KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Molnár Gál Péter: Katherine Hepburn (1907-2003)

• Takács Ferenc: Az újbeszéltől a reality show-ig George Orwell és a film
• Varró Attila: Hitlergyőz Náci disztópiák
• Kolozsi László: Hivatali apokalipszis Kultuszmozi: Brazil
MAGYAR MŰHELY
• Bori Erzsébet: Talált bűn Beszélgetés Janisch Attilával
• Muhi Klára: Képfaragók kalandjai Operatőr kerekasztal

• Fekete Ibolya: Mamma Kuba Kubai filmek
• Kriston László: Don Quijote Kubában Beszélgetés Oliver Stone-nal
• Epres Tamás: Betiltott forradalom Soy Cuba
• Tanner Gábor: Afro-brazil misztika Glauber Rocha
• Mátyás Péter: A Vakond Árnykép: Alejandro Jodorowsky
• Nánay Bence: A legújabb hullám Argentin filmek
• Szilágyi Ákos: Szovjet Hollywood Sztálin mozija (2. rész)
• Sumjackij Borisz: Sumjackij naplója II.
KÖNYV
• Forgách András: Előhívatlanul Kubrick könyvek
DVD
• Pápai Zsolt: Paradoxonok mozija John Boorman: Zardoz
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Fecsegés-fúga Rengeteg
• Báron György: Álmodozások sora Boldog születésnapot!
• Zoltán Gábor: Jött öt Jött egy busz
• Ágfalvi Attila: Sekély mélység A boldogság színe
• Nevelős Zoltán: Újabb jelenések a sötétségről Apokalipszis most – rendezői változat
LÁTTUK MÉG
• Pápai Zsolt: Esküvő monszun idején
• Vincze Teréz: Magdalena nővérek
• Köves Gábor: Pokolba a szerelmmel
• Hungler Tímea: Az igazság órája
• Csillag Márton: Terminator 3.
• Vaskó Péter: A Karib-tenger kalózai
• Varró Attila: Sporttolvajok
• Herpai Gergely: Lara Croft: Tomb Raider – Az élet bölcsője
• Varró Attila: Túl van a család
• Varró Attila: Segítség, hal lettem!

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Juliette sorsa

Zalán Vince

 

A Juliette sorsa napjaink oly ritka erényével: szerénységével hívja fel elsősorban magára figyelmünket. Nincsenek benne csillogó űrjárművek, nincsenek benne elbűvölően kedves lény-kreatúrák, de hiányoznak belőle a jólirányzott ökölcsapások is. Hősei nem fürkészik a hatalom rejtélyeit, s nem loholnak sem arany rögök, sem aranyfogak után. Egyszerű történet Aline Issermann filmje, egyszerű helyszínekkel, egyszerű emberekkel.

Juliette a falu kovácsának lánya, aki egykedvűen, de belső bizalommal viseltetik sorsa iránt. Alapjában az ő mindennapi szorgalma tartja össze a családot. De csak ideig-óráig képes erre: a körülmények meg-megtörik erejét, s még inkább vágyait temetik el. Juliette kénytelen feláldozni magát: feleségül megy egy elvált vasutasemberhez, hogy szüleinek fedél legyen a feje felett. Ettől kezdve még jobban tapasztalnia kell, hogy a dolgok irányítása kisiklik a kezéből, hogy sorsa nem választások sorozata, hanem a kiszolgáltatottság, a kényszerűségek ördögi egymásba fonódása szerint alakul. Kétségbeesetten kaparja össze a kenyér, az élet krajcárjait.

A rendezőnő, Aline Issermann kamerájának tempója nyugodt, szinte már lassúnak mondható. Beállításai könnyen és gyorsan áttekinthetőek, nélkülöznek minden affektációt. Tiszta képsorokkal meséli el „vidéki” történetét. Mert a Juliette sorsa szívünknek szóló vidéki történet, melynek szerzője Gionotól és Zolától egyaránt tanult. Érzékenyen, mégis érzelgősség nélkül írja le a falusi élet nehézségeit s a természeti léttel harmonizáló szépségeit, miként – ugyancsak tartózkodóan – idézi fel a drámai összecsapásokban a jellemek biológiai meghatározottságának démoni misztériumát. Aline Issermann honfitársának, Jean Renoir-nak a nyomdokain jár – gondoljunk csak a Jean Gabin játszotta mozdonyvezető alakjára (Állat az emberben) –, amikor ezt a legjobb értelemben vett irodalmi filmet elkészítette. Hagyománytisztelő és hagyományőrző ez a filmes debütáció, amely – talán épp ezáltal – szerez ma érvényt magának, a rendezői gondolatnak: a sorsunkhoz való hűség egyben életünk legnagyobb csapdája is. (Része van ebben a szép sikerben a címszerepet játszó Laure Duthilleulnak is, aki igazi felfedezés. Rita Tushingam feltűnése óta nem láttam ilyen „megbocsájthatóan” csúnya, ám áldott tehetségű színésznőt elsőfilmes rendező vásznán; Laure Duthilleul szinte már lényével, létezésével megidézi Juliette sorsát.)

A falusi kovács lánya végül is Párizs környéki lakos lesz. Vasúti sínpárok szegélyezte temetőbe helyezi férjét örök nyugalomra. A tovasuhanó vonatok végállomása messze van, szabad szemmel csak a fővárosszéli, panelből rakott, óriás emberketrecek láthatók jól. Juliette (mégis) vonatra száll.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/02 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5913