N. N.: Az 53. Berlini Filmfesztivál díjai

• Kovács Marcell: Dupla vagy senki Kultuszmozi: Brian De Palma Megszállottsága
• Varró Attila: A pillangó álma Femme fatale
FILMZENE
• Forrai Krisztián: Zenés látványkórház Fiatal film, fiatal zene
KÖNYV
• Kolozsi László: Utam Bergmannal Hűtlenek
KRITIKA
• Takács Ferenc: Hermész a Holocaustban A rózsa énekei
• Hirsch Tibor: Az 56-os szelvény Telitalálat
• Zoltán Gábor: Phil filmje Minden vagy semmi
• Gelencsér Gábor: Egy híján húsz Hétfő reggel
• Korcsog Balázs: A jelszónk: Melinda Bánk bán
• Vaskó Péter: Koldusoperett New York bandái
• Békés Pál: Rövidfilmek az időről Tíz perc
DVD
• Pápai Zsolt: Egyenes beszéd Napfényes Florida
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: A számat figyeld
• Ádám Péter: Kínzó mindennapok
• Hirsch Tibor: Holly Woodi történet
• Mátyás Péter: Császárok klubja
• Vaskó Péter: A Nap könnyei
• Nevelős Zoltán: A mag
• Halász Tamás: Frida
• Köves Gábor: Donnie Darko
• Varró Attila: Egy veszedelmes elme vallomásai
• Vajda Judit: Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt
• Csillag Márton: Szakítópróba
• Wostry Ferenc: A Zu legendája
• Csillag Márton: Johnny English
• Csillag Márton: Tökös csaj
• Kovács Marcell: Széftörők

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Lány a hídon

Pápai Zsolt

 

A mondabeli ciprusi király elefántcsontból faragta ki szobrát, s amikor szerelemre gyúlt műve iránt, Aphrodite életre keltette azt. A modern Pygmaliont már nem érzelmei, hanem a fagyos érdek és a hideg számítás vezeti. Az eleven anyag ihleti meg, abból gyúrja alkotását: virtusból mondén dámát varázsol a virágáruslányból (My Fair Lady), hétköznapjai unalmát megunva szűzies szeretőt az utcanőből (Pretty Woman), precízen mátrixba foglalt munkaterv alapján profi bérgyilkost a csövező nimfából (Nikita).

Patrice Leconte története az öngyilkosságra készülő naiváról és az őt a halálból – szó szerint – visszarángató, majd múzsájává emelő cirkuszi késdobálóról napjainkban játszódik. Modern Pygmalion-mese, de főirányában az eredeti mondát, s nem annak 20. századi permutációit követi. Igaz, hősnőjében van valami a monda kortárs változataiban feltűnő nőalakok vásott varázserejéből, férfifigurája azonban már egyértelműen nem az ezen variánsokból ismert nagyhangú kivagyi. Inkább az egykori ciprusi király egyenesági leszármazottja: szemérmességét és gyűrött, mord ábrázata mögé rejtett félénkségét is tőle örökölte.

A Lány a hídon finom humorral tálalt, csöppet a tündérmese felé emelt századvégi pikareszk, melynek lélekben elcsigázott hőseit egy bizalomteli kapcsolatokkal átszőtt világ utáni vágyakozás hajtja egymás felé: Zampano és Gelsomina ötlik fel előttünk. A fekete-fehér nyersanyagra forgatott film csúcspillanataiban, a késdobálós jelenetekről van szó, a feszültség ereje és az érzékiség tánca majd' kicsapja a biztosítékot. Igazán emlékezetes szekvenciák.

Patrice Leconte a kortárs francia film egyik legnagyobb kismestere, hazája exportképes rendezőinek egyike: bármely műfajban, habkönnyűben vagy fajsúlyosabban próbáljon is szerencsét – legyen az bűnügyi jellemrajz (Monsieur Hire), sziporkázó dialógusokban megírt kosztümös szatíra (Rizsporos intrikák) vagy a blődli határát súroló krimikomédia (Két apának mennyi a fele) – fölényes formabiztonsága és arányérzéke okán alig tud hibázni.

Itt is csak egyszer: a szeszélyes, ámde kiszámítható véletlendramaturgiától rózsaszínre satírozott zárójelenetben. De ennél nagyobb bajunk ne legyen.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/05 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2937