KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Molnár Gál Péter: Katherine Hepburn (1907-2003)

• Takács Ferenc: Az újbeszéltől a reality show-ig George Orwell és a film
• Varró Attila: Hitlergyőz Náci disztópiák
• Kolozsi László: Hivatali apokalipszis Kultuszmozi: Brazil
MAGYAR MŰHELY
• Bori Erzsébet: Talált bűn Beszélgetés Janisch Attilával
• Muhi Klára: Képfaragók kalandjai Operatőr kerekasztal

• Fekete Ibolya: Mamma Kuba Kubai filmek
• Kriston László: Don Quijote Kubában Beszélgetés Oliver Stone-nal
• Epres Tamás: Betiltott forradalom Soy Cuba
• Tanner Gábor: Afro-brazil misztika Glauber Rocha
• Mátyás Péter: A Vakond Árnykép: Alejandro Jodorowsky
• Nánay Bence: A legújabb hullám Argentin filmek
• Szilágyi Ákos: Szovjet Hollywood Sztálin mozija (2. rész)
• Sumjackij Borisz: Sumjackij naplója II.
KÖNYV
• Forgách András: Előhívatlanul Kubrick könyvek
DVD
• Pápai Zsolt: Paradoxonok mozija John Boorman: Zardoz
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Fecsegés-fúga Rengeteg
• Báron György: Álmodozások sora Boldog születésnapot!
• Zoltán Gábor: Jött öt Jött egy busz
• Ágfalvi Attila: Sekély mélység A boldogság színe
• Nevelős Zoltán: Újabb jelenések a sötétségről Apokalipszis most – rendezői változat
LÁTTUK MÉG
• Pápai Zsolt: Esküvő monszun idején
• Vincze Teréz: Magdalena nővérek
• Köves Gábor: Pokolba a szerelmmel
• Hungler Tímea: Az igazság órája
• Csillag Márton: Terminator 3.
• Vaskó Péter: A Karib-tenger kalózai
• Varró Attila: Sporttolvajok
• Herpai Gergely: Lara Croft: Tomb Raider – Az élet bölcsője
• Varró Attila: Túl van a család
• Varró Attila: Segítség, hal lettem!

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Natasa

Bábeli szerelem

Muhi Klára

A Lomonoszov Egyetem falain belül dúl a népek barátsága. A béketábort már csak mágikus erők tartják össze.

 

Csupa szem és fül leszünk Tóth Tamás Natasa című új filmjének első pillanataiban. Egy szibériai sámán nagymama Moszkva leghatásosabb várostotáljait dobolja ki nekünk. A folytatás is ígéretes, a kamera vad iramban robog a Lomonoszov Egyetem gigantikus tereiben, ahol minden szegletben más színű, fajú, vallású fiatalok főznek, fecsegnek, imádkoznak. Köztük Ferenc, a budapesti nyelvész, aki szerelmes lesz a sámánasszony unokájába, Natasába. A Lomonoszov nagyszerű találmány: egyszerre szimbolikus helyszín – épületnyi világfalu, Moszkva öblös szája, amely benyel és kiköp embereket, családokat, egész nációkat – és konkrét tér, ahol a portás kéri a belépőt. Más is tetszett Tóth Tamás filmjében. A bolhapiac például, a háttérben a Vörös tér hagymakupoláival a hatalmas romos házak mögött. Sajnos egy felcsattanó gépfegyver csak rövid ideig hagyott bámészkodni. Aztán a szereplők közül Szergej, a titokzatos, egyszerre félelmetes és játékos szibériai mackó, furcsa nézésével, rabruha szerű darócpulóverével. Az egzotikus Natasa, ahogy nincs jelen, csak a keze játszik, finom ujjai mindent mohón megtapintanak, majd gyorsan visszavonulnak. S tetszett Melis László sodróan oroszos zenéje; egyáltalán a tempó, a lendület, amely a magyar film ritka erénye.

