KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Molnár Gál Péter: Katherine Hepburn (1907-2003)

• Takács Ferenc: Az újbeszéltől a reality show-ig George Orwell és a film
• Varró Attila: Hitlergyőz Náci disztópiák
• Kolozsi László: Hivatali apokalipszis Kultuszmozi: Brazil
MAGYAR MŰHELY
• Bori Erzsébet: Talált bűn Beszélgetés Janisch Attilával
• Muhi Klára: Képfaragók kalandjai Operatőr kerekasztal

• Fekete Ibolya: Mamma Kuba Kubai filmek
• Kriston László: Don Quijote Kubában Beszélgetés Oliver Stone-nal
• Epres Tamás: Betiltott forradalom Soy Cuba
• Tanner Gábor: Afro-brazil misztika Glauber Rocha
• Mátyás Péter: A Vakond Árnykép: Alejandro Jodorowsky
• Nánay Bence: A legújabb hullám Argentin filmek
• Szilágyi Ákos: Szovjet Hollywood Sztálin mozija (2. rész)
• Sumjackij Borisz: Sumjackij naplója II.
KÖNYV
• Forgách András: Előhívatlanul Kubrick könyvek
DVD
• Pápai Zsolt: Paradoxonok mozija John Boorman: Zardoz
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Fecsegés-fúga Rengeteg
• Báron György: Álmodozások sora Boldog születésnapot!
• Zoltán Gábor: Jött öt Jött egy busz
• Ágfalvi Attila: Sekély mélység A boldogság színe
• Nevelős Zoltán: Újabb jelenések a sötétségről Apokalipszis most – rendezői változat
LÁTTUK MÉG
• Pápai Zsolt: Esküvő monszun idején
• Vincze Teréz: Magdalena nővérek
• Köves Gábor: Pokolba a szerelmmel
• Hungler Tímea: Az igazság órája
• Csillag Márton: Terminator 3.
• Vaskó Péter: A Karib-tenger kalózai
• Varró Attila: Sporttolvajok
• Herpai Gergely: Lara Croft: Tomb Raider – Az élet bölcsője
• Varró Attila: Túl van a család
• Varró Attila: Segítség, hal lettem!

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A naplopó

Báron György

Bernhard Sinkel filmje elsősorban a tizennégy éven aluliak érdeklődésére számíthat. Közülük is valószínűleg a kevésbé fogékony nebulókéra. A dörzsöltebb mozibajárók ugyanis már ebben a korban is észreveszik azt a grandiózus filmkészítői ügyetlenséget, amely valósággal süt A naplopó minden beállításából és színészi gesztusából. A filmet persze felnőttek készítették, vélhetően felnőtteknek; ily módon nem a gyermeki észjárás bölcsességét sugározza, mint a jó gyerekfilmek, hanem a felnőtt észjárás gyermetegségét, mint a „komoly” fércművek.

A napóleoni háborúk korában játszódó kosztümös történet úgy indul, mint egy Fanfan la Tulipe- vagy Cartouche-utánzat. Az első tíz percben, amikor a kalandfilmekből ismert összes unt geget elénk ömleszti, még akár műfaji paródiára is gyanakodhatunk. A kacagás azonban elhamarkodott: szó sincs paródiáról. A kalandos kezdet lassan átúszik egyfajta vontatott pikareszkbe, melyben a főhős fiatalember – a cím szerint: naplopó – elindul szerencsét próbálni, főúri házaknál köt ki, szerelmetes lesz a szépséges grófkisasszonyba, és ahol csak tud, borsot tör a basáskodó, kövér főkomornyik orra alá. Ez így, elmondva, valószínűleg nem hangzik olyan elrettentőén, mint a vásznon, hihetetlenül lassú ritmusban, olyan deklamáló színészi játékkal, amely leginkább egy vígopera tónusát idézi, zene nélkül. A naplopó olyan ostobácska, hogy az még a mai mezőnyben is tanulságos. Újabb adaléka annak, hogy a film a legkevésbé ellenállóképes művészet. A filmvászon, úgy tetszik, mindent elbír. Nehéz elképzelni, hogy írott szöveg valaha is olyan jellegtelen és suta lehet, mint ennek a filmnek a története, a jelenetezése, a dialógusai. Igen eredeti opusz ez: jószerivel nézhetetlen ugyan, de a rossz filmek egyetlen típusához sem sorolható. Olyan szürke és jellegtelen, olyannyira hiányzik belőle a közlendő legcsekélyebb jele is, hogy alighanem új színnel gazdagítja a filmes ballépések amúgy is beláthatatlanul gazdag palettáját.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/12 43-44. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7630