KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/október
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Pápai Zsolt: John Schlesinger (1926–2003)

• Lengyel László: A gazdagság fantomja Aranypolgárok, pénzarisztokraták
• N. N.: Nábobok és lúzerek: Amerika pénze
• Jaksity György: Illúziófogyatkozás Tőzsdefilmek
• Vágvölgyi B. András: Workfilm Amerika-büró
MAGYAR MŰHELY
• Enyedi Ildikó: Szelíd interfész Montázs egy készülő filmhez
• Gelencsér Gábor: Csendéletkép Árnyportré: Novák Márk
• Tóth János: Célra tartás Filmjátékos-társak
• Forrai Krisztián: Szigorúan ellenőrzött metrók Beszélgetés Antal Nimróddal

• Kubiszyn Viktor: A sokk esztétikája X-generáció: Miike Takashi
• N. N.: Japán hullámok
• Varró Attila: Apokalipszis után X-generáció: Aoyama Shinji
• Mérő László: Nem baj, ha hülye vagy A matematika és a film
• Vaskó Péter: A végtelen tizedes meg a többiek Darren Aronofsky: π
KÖNYV
• Vincze Teréz: Élményelmélet A kétdimenziós ember
• Nyírő András: A háló pora Az internet pszichológiája
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Járd ki, lábam... Vagabond
• Varga Balázs: Libikóka Libiomfi
• Csantavéri Júlia: Szerelem határok nélkül A Szent Lőrinc-folyó lazacai
LÁTTUK MÉG
• Vincze Teréz: Ördögök
• Nevelős Zoltán: Az olasz meló
• Köves Gábor: Max
• Dóka Péter: Olasz nyelv kezdőknek
• Tosoki Gyula: David Gale élete
• Hungler Tímea: Darkness, a rettegés háza
• Kis Anna: Vágta
• Varró Attila: A szövetség
• Vajda Judit: Lapzárta
• Pápai Zsolt: Bad Boys 2.
• Pápai Zsolt: Nem fenékig tejfel

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Szemben a többséggel

The Walking Dead

Huber Zoltán

Darabont apokalipszisében ösztön és civilizáció csap össze.

A zombi az élettelen testtel szembeni, elemi viszolygásunkat személyesíti meg, egy hordányi csoszogó élőhalott azonban már az arctalan, fékevesztett tömeg potenciális pusztításáról mesél, melyet kizárólag a civilizáció törvényei tarthatnak kordában. A The Walking Dead sikerének titka, hogy a tökéletesen adagolt fordulatok, az okos zsánerjátékok segítségével az egyéni és a többségi érdekek súrlódásairól, a lélek és az ösztön ősi harcáról mesél. Frank Darabont sorozatának sötét disztópiájában a hősök olyan erkölcsi dilemmákkal kénytelenek szembenézni, melyek a mai (amerikai) tévénézőt is erősen foglalkoztatják.

Darabont életművében a sajátos belső szabályok szerint működő, rideg és kíméletlen mikrovilág visszatérő kulcsmotívum, legyen az börtön (A remény rabjai), siralomház (Halálsoron) vagy földönkívüliek által megszállt kisváros (A köd). A rendező a hősöket rendre embertelen, reménytelennek tűnő szituációkba kényszeríti, majd egyetlen lehetséges kiútként az egymásra utaltság felismerését, az emberség megőrzését kínálja. A kultikus képregényen alapuló The Walking Dead hasonló alaptézisekből indul ki, elsősorban mégis A köd nyomvonalán halad, az ott vázolt jellemeket és konfliktusokat variálja. Az apokaliptikus események során véletlenül összeverődött, rendkívül vegyes társaság belső viszonyrendszere ezúttal is meghatározó a dramaturgia szempontjából, miközben a sorozat-forma lehetőséget ad az emberi természet és a közösségi létforma komplexebb vizsgálatára.

A sorozat a zombi-zsáner szinte minden fontosabb szituációját, szabályát és interpretációját megpendíti. A 28 nappal később markáns helyszíneitől a Holtak hajnala plázájáig számos hommage kerül az egyes epizódokba, a filmtípust gyakorta jellemző ironikus, morbid humornak azonban nyoma sincs. A húsra éhes, lélektelen halottak valóban félelmetesek, az atmoszféra pedig kísérteties, sötét tónusú. Az alkotók bátran nyúlnak más műfajokhoz is, a katasztrófa- és fertőzésfilmektől az ostrom- és rural-horrorokon át egészen a westernig számtalan alkotóelemmel gazdagítják a történetet. A sorozat mégsem esik szét, hisz változatos motívumokat egységes, zöldes-szürkés képi világ fogja össze, mely leginkább Az út puritán látványát idézi.

Darabont a korábbi sikerszériák leckéit, többek között a 24, a Breaking Bad és különösen a Lost narratív megoldásait építi tovább. A komor, fenyegető hangulat, az izgalom és a dráma igazi súlyát mégsem a hatásos dramaturgia, hanem a felszín alatt kibomló, igen súlyos kérdések adják. A The Walking Dead maroknyi csapata egy kiégett, hanyatló világ kihívásaival szembesül, melyen keresztül a demokrácia ellentmondásai éppúgy terítékre kerülnek, mint az eutanázia, vagy a lelkiismereti szabadság problémái. A túlélés érdekében a hősöknek szüntelenül felül kell vizsgálniuk a korábbi hitüket, ideológiájukat, míg a jó cél érdekében hozott kemény döntés, a csoportért vállalt egyéni áldozat problémája az angolszász morálfilozófia dilemmáit visszhangozza.

Darabont csapata a haszonelvűségtől a következmény-etikákig szinte minden ismert érvrendszert bírál, amikor a remény halványulását a lelkiismeret, az ősi emberi morál és a józan ítélőképesség fokozatos elvesztésével köti össze. A sorozat azonban nemcsak ilyen elvont, metaforikus síkon utal az USA lappangó ideológiai válságára: az eddig utolsó, harmadik évadban egyenesen a „jóléti elzárkózás” túlkapásaira, a terror fenyegetésére adott diktatórikus válaszokra, a liberális modell szűkülő lehetőségeire építi a konfliktusokat. Ezek után különösen izgalmas kérdés, vajon hogyan folytatják az alkotók a történetet. Ebbe a szabadon alakítható írói térbe annyi és olyan új szereplőt, helyszínt és konfliktust teremthetnek, amennyit csak akarnak – de amíg a látványos megoldásokat ilyen erős alapokra helyezik, a sorozat kilátásai rendkívül ígéretesek.

 

The Walking Dead – amerikai tévésorozat, 2010. Rendezte és írta: Frank Darabont. Kép:David Tattersall. Zene: Bear McCreary. Szereplők:Andrew Lincoln (Rick Grimes), Sarah Wayne Callies (Lori Grimes), Jon Bernthal (Shane Walsh), Laurie Holden (Andrea). Gyártó: AMC.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2013/07 50-50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11515