KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/október
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Pápai Zsolt: John Schlesinger (1926–2003)

• Lengyel László: A gazdagság fantomja Aranypolgárok, pénzarisztokraták
• N. N.: Nábobok és lúzerek: Amerika pénze
• Jaksity György: Illúziófogyatkozás Tőzsdefilmek
• Vágvölgyi B. András: Workfilm Amerika-büró
MAGYAR MŰHELY
• Enyedi Ildikó: Szelíd interfész Montázs egy készülő filmhez
• Gelencsér Gábor: Csendéletkép Árnyportré: Novák Márk
• Tóth János: Célra tartás Filmjátékos-társak
• Forrai Krisztián: Szigorúan ellenőrzött metrók Beszélgetés Antal Nimróddal

• Kubiszyn Viktor: A sokk esztétikája X-generáció: Miike Takashi
• N. N.: Japán hullámok
• Varró Attila: Apokalipszis után X-generáció: Aoyama Shinji
• Mérő László: Nem baj, ha hülye vagy A matematika és a film
• Vaskó Péter: A végtelen tizedes meg a többiek Darren Aronofsky: π
KÖNYV
• Vincze Teréz: Élményelmélet A kétdimenziós ember
• Nyírő András: A háló pora Az internet pszichológiája
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Járd ki, lábam... Vagabond
• Varga Balázs: Libikóka Libiomfi
• Csantavéri Júlia: Szerelem határok nélkül A Szent Lőrinc-folyó lazacai
LÁTTUK MÉG
• Vincze Teréz: Ördögök
• Nevelős Zoltán: Az olasz meló
• Köves Gábor: Max
• Dóka Péter: Olasz nyelv kezdőknek
• Tosoki Gyula: David Gale élete
• Hungler Tímea: Darkness, a rettegés háza
• Kis Anna: Vágta
• Varró Attila: A szövetség
• Vajda Judit: Lapzárta
• Pápai Zsolt: Bad Boys 2.
• Pápai Zsolt: Nem fenékig tejfel

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

Sárközy Réka: Elbeszélt múltjaink

Kész a leltár?

Zalán Vince

Sárközy célja a magyar történelmi dokumentumfilm tárgyszerű, esztétikai ítélkezést mellőző története.

Váratlan öröm Sárközy Réka – Elbeszélt múltjaink. A magyar történelmi dokumentumfilm útja – könyvének a megjelenése. Váratlan, mert szomorú tény, évek óta tudjuk – a népszerű színészportrék kivételével – megszűnt a magyar filmkönyvkiadás. Fél évtizede, hogy befejezte filmkönyv-sorozatát az Osiris Kiadó, a Palatinus is felhagyott a filmkönyvek gondozásával, a szegedi Apertúra kötetei sem kapnak már semmilyen támogatást. Az Európa Kiadónak két életrajzra (Fellini, Pasolini) futotta az erejéből. S mint a teljes sötétség előtti, utolsó gyertyafényre, úgy tekinthetünk Pentelényi László magán kezdeményezésére, a Francia Új Hullám Kiadóra, amely legutóbb Paul Schrader régen várt könyvével (A transzcendentális stílus a filmben – Ozu/Bresson/Dreyer) kedveskedett a filmbarátoknak. Ebben a helyzetben kivételes elismerés illeti az 1956-os Intézetet és L’Harmattan Kiadót, hogy vállalkoztak Sárközy Réka munkájának kiadására. Hozzá téve, hogy egy olyan témakörben, a dokumentumfilm, a magyar dokumentumfilm témakörében, amelyben – nem számítva a MADE dokumentum-köteteit –, évtizedek óta nem jelent meg érdemleges publikáció.

Sárközy Réka, mielőtt rátérne témájára, magyar történelmi dokumentumfilm útjának megrajzolására két ponton próbálja kicövekelni vizsgálatának tárgyát. Egyfelől megkísérli körüljárni a dokumentumfilm fogalmát és tipológiáját, másfelől szeretné beavatni az olvasót a posztmodern történetírás problematikájába. Tárgyalásmódjára jellemző, hogy határozottan tartózkodik bármiféle esztétikai megállapítástól, kivált, hogy műfajelméleti kérdésekben állást foglaljon. Az általa áttekintett (jóllehet választása indokait fel nem fedő) szakirodalom alapján írja le a dokumentumfilm tipológiájának különböző megközelítéseit, így Bill Nichols felosztását (költői, magyarázó, megfigyelő, részvevő, performatív), Erik Barnouw elképzelését, amely az alkotó társadalmi szerepvállalásából indul ki, harmadikként Patricia Aufderheide tematikus felosztását, amely a filmek tartalma szerint felosztását javasolja. Tőle veszi át a magyar fül számára kissé disszonánsan hangzó „használható múlt” („useable past”), fogalmát, amit aztán maga is alkalmaz könyve filmtörténeti fejezeteiben. Végezetül pedig Ungváry Rudolf, a napi gyakorlathoz segítséget nyújtó dokumentumfilm-tipológiáját ismerteti. Még mindig a bevezető fejezeteknél maradva: újszerűnek mondható, hogy bekapcsolja munkájába a történetírás aktuális dilemmái közül a kételkedők véleményét, akik szerint a magyarázat helyébe a megértés lép, s hogy a múltnak egynél több története van. Innen könyvének címe. Elbeszélt múltjaink. S ezt figyelembe kell vennie a filmeseknek is, hiszen a film „a történelem elbeszélésének sajátos lehetősége”.

Ezt követően, mini-történeti visszapillantásban, felidézi a dokumentumfilm történetének fontosabb etapjait a kezdeti próbálkozásoktól a cinéma direct, a cinéma vérité , a „videós” évek állomásait számba véve egészen az „átértelmezett történelem” filmjeiig, napjainkig. Majd végre a „főétek” kerül elénk: a magyar történelmi dokumentumfilm története. Itt bomlik ki igazán a szerző téma iránti elkötelezettsége, elszántsága és szorgalma. Bemutatja a filmeket, de nem értékel. Figyelme viszont majd minden részterületre kiterjed, jóllehet lesznek, akik hiányolnak majd a kötetből alkotókat, filmeket. Ennek következtében a kötetben egyfajta belső ellentmondást figyelhet meg az olvasó: ha nincs (ilyen vagy olyan, a szerző által elfogadott elvek alapján) értékrend, indokolt rangsorolás a tárgyalt dokumentumfilmek között, amely magyarázhatná filmek kimaradását a különböző dokumentumfilm-korszakok bemutatásakor, akkor a leírásoknak megközelítőleg teljes körűnek illene lenniük, hiszen ez indokolhatná az érték-különbségek megállapításának elmaradását. Viszont vitathatatlan friss és egyedülálló, ahogyan Sárközy Réka bevonja könyvébe a Magyar Televízió szerepének bemutatását, a történelmi ismeretterjesztés minőségi példáit s a rendszerváltozás utáni interjúfilmek aranykorát, a Fekete Doboz szerepét. Rendkívül hasznosak az intézmény-történeti passzusok, az állami finanszírozás változásainak feltérképezése. Ezek a kötet szinte kézikönyvként (!) is használható fejezetei. A szerző filmes, történész és könyvtáros. Ez utóbbi erényeit csillogtatja az Elbeszélt múltjaink befejező részeiben. Itt inventározza a Magyar Televízió Napzárta című műsorának (1989-1991) forrásértékű felvételeit, az 1982 és 2009 között készült történelmi tárgyú portré- és dokumentumfilmek (válogatott) filmográfiáját.

 

1956-os Intézetet – L’Harmattan Kiadó, 2011.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/05 49-49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11053