KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Molnár Gál Péter: Katherine Hepburn (1907-2003)

• Takács Ferenc: Az újbeszéltől a reality show-ig George Orwell és a film
• Varró Attila: Hitlergyőz Náci disztópiák
• Kolozsi László: Hivatali apokalipszis Kultuszmozi: Brazil
MAGYAR MŰHELY
• Bori Erzsébet: Talált bűn Beszélgetés Janisch Attilával
• Muhi Klára: Képfaragók kalandjai Operatőr kerekasztal

• Fekete Ibolya: Mamma Kuba Kubai filmek
• Kriston László: Don Quijote Kubában Beszélgetés Oliver Stone-nal
• Epres Tamás: Betiltott forradalom Soy Cuba
• Tanner Gábor: Afro-brazil misztika Glauber Rocha
• Mátyás Péter: A Vakond Árnykép: Alejandro Jodorowsky
• Nánay Bence: A legújabb hullám Argentin filmek
• Szilágyi Ákos: Szovjet Hollywood Sztálin mozija (2. rész)
• Sumjackij Borisz: Sumjackij naplója II.
KÖNYV
• Forgách András: Előhívatlanul Kubrick könyvek
DVD
• Pápai Zsolt: Paradoxonok mozija John Boorman: Zardoz
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Fecsegés-fúga Rengeteg
• Báron György: Álmodozások sora Boldog születésnapot!
• Zoltán Gábor: Jött öt Jött egy busz
• Ágfalvi Attila: Sekély mélység A boldogság színe
• Nevelős Zoltán: Újabb jelenések a sötétségről Apokalipszis most – rendezői változat
LÁTTUK MÉG
• Pápai Zsolt: Esküvő monszun idején
• Vincze Teréz: Magdalena nővérek
• Köves Gábor: Pokolba a szerelmmel
• Hungler Tímea: Az igazság órája
• Csillag Márton: Terminator 3.
• Vaskó Péter: A Karib-tenger kalózai
• Varró Attila: Sporttolvajok
• Herpai Gergely: Lara Croft: Tomb Raider – Az élet bölcsője
• Varró Attila: Túl van a család
• Varró Attila: Segítség, hal lettem!

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Soha ne mondd, hogy soha

Hámori Dániel

Il ne faut jurer… de rien – francia, 2005. Írta és rendezte: Alfred de Mussett műve alapján Eric Civanyan. Kép: Eduardo Serra. Zene: Francois Peyrony. Szereplők: Gerard Jugnot (Van Buck), Jean Dujardin (Valentine), Mélanie Doutey (Cécile), Marie-France Santon (de Mantes). Gyártó: TF1 Films / TPS Star. Forgalmazó: Paradigma. Feliratos. 101 perc.

Alfred de Musset 1836-os színdarabja alapján készített Eric Civanyan tévé-rendező egészestés mozifilmet. E feldolgozás igen szabad, inkább a filmben felbukkanó galopp nevű táncra emlékeztet, mint irodalmi adaptációra. Az 1830-as évek Párizsában Van Buck boltos a pecsenyéjét sütögeti, a felvert árakon hizlalva vagyonát. Egy véletlen folytán De Mantes grófnő, a fennhéjázó, ám anyagilag leégett arisztokrata alkut ajánl: lánya kezét és jól csengő nevét a kereskedőnek, ha az finanszírozza nagyszabású bálját. Már csak egy férjjelölt hiányzik: a szerepre tökéletesen alkalmas Van Buck korhely unokaöccse, Valentin, a dekadens világfi. Az ifjú azonban kellően megcsömörlött már az élet ajándékaitól, így a játékba is csak egy fogadás árán megy: álruhában elcsábítja jövendő nejét. Ha elcsábul, a lagzi és a lány erénye ugrott. Ha ellenáll, nősülni kell. Hősünk beveti össze fogását, mellyel eddig a szebbik nemet puhította. Csakhogy Cecile kisasszony független, sőt cinikus szellem, aki az igaz szerelmet keresi, és átlátva a szitán, igencsak megnehezíti „ellenfele” dolgát.

A franciák oly vehemenciával fűzik kosztümös kis szerelmi kalandjukat, hogy az ember már-már elsiklana azon tény felett, hogy e kis darab igencsak besorolhatatlan. Ám a cselekmény bizony ellaposodik, s hőseink motivációi is jótékonyan csak a túlfűtött érzelmekkel igazolhatók. Civanyan könnyű, színpompás, ám igen eklektikus komédiát tesz le az asztalra, De Broca nyomdokain, ám múltját meg nem tagadó tévés mellékízzel. Így a színészek sem képesek igazán többdimenziós karakterek formálására. A film leginkább egy XIX. századi, frivol árnyjátékra emlékeztet, mely találó módon a film főcímben fel is bukkan. Kedvesen szórakoztató, negédesen didaktikus, de szerencsére nem hagy nyomot.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/05 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8617