Magyar Műhely

Beszélgetés Bogdán Árpáddal

Szemben a gonoszsággal

Csákvári Géza

 „A gyilkosságok kapcsán érzett bénító döbbenetet akartam megfogni a Genezisben.”

Bogdán Árpád a romagyilkosságok hatásait feldolgozó új filmje, a három felvonásból álló Genezis volt az egyetlen magyar egészestés mű az idei Berlinálén. A rendező 2007-ben tűnt fel a Boldog új élet című drámájával, de a következő terve, az évekig előkészítés alatt álló, eddig meg nem valósuló A halottlátó helyett gyorsan megírta a Genezis forgatókönyvét.

*

A Genezis esetében mi volt a „bogdáni” hármas egység alapú történetépítés oka?

A hármas történetek lényege hogy a különböző sztorikat valami összefogja, de mindemellett mégsem követel meg iszonyat szoros kontaktust. A hármas egység lehetőséget ad arra, hogy egyetlen egy témát különböző módokon közelítsük, illetve fogalmazzuk meg. A Genezis központi motívuma, a család fogalma. Nagyon egyszerű: az első történet a család hiányáról szól, a második az anyává válásról, a harmadik pedig az anyaságra való újra rátalálásról.

Sokszor elmondta ezek a történetek nem kapcsolódnak közvetlenül a romagyilkosságokhoz. Miért volt fontos ez többször is hangsúlyozni?

Hogy ne címkézzük fel előre ezt az alkotást, mert attól a pillanattól kezdve elvesztek az alkotói szándékok. Én nem roma alkotóként aposztrofálom magamat, hanem szimplán filmrendezőként és forgatókönyvíróként. A Genezis alaptörténetét egy megtörtént esemény adja. A gyilkosságok kapcsán érzett bénító döbbenetet akartam megfogni a Genezisben: merre megy tovább az ember, miután ebből felocsúdik? A szembesülést a biblikus gonoszsággal. Az első filmem, a Boldog új élet – mely szintén a Berlinálén debütált – sem dedikáltan egy cigányfiúról szólt, hanem egy árváról, aki gyermekkorában elveszítette a családját. Egy elszeparált közösségben nő fel, egy nevelő otthonban, aztán egyik pillanatról a másikra kikerül az áhított független életbe, de se kulturális, se emocionális tapadó felülete nincs. Ez a magára maradottság története. Az hogy egy roma sráccal történik meg mindez, csak felerősíti ezeket a hiányokat. Nem tudja kezelni a saját kulturális gyökereit, elvégre a nevelőotthonban nem adnak a kezébe gitárt, sem cigány nyelvkönyvet. Ezek csak megerősítették az alapszándékot, az árvaság történetét. Ezért is alkalmatlan a Boldog új élet a címkézésre: nem cigány film, hisz mit is jelent az, és nem cigány rendező, mert olyan meg nincs is. Film van, és a filmnek meg rendezője, írója van. A Genezis tekintetében is azt mondom: ne skatulyázzunk.

Értem, de most az Európán átsöprő erők és indulatok nagyon mások, mint amikor a Boldog új életet forgatta.

Igaz. Egyfajta nyugtalanító érzéssel járó jelenséget vettünk észre a barátaimmal körülöttünk: az emberek menekülnek, de nem tudjuk, nem tudják, hogy hova. Európának most az a legnagyobb feladata, hogy újra felfedezze a morális alapjait.

Hisz abban, hogy ez sikerül?

Szeretnék. Költő vagyok, filmrendező: a valóságot a saját szűrőmön keresztül tárgyalom és mutatom meg, melybe beleférhetnek olyan alkotói önzőségek, hogy olykor eltúlzok valamit. A Genezis esetében ez a remény. Az egyik berlini vetítés után odalépett hozzám egy srác és elmondta, nagyon tetszett neki a film, de van egy kérdése: miért fejeződik be úgy, ahogy befejeződik. Csak annyit mondtam neki: „Hope”.

Elfogadja, ha azt állítjuk: a Boldog új élet autobiográfiai film volt?

