KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/július
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Schauschitz Attila: Operett és foxtrott Emigránsok

• Schubert Gusztáv: Virtuálfrász Dr. Caligaritól Mr.Smith-ig
• Kovács Marcell: Agyfürkészők Amerikai paranoia
• Nevelős Zoltán: Maffia, korrupció és magányos hősök Olasz paranoiafilm
• N. N.: Maffia és paranoia
• Varró Attila: Walker, mon amour Kultuszmozi: Point Blank
• Hungler Tímea: Magányügyek Szingli-stílus
• Vágvölgyi B. András: Elvirágzó vágy/álmok Fitnesz-fasizmus
• Horeczky Krisztina: Párnafilm Nők a moziban
• Vaskó Péter: Terézanyu mozija Beszélgetés Bergendy Péterrel
FESZTIVÁL
• Báron György: A nagy zabálás Mediawave
• Pápai Zsolt: A kép színeváltozásai Brit Filmnapok

• Takács Ferenc: Cloyne püspöke moziba megy Beckett és a Film
KÖNYV
• Kovács István: A vasember kora Andrzej Wajda: A film és más hívságok
• Csantavéri Júlia: Vágtában Dobai Péter: Angyali agresszió
• Kelecsényi László: Barátkozás a káosz démonával Bíró Yvette: Nem tiltott határátlépések
KRITIKA
• Beregi Tamás: Forduljon Smith-hez Mátrix – Újratöltve
• Nyírő András: A promo veled van Mátrix-kampány
• Győrffy Iván: Agyhalál Naqoyqatsi
• Békés Pál: v + f Adaptáció
• Horváth Antal Balázs: Spanyol rulett Intacto
• Ádám Péter: Állat az emberben Véresen komolytalan
DVD
• Pápai Zsolt: Fegyverre feszítve Terrence Malick: Sivár vidék
LÁTTUK MÉG
• Hungler Tímea: A vonzás szabályai
• Takács Ferenc: Birtokviszony
• Köves Gábor: Azonosság
• Dóka Péter: Egy csók és más minden
• Vaskó Péter: Tulipános Fanfan
• Csillag Márton: Londoni csapás
• Tosoki Gyula: Halálosabb iramban
• Csillag Márton: Több a sokknál

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Django

Baski Sándor

Django – francia, 2017. Rendezte: Etienne Comar. Írta: Alexis Salatko. Kép: Christophe Beaucarne. Zene: Warren Ellis. Szereplők: Reda Kateb (Django Reinhardt), Cécile De France (Louise), Gabriel Mireté (Lévêque), Palya Bea (Naguine), Bimbam Merstein (Negros). Gyártó: Fidelité Films / Pathé. Forgalmazó: Cinenuovo. Szinkronizált. 117 perc.

Kultuszt építeni és ápolni a szelektálással (is) lehet, az elmesélt és az elhallgatott részletek funkciója ugyanaz. Az elmúlt évszázad talán legismertebb francia énekesnőjéről készített biopic (Piaf, 2007) alkotói úgy döntöttek, kifelejtik a nácikkal való kollaboráció kényelmetlen epizódját, míg a 20. század másik legendás frankofón zenészlegendájának életéből pont a német megszállás idejét gondolta kiemelendőnek Etienne Comar rendező. A döntés mindkét esetben érthető – az erkölcsi bukásnál az ellenállás jobban passzol a mítoszba, még ha utóbbi szcenáriónak is megvannak a maga buktatói.

A Djangónál ez a túlságosan ismerős sztorivonalak csábítása. Comar, illetve az adaptáció forrásául szolgáló regény szerzője, Alexis Salatko nagyvonalúan bánnak az életrajzi tényekkel, hogy megidézhessék a Mephisto alaphelyzetét. A kirívóan tehetséges zenészt és együttesét németországi turnéra „hívja” a Luftwaffe egyik tisztje, és Reinhardt-nak döntenie kell. Comar lefuttatja a kötelező köröket („én csak zenélek, nem érdekel, ki a közönség”, „eltúlzott a veszély, nem eshet bántódásunk”), majd a film második felét a menekülési és emigrálási kísérleteknek szenteli. A visszatérés az elegáns szalonokból a cigány karavánok világába önmagában is elég erős drámai helyzet lehetne, de a forgatókönyv ezt még megspékeli egy szükségtelenül hollywoodias epizóddal – az ellenállókkal együttműködő Reinhardt szó szerint életet ment a zenéjével – majd a fináléban még a valós eseményeket is meghamisítja.

Nehéz eldönteni, dicséretnek vagy kritikának számít-e, hogy a film legjobban sikerült részei azok, amikor a túlírt dialógokat hosszas koncertrészletek szakítják meg, amelyek a laikusok számára is jól illusztrálják, miben állt a három ujjal gitározó Django zsenialitása (Reda Kateb kiváló választás volt a címszerepre, hiteles az átszellemülése), csak jobb nem belegondolni, mit tudott volna kezdeni egy ilyen kaliberű figurával egy tehetségesebb író-rendező páros.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/12 55-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13473