Talán ebből a hevenyészett leltárból is kiderül, sok minden együtt volt ahhoz, hogy Tóth Tamás első filmje, a Vasisten gyermekei után – amely öt évvel ezelőtt a Woyzeckkel osztozott a Filmszemle nagydíján – egy nagyszerű második szülessen. Emlékszem, milyen izgalom vett rajtam erőt azon a tavalyi „sivatagos” szemlén, amikor a nyitó képsorokat megláttam.

S arra is, milyen tanácstalanul álltam fel a film végén. Mindenekelőtt a rengeteg lyuk, zavaró hiátus miatt, ami ezen a színes filmszöveten fellelhető. Csak sejtéseink lehetnek a bizarr melodramatikus történetről, miszerint Ferenc, az ártatlan nyelvész valójában egy testvérszerelembe lép be harmadikként, s Natasa végül őt választja a bátyja, Szergej helyett. Arról viszont fogalmunk sincs, mi lehet abban a titokzatos táskában, amivel Szergej éjszakánként Moszkva sikátoraiban felbukkan. Kik lőnek a piacon és kire, miért tartóztatják le Szergejt, s miért engedik később szabadon? Arra meg kifejezetten kíváncsiak lennénk – s a sámánnagymama szeretője szívesen el is fecsegné, ha hagynák –, hogy mi vagy ki elől kellett Natasáéknak Moszkvába menekülniük? S hová tűntek a film végén oly hirtelen?

Tóth Tamás filmje végül is nem meséli el igazán sem Moszkvát, sem a titokzatos családot, sem a szerelmi háromszöget. Vajon miért? Esetleg mert „alibi” filmet látunk – ahogy Makk Károly nevezi az új magyar filmeket –, a rengeteg szponzor, kurátor, kicsikart tévésegély nyomán előálló álmozik egyikét? Egy kis avantgarde, egy kis nem létező történet – ironizál Makk a honi filmtermésen, s igaza van –, ahol az alkotói invenció javarésze elszivárog, mire a kamera egyáltalán beindulhat? Vagy mert a magyar filmes hagyomány – nevezzük inkább félreértésnek –, miszerint nem fontos a pontosan megmunkált cselekmény, majd a képek, a minőségi operatőri munka elviszi a filmet, elmondja azt is, amit a szereplőknek meg a kidolgozott helyzeteknek kellene, levetkőzhetetlen, meghaladhatatlan – még akkor is, ha a rendezőnek orosz a stábja, a története, sőt a diplomája is?

De az is lehet, hogy egyfajta mágikus, balladisztikus stílus megteremtésének vágya tette ilyen hézagossá ezt a történetet. Ez azonban már a Vasisten gyermekeiben is csak többé-kevésbé sikerült. A Natasában ugyan mindig ott a pillanat, amikor el kellene hangoznia bizonyos mondatoknak, hogy bevilágítsák a történet homályos helyeit, ám a rendező ilyenkor csendre inti szereplőit vagy elvágja a jelenetet. Nem a tényekkel való realista pepecselést hiányolom, hanem az egyszerűbb dolgokat: a jelenetek belső logikáját, az erős képek mögött a jól megépített mesevázat, amely a látomásos hangú mesterek filmjeit is – Paradzsanovét, Klimovét, akikkel Tóth Tamás rokonságot érez – szilárdan megtartja. A Natasa rendezőjét azonban a Lomonoszov falai közt kavargó színes embermelanzs, az állandósult karnevál még saját történetétől is elsodorta.

Minden hibájával együtt szimpatikus film a Natasa. Látszik, hogy Tóth Tamás jó helyen keresi a kitörési pontokat: oroszországi élményei nyomán sodró erejű nemzetközi mozimesét szeretne forgatni. A legtöbb fiatal rendezőhöz hasonlóan magányosan küzd ezen a széthulló, alig-alig működő kelet-európai filmpiacon a lehetőségért, önnön stílusának megtalálásáért – sőt, mint egy televíziós interjúban elmondta, filmje puszta bemutatásáért is.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/03 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3995