KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Molnár Gál Péter: Katherine Hepburn (1907-2003)

• Takács Ferenc: Az újbeszéltől a reality show-ig George Orwell és a film
• Varró Attila: Hitlergyőz Náci disztópiák
• Kolozsi László: Hivatali apokalipszis Kultuszmozi: Brazil
MAGYAR MŰHELY
• Bori Erzsébet: Talált bűn Beszélgetés Janisch Attilával
• Muhi Klára: Képfaragók kalandjai Operatőr kerekasztal

• Fekete Ibolya: Mamma Kuba Kubai filmek
• Kriston László: Don Quijote Kubában Beszélgetés Oliver Stone-nal
• Epres Tamás: Betiltott forradalom Soy Cuba
• Tanner Gábor: Afro-brazil misztika Glauber Rocha
• Mátyás Péter: A Vakond Árnykép: Alejandro Jodorowsky
• Nánay Bence: A legújabb hullám Argentin filmek
• Szilágyi Ákos: Szovjet Hollywood Sztálin mozija (2. rész)
• Sumjackij Borisz: Sumjackij naplója II.
KÖNYV
• Forgách András: Előhívatlanul Kubrick könyvek
DVD
• Pápai Zsolt: Paradoxonok mozija John Boorman: Zardoz
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Fecsegés-fúga Rengeteg
• Báron György: Álmodozások sora Boldog születésnapot!
• Zoltán Gábor: Jött öt Jött egy busz
• Ágfalvi Attila: Sekély mélység A boldogság színe
• Nevelős Zoltán: Újabb jelenések a sötétségről Apokalipszis most – rendezői változat
LÁTTUK MÉG
• Pápai Zsolt: Esküvő monszun idején
• Vincze Teréz: Magdalena nővérek
• Köves Gábor: Pokolba a szerelmmel
• Hungler Tímea: Az igazság órája
• Csillag Márton: Terminator 3.
• Vaskó Péter: A Karib-tenger kalózai
• Varró Attila: Sporttolvajok
• Herpai Gergely: Lara Croft: Tomb Raider – Az élet bölcsője
• Varró Attila: Túl van a család
• Varró Attila: Segítség, hal lettem!

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Itt élned, halnod kell

Reményi József Tamás

 

A historikus élőkép sokévszázados műfaj; az egykori megrendelők – fénykép, film, videó s egyebek híján – ebben vélték megtalálni okulás és szórakozás valósághű elegyét, történelmi korok vagy akár néhány nappal korábbi nevezetes események fölidézésére. Ma már igazán sokféle apparátunk van, azt tapasztaljuk mégis, hogy az effajta látványosságok újra tért hódítanak. Nincs ebben semmi különös, hiszen minden műfaj megújulhat, anakronisztikus műfaj nem létezik. Létezik viszont – úgy látszik: megingathatatlanul – egy anakronisztikus szemlélet, amely a közösségi tudat- és érzelemvilágot tömegpszichózis révén véli erősíteni.

Egy évvel ezelőtt, a tavaszi politikai ünnepek alkalmából rendezte meg Koltay Gábor a Hősök terén a maga történelmi élőkép-sorát, amelyben a hatalmas stáb a honfoglalástól 1945-ig illusztrálta végig népünk sorsfordulóit. Rendkívüli „erők” vonultak föl a publikum előtt: szövegben a magyar irodalom örökértékű művei; zenében a folklór és a rock leghatásosabb s főképp: fülbemászóan sematizált (!) elemei; szóban-énekben sztárok színe-java; látványban tánckar, lovasság, görögtűz. Ennek az előadásnak a filmváltozata látható most a mozikban, s bizony a filmszalag igen kíméletlenül árulkodik az élőképek beállításainak illetve mozgatásának-váltásainak fantáziátlanságáról, egysíkúságáról; a nagytotálok leleplezik a képi komponálatlanság kusza foltjait, a közelképek pedig azt, hogy a történelmi hősök mitikussá növesztett pózai emberközelből mennyire komikusak, a statisztéria mennyire személytelen. A filmvásznon még bántóbb, ahogyan Arany János, Petőfi Sándor vagy Ady Endre művei szónoklatokká válva kifordulnak önmagukból, és saját esztétikai hatásaiktól idegen terrénumra, gigantikus idézőjelek közé kerülnek. A nemzeti daloknak tudniillik nem mindegyike „Talpra, magyar”. Líránk leggyújtóbb hangú sorai is lélektől egy másik lélekig szánt bensőséges üzenetek, s nem rímes proklamációk, amelyeket reflektorágyúk kereszttüzében, ezrek fölé magasodó talapzatról lehetne/kellene szavalni. De még Kossuth Lajos gyönyörű beszédei is csupán retorikai minták eredeti összefüggéseikből kiemelve.

Mi késztethet ma történelmi ihletettségű show-műsorok rendezésére? Az egyik indíték kétségtelenül a korábban elhanyagolt, illetve nagyon leszűkített profilú hazafias nevelés heveny pótlása. Nemzedékek nőttek fel úgy, hogy a nemzeti érzés az iskolai kötelező olvasmányok hatásfokára redukálódott, s ami ezen az „anyagon” kívül esett, túl könnyen minősült a nacionalizmus martalékának. Emellett jó darabig a kortársi jelszavak romantizálása volt divatban, történelmi terepekre visszavetítve. A nemzeti hagyományok tétje s az ezzel járó felelősség sokak számára tisztázatlan vagy egyáltalán nem létező fogalmak. Teendőink vannak tehát, ami azonban könnyen ösztönözhet arra, hogy a képeskönyvek leegyszerűsített illusztrációival érjünk el gyors és tömeges „eredményeket”. Ilyenkor a hatást csupán a nézősereg létszámának nagyságában szokás mérni, nem pedig az illusztrációk nyomán kialakuló képzetek minőségében. És itt kapcsolódik a szándékhoz az ifjúsági mozgalom, amely a hetvenes években – ma már hivatalos fórumokon is önkritikával beismerten – teret és befolyást vesztett korosztálya tömegeiben. Ám rövidtávú, s ezért is hamis elképzelés e tömegeket a nemzeti programmal átszőtt konzumkultúra eszközeivel visszanyerni. A történelmet látványosságként kisajátítani akár a legnemesebb célból sem tanácsos: a feltöltött tudat és a jóllakott érzemények látszatával hiteget. Ha a Krónikás ének... keserves sóhajára („Lámpás szép fejek sután megszédülnek...”) szédült lámpafény pásztáz a városligeti égbolton, nem a tudatlanság és a közömbösség szintje vált át Ady Endre igazságainak szintjére.

Amikor Koltay előadása a múlt század végéhez ér, egyik szereplője a háttérben komorló Milleniumi Emlékműre mutat, gúnyos szavakat idézve a „boldog békeidőkben” emelt panoptikum álpátoszáról. Nem igazán következetes gesztus: hiszen a díszlet ugyanaz.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/03 48. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5877