Igen, akármennyire is szeretnék ágálni a besorolás miatt. De mire is akar most ezzel kilyukadni? (nevet)

Arra, hogy ez nagyrészt a Genezisre is igaz.

A három elmesélt történetben valóban fel tudom fedezni a magam kis frusztrációit, csendjeit, sőt, még a megoldóképleteket is. Persze, ezen nem érdemes túl sokat csodálkoznom, hiszen én írtam a forgatókönyvet. A kisfiú mágikus realistának mondható világa az, ami közvetlenül kapcsolódik az én gyerekkoromhoz: a horrorisztikus mese-elemek, a folklorisztikus babonavilág, mint a fehér arcú sárkány: egymást riogattuk annak idején ilyen történetekkel. Ezekbe a mesékbe beleszőttük az elveszett világ ízét, a saját magyarázatainkat, hogy miért szakadtunk el a családunktól, miért vagyunk ott ahol, illetve, mit jelent cigánynak lenni.

Időközben készült az életéről egy BBC-dokumentumfilm is.

Mészáros Antónián keresztül jött a lehetőség és nekem csak később vált egyértelművé, hogy nem a felvázolt nagy témákra, hanem kifejezetten rám kíváncsiak. Nem éreztem emiatt magam túlságosan jól, nem is néztem meg végül a filmet. Egy kényszeredetten mozgó szereplő nem szereplő. Nem hiteles.

Hiányzott a líraiság, ami önnek egyfajta rendezői kézjegye?

A hétköznapjainkban ott van a líra, ez nem szépirodalmi vagy hollywoodi kreálmány. Most készítettem egy dokumentumfilmet roma bokszolókról, a Gettó Balboát, az is tele van líraisággal.

Mennyire autoriter alkotó? Eddigi pályafutásán még egy társírót sem engedett be maga mellé.

Én rettenetesen irigyelem azokat, akik nagyon erős alkotói szimbiózisban tudnak dolgozni, mint mondjuk a Coen testvérek, vagy, hogy magyar példát mondjak: a Buharovék. Próbáltam írótársakat bevonni, hiszen milyen kényelmes lenne csak úgy leforgatni egy kész forgatókönyvet. Nem lenne minden rám bízva. Kritikai szemmel figyelni a saját munkádat olyan, mint egy csöndes szobában az íróasztalodra rá lenne támasztva egy tükör, amiben csak magaddal tudsz feleselni. Túlestem a Filmalap forgatókönyv fejlesztési folyamatán, dolgoztam kreatív producerekkel, vannak olyan művészek, akiknek számít a véleménye, de valóban autoriter magányban szeretek, és vagyok kénytelen alkotni. Nehezen engedek be másokat. A jó kritikára adok, sőt, igénylem is, viszont a hatalmas meggyőződéssel előadott hülyeségeket nehezen kezelem, a türelmet még gyakorolnom kell. Amúgy a forgatás a legerősebb cenzúrázó folyamat. Jó pár dialógus és jelent kikerült, amik ott voltak a forgatókönyvben.

Beszéljünk a filmjei képkompozícióról. Elképesztően sok a közeli, néha talán már zavaróan.

Valakit zavar, valakit nem. Nekem, alkotóként ez tetszik. Azt gondolom, ezáltal tudsz igazából közel kerülni a karakterekhez. Érezni, amit ők: velük vagy. Ez a történet a maga dokumentarista hátterével és lírikus szándékoltsággal ezt a formát követelte meg. Lényegében ez egy áthagyományozott képi világ a Boldog új életből, hiszen ott is nagyon sok ziháló közelivel dolgoztam. De, például nagyon sok helyszín is visszaköszön az előző filmemből a Genezisben. Sőt, színészeket is hoztam át belőle. Engem nem bánt ez a roncsolt képi világ, olyan mintha a történet, a szereplők beülnének a szívünk fölé és velünk élnének. Belekapaszkodok és együtt megyünk tovább.

Már az írási folyamat során elképzeli az adott kompozíciót?

