KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/október
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Pápai Zsolt: John Schlesinger (1926–2003)

• Lengyel László: A gazdagság fantomja Aranypolgárok, pénzarisztokraták
• N. N.: Nábobok és lúzerek: Amerika pénze
• Jaksity György: Illúziófogyatkozás Tőzsdefilmek
• Vágvölgyi B. András: Workfilm Amerika-büró
MAGYAR MŰHELY
• Enyedi Ildikó: Szelíd interfész Montázs egy készülő filmhez
• Gelencsér Gábor: Csendéletkép Árnyportré: Novák Márk
• Tóth János: Célra tartás Filmjátékos-társak
• Forrai Krisztián: Szigorúan ellenőrzött metrók Beszélgetés Antal Nimróddal

• Kubiszyn Viktor: A sokk esztétikája X-generáció: Miike Takashi
• N. N.: Japán hullámok
• Varró Attila: Apokalipszis után X-generáció: Aoyama Shinji
• Mérő László: Nem baj, ha hülye vagy A matematika és a film
• Vaskó Péter: A végtelen tizedes meg a többiek Darren Aronofsky: π
KÖNYV
• Vincze Teréz: Élményelmélet A kétdimenziós ember
• Nyírő András: A háló pora Az internet pszichológiája
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Járd ki, lábam... Vagabond
• Varga Balázs: Libikóka Libiomfi
• Csantavéri Júlia: Szerelem határok nélkül A Szent Lőrinc-folyó lazacai
LÁTTUK MÉG
• Vincze Teréz: Ördögök
• Nevelős Zoltán: Az olasz meló
• Köves Gábor: Max
• Dóka Péter: Olasz nyelv kezdőknek
• Tosoki Gyula: David Gale élete
• Hungler Tímea: Darkness, a rettegés háza
• Kis Anna: Vágta
• Varró Attila: A szövetség
• Vajda Judit: Lapzárta
• Pápai Zsolt: Bad Boys 2.
• Pápai Zsolt: Nem fenékig tejfel

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Egy kutya négy élete

Kovács Kata

A Dog’s Purpose – amerikai, 2017. Rendezte: Lasse Halström. Írta: W. Bruce Cameron regényéből Cathryn Michon, Audrey Wells, Maya Forbes. Kép: Terry Stacey. Zene: Rachel Portman. Szereplők: Dennis Quaid (Ethan), Juliet Rylance (Elizabeth), Peggy Lipton (Hannah), John Ortiz (Carlos). Gyártó: Amblin / Reliance. Forgalmazó: Freeman Film. Szinkronizált. 120 perc.

 

Minden hithű kutyatartó dédelgetett álma, hogy kedvencét, aki a legjobb esetben is legfeljebb 15-20 évig maradhat mellette, egy nap viszontláthatja. Vannak, akik a nagy égi vadászmezőkben hisznek, mások egy új kutyában vélik felfedezni elhunyt társukat. Lasse Hallström, W. Bruce Cameron sikerregénye nyomán készült családi filmje az ő érzelmi jutalomfalatjuk, egyben nagyenciklopédia a kutyalétről és –tartásról. Ráadásul trilógiává alakítja a svéd születésű hollywoodi rendező kutyás tematikájú filmjeit: míg az 1985-ös Kutyasorsban mellékszál volt a gyerek-kutya bajtársiasság, addig a Hacsi, a leghűségesebb barátot (2009) – megtörtént esetet alapul véve – már teljes egészében annak a közhelynek szentelte, hogy a kutya, még síron túl is, az ember leghűségesebb társa.

Hallström teljes pályája a visszafogott és a tömény giccs váltakozásán ingadozik, az Egy kutya négy élete egyértelműen az utóbbi vonulathoz tartozik. A film egy kutya lelkének vándorlását számos életen keresztül követi, felsorakoztatva az összes létező eb-tömjénező toposzt, többek között: életet ment (tűzön, vízen át), nyomra vezet (rendőrkutya), magányos gazdájának párt szerez, sőt gyereket nevel, elvégre végtelen a türelme, a hűsége és az intelligenciája. Mindezt már ismerjük a kutyás tematikájú irodalomból és filmművészetből, Lassie-től a 101 kiskutyáig, Hallström azonban tovább megy: a négylábú társ gondolatolvasó, visszaemlékszik előző életeire, megtalálja korábbi gazdáját és be is bizonyítja neki, hogy ismerik egymást. A film tovább megy a kutya-pespektíva hangsúlyozásában: míg a Hacsiban csak fekete-fehér szubjektívek szemléltették az állat szemszögét, itt már a teljes narráció is a címszereplő belső világát tárja fel, méghozzá – a célközönség nem túl magasra taksált szellemi szintjéhez igazodva – azt a kérdést kutatva, mi is a kutyasors értelme.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/03 56-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13132