KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/október
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Pápai Zsolt: John Schlesinger (1926–2003)

• Lengyel László: A gazdagság fantomja Aranypolgárok, pénzarisztokraták
• N. N.: Nábobok és lúzerek: Amerika pénze
• Jaksity György: Illúziófogyatkozás Tőzsdefilmek
• Vágvölgyi B. András: Workfilm Amerika-büró
MAGYAR MŰHELY
• Enyedi Ildikó: Szelíd interfész Montázs egy készülő filmhez
• Gelencsér Gábor: Csendéletkép Árnyportré: Novák Márk
• Tóth János: Célra tartás Filmjátékos-társak
• Forrai Krisztián: Szigorúan ellenőrzött metrók Beszélgetés Antal Nimróddal

• Kubiszyn Viktor: A sokk esztétikája X-generáció: Miike Takashi
• N. N.: Japán hullámok
• Varró Attila: Apokalipszis után X-generáció: Aoyama Shinji
• Mérő László: Nem baj, ha hülye vagy A matematika és a film
• Vaskó Péter: A végtelen tizedes meg a többiek Darren Aronofsky: π
KÖNYV
• Vincze Teréz: Élményelmélet A kétdimenziós ember
• Nyírő András: A háló pora Az internet pszichológiája
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Járd ki, lábam... Vagabond
• Varga Balázs: Libikóka Libiomfi
• Csantavéri Júlia: Szerelem határok nélkül A Szent Lőrinc-folyó lazacai
LÁTTUK MÉG
• Vincze Teréz: Ördögök
• Nevelős Zoltán: Az olasz meló
• Köves Gábor: Max
• Dóka Péter: Olasz nyelv kezdőknek
• Tosoki Gyula: David Gale élete
• Hungler Tímea: Darkness, a rettegés háza
• Kis Anna: Vágta
• Varró Attila: A szövetség
• Vajda Judit: Lapzárta
• Pápai Zsolt: Bad Boys 2.
• Pápai Zsolt: Nem fenékig tejfel

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Egy asszony visszanéz

Zalán Vince

 

A magyar Intermezzo? Nem kevés jóindulattal így is nevezhetnénk Radványi Gézának az Egy asszony visszanéz című filmjét, amely a Zárt tárgyalással, az Európa nem válaszollal együtt, mint egy különös trilógia része, a filmtörténészek szerint az 1940-es évek elejének legfigyelemreméltóbb alkotásai közé tartozik a magyar hangosfilmművészetben. Intermezzo? Ki emlékszik ma már Ingrid Bergman és Leslie Howard nagy duettjére? Második világháború előtti magyar filmtörténet? Vajon mit mond ez a ma mozinézőjének, aki a leforgatás után több mint negyven évvel látja a családját elhagyó színésznő drámáját? Vajon miben különbözik a televízióban (néha) vasárnap délután vetített, háború előtti produkcióktól? Hisz a film első felében az elhagyott férj (Somlay Artúr) olyan nyugodt, olyan rendíthetetlen, s belül olyan kongósan üres, mint várak kapualja; az anya nélkül maradt gyerekleány karácsonya – szándékosan – egyszerre olyan „kemény” s cukros, mint a dobostorta teteje; a színésznő-feleség (Tasnádi Fekete Mária) Franciaországban – útban Hollywood felé, ahová új szerződése köti – olyan megható fogadtatásban részesül az őt kísérő színészpartnerével, későbbi férjével (Jávor Pál) együtt – itt van az esküvőjük! –, hogy azonnal be kell látnunk: ilyen nagy szerelmet mindenütt respektálnak a világon. Megy minden tehát az egykori (mai?) séma szerint, mígnem a történet során bele nem botlunk Csortos Gyulába. Csortos egy Gyergyóból Hollywoodba került forgatókönyvírót alakít, aki nem tanult meg angolul, de akinek írásait elkapkodják... és átalakítják, a helyszínt például Kolozsvárról Szibériába helyezik stb. A forgatókönyvíró e különös – ma sem tanulság nélkül való – vidám-keserű figurája, mint egy megkésett expozíció vezeti el a nézőt a film második, figyelemre méltó részéhez. A színésznő – újabb lemondások árán – hazatér, ám lelkiismerete mégsem tud megnyugodni. A love storyból lélektani dráma lesz. S Radványi ez utóbbi megjelenítésében érzékeny, stílusértő filmesnek mutatkozik. Megváltoznak a dialógusok, megváltoznak a beállítások – közvetlen, megmagyarázó helyett áttételesek, „levegősebbek” lesznek. Nem a cselekmény, hanem a felszín alatt történő események válnak fontossá. Ezért éri oly váratlanul a nézőt a színésznő tragédiája, jóllehet mindvégig sejtette, hogy valaminek történnie kell. Radványi asszonyhőse végül még hivatásáról is lemond, csak a családjának akar élni. De már késő. Régebbi életét nem tudja egészen elfelejteni, az újba nem tud igazán beilleszkedni. Jóllehet lelkében az egyik igazság nem zárja ki a másikat, mégis úgy érzi, a világ ezt követeli tőle, mivel nem ismeri (ebben sem) a toleranciát. Drámája, sorsa ezért lehet megrendítőbb sok pántlikás igazság bajnokánál, akik pedig divatosabbak voltak akkor, amikor elkészült az Egy asszony visszanéz.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/06 52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6096