KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/június
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Bikácsy Gergely: Monteiro halálára
MAGYAR MŰHELY
• Muhi Klára: A forgatókönyv biankó csekk Beszélgetések a Sorstalanságról
• Jeles András: Az ötödik elbeszélő Feljegyzések a filmrendezésről
• Horeczky Krisztina: Ez így rendben van Beszélgetés Jeles Andrással
• N. N.: Jeles a Filmvilágban
CYBERVILÁG
• Kömlődi Ferenc: Neo és a hangyabolyok Ember/gép a Mátrixban
• N. N.: Cyber-filmek
• Beregi Tamás: Álommátrix, ébrenlétnarkózis Internet és virtuálvalóság
• Pápai Zsolt: Mátrix-appendix Animátrix
• Herpai Gergely: Gépbe töltve Enter the Matrix

• Vágvölgyi B. András: Gyilkos kölykök elégiája Bowling for Columbine
• Návai Anikó: Egy elmulasztott tekeóra Columbine-ban Beszélgetés Michael Moore-ral
• Takács Ferenc: Író a moziban Graham Greene és A csendes amerikai
NŐ-IDOLOK
• Bikácsy Gergely: Nőrület, rút szépség Psychosissimo

• N. N.: Brian De Palma filmjei
FESZTIVÁL
• Bakács Tibor Settenkedő: Polgári minimum Magyar függetlenfilm
• N. N.: Az 50. Országos Függetlenfilm Fesztivál díjai

• Antal István: Brakhage átalakult Avantgarde szabadság
KULTUSZMOZI
• Horváth Antal Balázs: Halott ember Billy Wilder: Gyilkos vagyok
KRITIKA
• Forgách András: Kitanulni Kitanóból Bábok
• Fliegauf Benedek: Üzlet a sorssal A fiú
• Köves Gábor: Kint is vagyok, bent is vagyok Az utolsó éjjel
KÖNYV
• Murai András: Határeset Néprajzi filmezés Magyarországon
DVD
• Pápai Zsolt: Köztes szerep George Waggner: A farkasember
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Légy ott a hetesen
• Tosoki Gyula: Kilenc királynő
• Vaskó Péter: A harcos
• Pápai Zsolt: A sötétség leple
• Hungler Tímea: Félix és Rose
• Vincze Teréz: A Vénusz szépségszalon
• Kovács Marcell: Álomcsapda
• Mátyás Péter: Ki nevel a végén?
• Varró Attila: X-Men 2
• Varró Attila: ÖcsiKém
• Varró Attila: Beszéljünk a szerelemről
• Csillag Márton: Veszett vad

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

Doug Liman: A holnap határa

Továbbélők

Kránicz Bence

Tom Cruise háborús sci-fije sokat elárul a hollywooodi élethalálharc természetéről.

 

A vezető brit mozimagazin, az Empire idén májusban ünnepelte alapításának 25. évfordulóját, az ünnepi lapszámban Tom Cruise-zal készítettek nagyinterjút. A szerkesztők álláspontja szerint a címlapfotón is látható színész lehetne az emblémája Hollywood utóbbi negyed századának, ezért mindenképp vele akarták ünnepelni a jubileumot – noha a kritika sosem szerette igazán, ma pedig már a pénztáraknál sem az ő filmjei termelik a legnagyobb bevételt, Cruise mégis maga a nagybetűs Sztár. Tehetségéről ugyan megoszlanak a vélemények, de azt nem lehet mondani, hogy Cruise filmjein keresztül ne reflektálna tudatosan a hírnév és a rá irányuló figyelem árnyoldalaira, saját sztárszemélyiségére vagy a stúdiórendszerben betöltött szerepére. A ’90-es évek közepének óriási sikerei (Mission: Impossible, Jerry Maguire – A nagy hátraarc) után a színész eljátszott a gondolattal, hogy maszk mögé rejtse vagy csúffá tegye saját húszmillió dolláros arcát (Tágra zárt szemek, Vanília égbolt), ellenszenves figurák bőrébe bújt elismert szerzők munkáiban (Magnólia, Collateral – A halál záloga), és alkalomadtán bohócot csinált magából (Trópusi vihar, Mindörökké rock). A legutóbbi évek termésében a mindig sajátos jelentést hordozó Cruise-hősalak egyre többször fogalmazódik meg átláthatatlan, hideg, technokrata intézmények alárendeltjeként, akit feljebbvalói lelkiismeret-furdalás nélkül iktatnának ki, ha nem tudja vagy akarja ellátni feladatát, legyen szó bűnüldözésről (Különvélemény), kémkedésről (Kéjjel-nappal) vagy a lakatlanná vált Föld felügyeletéről (Feledés).

