KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/július
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Schauschitz Attila: Operett és foxtrott Emigránsok

• Schubert Gusztáv: Virtuálfrász Dr. Caligaritól Mr.Smith-ig
• Kovács Marcell: Agyfürkészők Amerikai paranoia
• Nevelős Zoltán: Maffia, korrupció és magányos hősök Olasz paranoiafilm
• N. N.: Maffia és paranoia
• Varró Attila: Walker, mon amour Kultuszmozi: Point Blank
• Hungler Tímea: Magányügyek Szingli-stílus
• Vágvölgyi B. András: Elvirágzó vágy/álmok Fitnesz-fasizmus
• Horeczky Krisztina: Párnafilm Nők a moziban
• Vaskó Péter: Terézanyu mozija Beszélgetés Bergendy Péterrel
FESZTIVÁL
• Báron György: A nagy zabálás Mediawave
• Pápai Zsolt: A kép színeváltozásai Brit Filmnapok

• Takács Ferenc: Cloyne püspöke moziba megy Beckett és a Film
KÖNYV
• Kovács István: A vasember kora Andrzej Wajda: A film és más hívságok
• Csantavéri Júlia: Vágtában Dobai Péter: Angyali agresszió
• Kelecsényi László: Barátkozás a káosz démonával Bíró Yvette: Nem tiltott határátlépések
KRITIKA
• Beregi Tamás: Forduljon Smith-hez Mátrix – Újratöltve
• Nyírő András: A promo veled van Mátrix-kampány
• Győrffy Iván: Agyhalál Naqoyqatsi
• Békés Pál: v + f Adaptáció
• Horváth Antal Balázs: Spanyol rulett Intacto
• Ádám Péter: Állat az emberben Véresen komolytalan
DVD
• Pápai Zsolt: Fegyverre feszítve Terrence Malick: Sivár vidék
LÁTTUK MÉG
• Hungler Tímea: A vonzás szabályai
• Takács Ferenc: Birtokviszony
• Köves Gábor: Azonosság
• Dóka Péter: Egy csók és más minden
• Vaskó Péter: Tulipános Fanfan
• Csillag Márton: Londoni csapás
• Tosoki Gyula: Halálosabb iramban
• Csillag Márton: Több a sokknál

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Ez volt a jazz

Ardai Zoltán

 

Kellemes filmet, gömbölydeddé finomított rajzolatot láthatunk a lengyel „ötvenes évekről”. Feliks Falk újabb műve olyan ezüstfoglalatú medalionhoz hasonlatos, amelyet, bár tudjuk, hogy nem különösebben értékes, szívesen őrizgetünk. A film elején a mai emlékezőt látjuk, amint – halottak napja lévén – autóján egy vidéki temetőhöz tart. Itt, egykori egyetemi évfolyamtársa sírjánál találkozik azokkal, akikhez a legtöbb köze volt 1956 előtt. Velük ballag el az utolsó képeken, némán, a novemberi szürkeségbe. Ebbe a keretbe zárva zajlik a történet, szegényes lakások, kawiarniák, kultúrtermek színterén, a néző által már-már elvárt, s kedvére is tevő, homályos, zöldes-barnásvörös tónusokban.

A vezérfonal: nem sikerül koncertre alkalmas termet szereznie a banda tagjainak, akik – s olykori hallgatóságuk – számára a jazzritmus „spirituális tartóerő”, ahogyan azt egyikük ki is mondja. Mindenki, akitől segítséget várhatnának, a jazzben veszélyes nyugati portékát lát vagy gyanít. Hiába a sok szó, hogy ez a zene egyetemes, s ha amerikai eredetű is, a „sanyargatott néger proletariátustól” ered. A megkörnyékezettek jobb, ha nem is hallgatnak bele a felszabadult produkcióba, mert stimuláló mérget, ármányos ragyogást tulajdonítanak neki, s ennek „semmi helye nálunk”. Pedig az – egyéni problémákkal is küszködő – öt ifjú ráadásul a legártatlanabb neo-New Orleans-i hangulatokért lelkesedik, a bebopot szinte csak hírből ismeri. „Hallottad már Charlie Parkert?” – teszi fel az egyik a másiknak a bűvös kérdést. Mikor aztán találnak embert, s népes közönséggel élvezhetik saját zenéjüket – már csakugyan úgy is, mint tilalmas gyümölcsöt –, a feszültségeknek épp az a társuk esik áldozatul, aki nem engedte, hogy idő előtt széthulljon az együttes. Vonat alá kerül. A film eddigi szolid kedvességéhez képest a kelleténél nagyra törőbb allúzió ez: a fiú olyan furcsán (az egész élethelyzetéből s nem épp a pillanatnyi helyzetből következő módon) hal meg, mint ahogyan Cybulski kapta meg a golyókat a Hamu és gyémántban, s ahogyan ő került végül valóban a kerekek alá.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1983/02 44-45. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6670