KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/október
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Pápai Zsolt: John Schlesinger (1926–2003)

• Lengyel László: A gazdagság fantomja Aranypolgárok, pénzarisztokraták
• N. N.: Nábobok és lúzerek: Amerika pénze
• Jaksity György: Illúziófogyatkozás Tőzsdefilmek
• Vágvölgyi B. András: Workfilm Amerika-büró
MAGYAR MŰHELY
• Enyedi Ildikó: Szelíd interfész Montázs egy készülő filmhez
• Gelencsér Gábor: Csendéletkép Árnyportré: Novák Márk
• Tóth János: Célra tartás Filmjátékos-társak
• Forrai Krisztián: Szigorúan ellenőrzött metrók Beszélgetés Antal Nimróddal

• Kubiszyn Viktor: A sokk esztétikája X-generáció: Miike Takashi
• N. N.: Japán hullámok
• Varró Attila: Apokalipszis után X-generáció: Aoyama Shinji
• Mérő László: Nem baj, ha hülye vagy A matematika és a film
• Vaskó Péter: A végtelen tizedes meg a többiek Darren Aronofsky: π
KÖNYV
• Vincze Teréz: Élményelmélet A kétdimenziós ember
• Nyírő András: A háló pora Az internet pszichológiája
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Járd ki, lábam... Vagabond
• Varga Balázs: Libikóka Libiomfi
• Csantavéri Júlia: Szerelem határok nélkül A Szent Lőrinc-folyó lazacai
LÁTTUK MÉG
• Vincze Teréz: Ördögök
• Nevelős Zoltán: Az olasz meló
• Köves Gábor: Max
• Dóka Péter: Olasz nyelv kezdőknek
• Tosoki Gyula: David Gale élete
• Hungler Tímea: Darkness, a rettegés háza
• Kis Anna: Vágta
• Varró Attila: A szövetség
• Vajda Judit: Lapzárta
• Pápai Zsolt: Bad Boys 2.
• Pápai Zsolt: Nem fenékig tejfel

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Egek ura

Klág Dávid

Up in the Air – amerikai, 2009. Rendezte: Jason Reitman. Írta: Jason Reitman és Sheldon Turner. Kép: Eric Steelberg. Zene: Rolfe Kent. Szereplők: George Clooney (Ryan Bingham), Vera Farmiga (Alex), Anna Kendrick (Natalie), Jason Bateman (Craig Gregory), Danny McBride (Jim). Gyártó: Paramount Pictures. Forgalmazó: UIP-Duna Film. Feliratos. 109 perc.

Talán csak a hasonló környezet teszi, de az Egek ura olyan, mintha a Diploma előtt nyitójelenetének kibontása lenne. Mike Nichols filmjének első snittjében a főhős egy repülőtér mozgó folyosóján áll: halad, de nincs mozgásban, akárcsak Jason Reitman filmjének főhőse. De míg Benjamin végzősként a diákélet és a felnőttkor között sodródott, addig Bingham felfogásában a repterek, személytelen hotelek nem a purgatóriumot jelentik, hanem a komfortos élet elengedhetetlen elemeit. Bingham ugyanis utazó ügynök, de nem terméket árul, hanem szolgáltatást: hivatásos elbocsájtó, országszerte segít megszabadulni a vállalkozásoknak nem kívánt alkalmazottaiktól. A rutinok embere – ezért is lett belőle profi. Pontosan tudja, melyik kiborulást milyen mondat kövesse, milyen hívószóra kell átadni a kompenzációs pakett mappáját, melyik elcsépelt memoriterrel tudja elhitetni, hogy ez a legjobb dolog az áldozattal történt. Mindennapi élete is rutinokból áll: ugyanaz a bőrönd, ugyanaz az ital, mellékesnek ugyanaz a motivációs előadás. Maradna örökre ez a végtelenített élet, ha nem futna össze egy hasonló repülőtéri ingázó üzletasszonnyal és nem érkezne a cégéhez egy betanítandó fiatal, akinek hatékonysági ötletei pont Bingham kényelmes limbóját tenné tönkre.

Akárcsak a főhőse, az Egek ura is folyamatosan két végcél között lebeg: egyrészt kihegyezett szatíra a nagyvállalati Amerikai útvesztőjéről, másrészt pedig egy ellenszenves karakter megváltástörténete. Reitman ügyesen váltogatja két véglet közt – ez nagy részben Clooney érdeme, akit a megszokott, hideg profik után itt látunk először tényleg sérülékeny embernek –, de a váltások élesek, egyik pillanatban a kubricki kompozíciók sterilitásában figyeljük a leépített munkahelyeket és a rideg épületeket, egy másikban már a mai amerikai komédiasorozatok dokumentarista stílusára vált a kamera. Mindkét stílus tökéletes kivitelezést kapott, de, csakúgy mint a gyakori zenés montázsok, külön-külön annyira hatásvadászok, hogy nehéz megtalálni a számító pillanatok közt az őszintéket. Pedig azokból is akad bőven – ám az Egek ura ahhoz képest, hogy mennyit van levegőben, keveset tölt repülési magasságban.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/02 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10080