KERESÉS

ARCHÍVUM/TARTALOM

LAPOZÓ

Év

2003/május

KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Kelecsényi László: Révész György (1927-2003)

• Bori Erzsébet: Képfegyverek Beszélgetés Amerika médiaháborúiról
• Tillmann József A.: A lidércfény sebessége Paul Virilio: Háború és televízió
• Vágvölgyi B. András: Vágókép: Irak Médiaháború
MÉDIA
• György Péter: A mélypont Televíziózás Magyarországon
FESZTIVÁL
• Gelencsér Gábor: Kishatárátlépés Berlin
• N. N.: Az 53. Berlini Filmfesztivál díjai

• Kovács Marcell: Dupla vagy senki Kultuszmozi: Brian De Palma Megszállottsága
• Varró Attila: A pillangó álma Femme fatale
FILMZENE
• Forrai Krisztián: Zenés látványkórház Fiatal film, fiatal zene
KÖNYV
• Kolozsi László: Utam Bergmannal Hűtlenek
KRITIKA
• Takács Ferenc: Hermész a Holocaustban A rózsa énekei
• Hirsch Tibor: Az 56-os szelvény Telitalálat
• Zoltán Gábor: Phil filmje Minden vagy semmi
• Gelencsér Gábor: Egy híján húsz Hétfő reggel
• Korcsog Balázs: A jelszónk: Melinda Bánk bán
• Vaskó Péter: Koldusoperett New York bandái
• Békés Pál: Rövidfilmek az időről Tíz perc
DVD
• Pápai Zsolt: Egyenes beszéd Napfényes Florida
LÁTTUK MÉG
• Harmat György: A számat figyeld
• Ádám Péter: Kínzó mindennapok
• Hirsch Tibor: Holly Woodi történet
• Mátyás Péter: Császárok klubja
• Vaskó Péter: A Nap könnyei
• Nevelős Zoltán: A mag
• Halász Tamás: Frida
• Köves Gábor: Donnie Darko
• Varró Attila: Egy veszedelmes elme vallomásai
• Vajda Judit: Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt
• Csillag Márton: Szakítópróba
• Wostry Ferenc: A Zu legendája
• Csillag Márton: Johnny English
• Csillag Márton: Tökös csaj
• Kovács Marcell: Széftörők

bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez

A mi Hamu és gyémántunk

Jancsó Miklós

Elállt a lélegzetünk. Így is lehet filmet csinálni?... Romantikus és szikár. Nagyszabású és aprólékosan lélekelemző. És kifejezi a „nép telkét” (vagy ellenkezőleg: ő teremti, ő formálja azt). Azt a meghatározhatatlant, azt a misztikust, azt, ami alighanem csak szónokok, prédikátorok beszédeiben és újságok fellengzős cikkeiben él...

Akkor úgy fogadtuk, ahogy újdonságként ránkzuhant: – ez maga volt a „lengyelség”. És a mozgókép forradalma.

És attól kezdve görbe éjszakák utáni hajnalokon együtt dúdoltuk a Lee van Cliff meg az Alsónyéken után Monte Cassino vörös pipacsait. És könnyeztünk is persze: a szesz, a dal, Maciek szerencsétlen élete, meg a miénk miatt. Személyes sorsunk és az ország miatt. Alig múlt el néhány év 56 után.

Azóta jegyeztem el magam Wajdával. A filmjeivel. Minden filmjével. Nem tudok, nem akarok különbséget tenni köztük. Fenntartás nélkül mind-mind az enyémek.

Wajda négy tanítóim egyike. Azóta is, azután is.

És csak megoldott sarukkal tudok közeledni hozzá.

A Mesterhez így szokás.