Persze. A forgatókönyv akkor nyerte el a végső változatát miután láttam a tervezett a helyszíneket, szereplőket. Az, hogy jó ideig nem volt a karaktereknek arca, nagyon zavart. Egy tekintetre, egy mozdulatra rá tudok írni egy jelenetet. Ez nagyon inspiráló. Ilyen volt például számomra Cseh Annamari, akit annak idején láttam A fény ösvényeiben, majd el is felejtettem a filmet, de egyszer csak beugrott az arca, miközben írtam a forgatókönyvet. Addig nagyon sok színésznő arcát és gesztusait képzeltem magam elé és bizonytalan voltam, de amint beugrott Annamari arca, tekintete, a karakter egyből helyet követelt magának a történetben. Vagy amikor Enikőt megtaláltam abban a kis ipari városban ahol végül forgattunk is. Rögtön tudtam, hogy ő az, akire gondolok: félénk, visszahúzódó, okos, kedves lány, aki egyszer csak ott volt velem szemben. Olyan ez, mint amikor az ember ír egy verset majd a nap rásüt a papírjára. Ekkor változtat egy pár szót, hogy néhány vesszőt és teljesen megváltozik a mű. Ez történt az én forgatókönyvemmel is: ahogy jöttek be a szereplők azzal együtt a hármas szerkezet dramaturgiája, hiszen tudtam: lehetnek keményebbek a történetek, mert a szereplők hitelesek lesznek a vásznon. Az, hogy a Genezis néhányaknak túl sötét, nem igazán izgat, mert egy filmnek nemcsak az a dolga hogy szórakoztasson. Hiszek a művészet társadalomformáló erejében.

A víz szimbolikája állandó eleme a filmjeinek. Ennek mi a forrása?

A filmmel úgy kezdtem el a kapcsolatomat, hogy csináltam a Stúdió K-ban egy József Attila estet mely mögött egy 87 perces film pergett és már itt is jelen volt a vízzel teli kád. Nekem a lemerülés a megtisztulást jelenti, illetve egyfajta anyaméh állapotot: a külvilág bántó zaja halk morajlássá változik át. Biztonságban vagy, ahogy ott lebegsz a semmiben.

Milyen lelki viszonyban van A halottlátó című nagyszabású, de meg nem valósult filmtervével?

Mindig pedzegettem a producereimnek, hogy túl nagy dobás lenne nekem az második filmnek, noha a forgatókönyvet igencsak méltányolták. Az MMK és a Filmalap is támogatta, de bedőlt az egyik nagy külföldi támogató. A történetet 2014-ben beraktam a fiókba, ez egyfajta szükségszerű szakítást volt, mivel el kellett távolodnom a filmtervtől, hogy a Genezis megszülethessen. Van róla szó, hogy vegyem újra elő A halottlátót, de ennek a legnagyobb akadálya én magam vagyok: újra olvastam, és amit hét évvel ezelőtt írtam, már nem állja meg a helyét. Túl sok benne a trükköt igénylő rész, amit ha nyomott költségvetéssel forgatnánk le, olyan lenne, mint egy túlzásba eső misztikus NDK-tévéjáték, miközben a mágikus realizmus és a szociográfia pontosan működik benne. Egy-egy filmmel együtt tanul a rendező. A Genezis és a Gettó Balboa egyszerűségre nevelt, így mai szemmel már sokkal kritikusabban állok hozzá A halottlátóhoz: még mindig megvan benne a lehetőség, de újra kell irni a forgatókönyvet. Azt, hogy én így gondolom, néhányan sajnálkozva veszik tudomásul.

Elvállalná valamilyen nem szerzői film megrendezését, ha felkínálnák a lehetőséget?

Bár a filmjeimben ez nem mutatkozik meg, de a barátaim szerint állítólag jó humorérzékem van. Ez még nem mutatkozott meg soha. Ha mondjuk, valaki írna nekem egy jó komédiát, akkor belevágnék!

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2018/05 20-21. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13632

Cikk értékelése:

szavazat: 0 átlag: -