KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/július
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Schauschitz Attila: Operett és foxtrott Emigránsok

• Schubert Gusztáv: Virtuálfrász Dr. Caligaritól Mr.Smith-ig
• Kovács Marcell: Agyfürkészők Amerikai paranoia
• Nevelős Zoltán: Maffia, korrupció és magányos hősök Olasz paranoiafilm
• N. N.: Maffia és paranoia
• Varró Attila: Walker, mon amour Kultuszmozi: Point Blank
• Hungler Tímea: Magányügyek Szingli-stílus
• Vágvölgyi B. András: Elvirágzó vágy/álmok Fitnesz-fasizmus
• Horeczky Krisztina: Párnafilm Nők a moziban
• Vaskó Péter: Terézanyu mozija Beszélgetés Bergendy Péterrel
FESZTIVÁL
• Báron György: A nagy zabálás Mediawave
• Pápai Zsolt: A kép színeváltozásai Brit Filmnapok

• Takács Ferenc: Cloyne püspöke moziba megy Beckett és a Film
KÖNYV
• Kovács István: A vasember kora Andrzej Wajda: A film és más hívságok
• Csantavéri Júlia: Vágtában Dobai Péter: Angyali agresszió
• Kelecsényi László: Barátkozás a káosz démonával Bíró Yvette: Nem tiltott határátlépések
KRITIKA
• Beregi Tamás: Forduljon Smith-hez Mátrix – Újratöltve
• Nyírő András: A promo veled van Mátrix-kampány
• Győrffy Iván: Agyhalál Naqoyqatsi
• Békés Pál: v + f Adaptáció
• Horváth Antal Balázs: Spanyol rulett Intacto
• Ádám Péter: Állat az emberben Véresen komolytalan
DVD
• Pápai Zsolt: Fegyverre feszítve Terrence Malick: Sivár vidék
LÁTTUK MÉG
• Hungler Tímea: A vonzás szabályai
• Takács Ferenc: Birtokviszony
• Köves Gábor: Azonosság
• Dóka Péter: Egy csók és más minden
• Vaskó Péter: Tulipános Fanfan
• Csillag Márton: Londoni csapás
• Tosoki Gyula: Halálosabb iramban
• Csillag Márton: Több a sokknál

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A púpos

Turcsányi Sándor

 

A púpos meghalt, de Lagardere él! – kiáltott egykoron Jean Marais, és kardélre hányta a rosszat. Persze tévedett. Tudatom ezúton, a görbe hátú köszöni, jól van, bár léte úgyszólván búvópatak, mely most ismét előtör.

Jean Marais nekem persze tévedhetetlen volt. Vesztemre. Egy hónapig gyakoroltam a nevers-i vágást, mire a függönyhúzóval rá mertem törni Gonzague-ra, az alacsony származású ebre, ki Pörkölt fedőnév alá rejtezve a tömbbizalmi tulajdonát képezte. A vívócsel fényesen bejött, úgyhogy rögtön megismertem egy másik szúrást is. Tetanusnak hívták, ugyancsak nemes testrészre irányult, minek következtében egy hét alatt hasonfekve elolvastam Févalt. Ebből látszik, hogy nem ma kezdtem, de most újra láthattam kiskorom némiképp hendikepes lovagját, immár tehát kétpúpú vagyok, sőt több, ha hozzácsapom az 1934-es és ’44-es adaptációkat.

Persze Philippe de Broca sem ma kezdte. ’61-ben megcsinálta a Cartouche-t, ami csak hagyján, de azóta megnézte az összes lehetséges kosztümös filmet. Különös tekintettel a kizárólagosnak hitt francúz terrénumra betolakodó amerikai martalócok munkáira. Lett is foganatja. Noha jószerivel egy időben készültek, Broca Púposa bízvást tekinthető az amerikai Vasálarcosra adott francia ellenvágásnak. Philippe, a nyugdíjkorhatárt csendesen megkerülő hentes és mészáros virtigli fradikolbászt készített. Beledarált mindent, mit hosszú és kalandos pályája során magáévá bírt tenni. Fenn a vásznon lóra mászom, kiáltja Scaramouche, a különös komédiás, a király nem várja nagyon Fracasse kapitányt, D’Artagnan kiváltja az ékszereket egy londoni zaciból, Quasimodo álmában csenget egy kicsit, de nem ettől megy a villamos.

Jean Marais színészkirály, mellesleg az amerikai Vasálarcos öt színészkirályt tudott fölmutatni, akik közül csak kettő volt francia, egyikük ráadásul királynő. Daniel Auteuil viszont, bár kétségtelenül lokális kedvenc, César a legjobb férfialakításért, Arany Pálma dettó, de messze nem király, kisnemes inkább. Nevers sem herceg, a Holló 2. nem a főrendek csatája volt.

Ám ez mind potomság. Le van szúrva, sajna kicsit el is, de ez se számít, ha ön nem megy Lagardere-hez, Lagardere megtalálja önt. S ez így szép.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/03 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3999