A holnap határa precízen illeszkedik ebbe a sorba, alaphelyzetével a sztárrendszer megingására is utalva: a megszálló idegen faj elleni döntő csatában a földiek hadserege a frontra küldi évek óta a kamerák kereszttüzében szónokoló poszterfiúját, aki mindenféle harctéri tapasztalatnak híján van. A Sakurazaka-alapregény hőse szinte még gyerek, Cage őrnagy viszont elvileg már nem kezdő, valójában viszont eddig nem kellett szembesülnie azzal, hogy a tiszti egyenruha semmire sem jogosítja fel: ő is csak szem a láncban, feláldozható sakkfigura (akárcsak a klón-mivoltára rádöbbenő Jack a Feledésben). A fémpolipokra emlékeztető mimic-ek percek alatt el is pusztítják hősünket, ő azonban lehetőséget kap arra, hogy megint csatába induljon: rejtélyes oknál fogva élete utolsó napja újra és újra megismétlődik. Az Idétlen időkig (1993) mára klasszikussá vált romkomjában elhíresült narratív trükk hitelesítésével és logikus magyarázatával nem sokat bíbelődik a forgatókönyv, és az egyedül lehetségesnek tűnő befejezést is csodaszerű happy enddel írják felül az alkotók, hasonlóan a műfaji és cselekményvezetési szempontból is A holnap határa ikerfilmjét jelentő Forráskódhoz (2012). Doug Liman rendezése nagyobb hangsúlyt helyez arra, hogy az aktuális trendeknek megfelelően katalógusba gyűjtse a tudományos-fantasztikus alzsánereket, egyszerre merítve az időhurok-történetek, inváziós sci-fik és robotfilmek kelléktárából. Az enciklopédikus jelleg a műfaji sémák pontos ismeretét igényli, Liman és népes írócsapata számára éppúgy létfontosságú ez a tudás, mint Cage őrnagynak a harctér minden részletre kiterjedő feltérképezése és a győzelem esélyét ígérő hadművelet gondos megtervezése. Az alienhordák elleni ütközethez hasonlóan az olajozottan működő tömegfilmben is minden másodpercnek jelentősége van, ezzel pedig a készítők is tisztában vannak: A holnap határa egyetlen eleme sem tekinthető eredetinek, de az ismerős klisék újrakeverése a kortárs megapic-mezőnyben kifejezetten invenciózusnak mondható.

 Liman jó tempó- és arányérzékkel hozza közös nevezőre a sodró lendületű akciószekvenciákat az ismétlődő halálélmények fekete humorát kiaknázó, karakterközpontú jelenetekkel. Szerencsés, hogy az érzelmi szál nem szerelmi kapcsolatként, hanem a bajtársak közt kialakuló érzelmi kötelékként válik a történet részévé, ezzel együtt Cage és a Verduni Angyal viszonya mégis kissé erőltetett, részben éppen azért, mert a légből kapott végkifejlet is a hősök románcának ad újabb esélyt. Ez azonban alig von le A holnap határa érdemeiből, amely nemcsak szórakoztató, látványorientált produkcióként működőképes, de a hollywoodi harcmezők térképeként és a főszereplő sztár újabb öndefiníciós kísérleteként is értelmezhető – alighanem mindez elégnek bizonyul ahhoz, hogy az alkotók következő filmtervükkel újra csatasorba állhassanak majd a mozinézők kegyeiért vívott, soha véget nem érő háborúban.

 

A holnap határa (Edge of Tomorrow) – amerikai, 2014. Rendezte: Doug Liman. Írta: Hiroshi Sakurazaka regényéből Christopher McQuarrie, Jez és John-Henry Butterworth. Kép: Dion Beebe. Zene: Christophe Beck. Szereplők: Tom Cruise (Cage), Emily Blunt (Rita), Bill Paxton (Farrell). Gyártó: Warner Bros. Pictures. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 113 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/07 47-47. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11791