KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/október
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Pápai Zsolt: John Schlesinger (1926–2003)

• Lengyel László: A gazdagság fantomja Aranypolgárok, pénzarisztokraták
• N. N.: Nábobok és lúzerek: Amerika pénze
• Jaksity György: Illúziófogyatkozás Tőzsdefilmek
• Vágvölgyi B. András: Workfilm Amerika-büró
MAGYAR MŰHELY
• Enyedi Ildikó: Szelíd interfész Montázs egy készülő filmhez
• Gelencsér Gábor: Csendéletkép Árnyportré: Novák Márk
• Tóth János: Célra tartás Filmjátékos-társak
• Forrai Krisztián: Szigorúan ellenőrzött metrók Beszélgetés Antal Nimróddal

• Kubiszyn Viktor: A sokk esztétikája X-generáció: Miike Takashi
• N. N.: Japán hullámok
• Varró Attila: Apokalipszis után X-generáció: Aoyama Shinji
• Mérő László: Nem baj, ha hülye vagy A matematika és a film
• Vaskó Péter: A végtelen tizedes meg a többiek Darren Aronofsky: π
KÖNYV
• Vincze Teréz: Élményelmélet A kétdimenziós ember
• Nyírő András: A háló pora Az internet pszichológiája
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Járd ki, lábam... Vagabond
• Varga Balázs: Libikóka Libiomfi
• Csantavéri Júlia: Szerelem határok nélkül A Szent Lőrinc-folyó lazacai
LÁTTUK MÉG
• Vincze Teréz: Ördögök
• Nevelős Zoltán: Az olasz meló
• Köves Gábor: Max
• Dóka Péter: Olasz nyelv kezdőknek
• Tosoki Gyula: David Gale élete
• Hungler Tímea: Darkness, a rettegés háza
• Kis Anna: Vágta
• Varró Attila: A szövetség
• Vajda Judit: Lapzárta
• Pápai Zsolt: Bad Boys 2.
• Pápai Zsolt: Nem fenékig tejfel

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Kvartett

Farkas András

 

Túlélni, bárhogyan is. Ösztönös hitvallása ez a film hősnőjének, az Isabelle Adjani által „gerincbizsergető” tökéllyel alakított martinique-i lánynak is, aki – a film szerint – 1927-ben Párizsban hirtelen magára marad (lengyel férjét üzérkedésért börtönbe csukják) –, s hogy megmeneküljön a nyomor testet alázó kiszolgáltatottságától, elfogadja egy fiatal tehetségeket „fölkaroló” angol házaspár – a férj által kezdeményezett – ajánlatát: lakjon náluk, s engedje meg, hogy eltartsák. A lány ezzel lelki kiszolgáltatottságra mond igent. Az anyagi rév árát a tisztesség határain vámolja a „jótékony” gátlástalanság. Az öregedő férj felesége szeme láttára, tudtával és biztatására (!) szeretőjévé teszi a lányt, aki – a túlélés genetikus parancsára talán? – őrült szerelemre lobban iránta, feledve sínylődő fegyenc férjét.

És ekkor szembekerül a létét meghatározó kérdésekkel: lehet-e szeretni a zsarnokot? A megalázót? A felelősséget nem ismerőt? A fennhéjázó gyávát, a látszatért rettegőt? Lehet-e szeretni a felesége által kitartott szubsztanciális nyárspolgárt, a mindent elárulót? Ha a minél könnyebb túlélés ezt követeli: akkor igen, válaszolja minden rezdülésével a lány. Joga van hozzá, főként mert ő az áldozat, s mert a tisztesség csak a tisztességes lét előfeltétele – s vannak „oly korok”, melyekben a tisztesség korántsem a túlélés záloga... De nincs joga hozzá. Nincs, mert a birkák értetlen türelme hozza el s legalizálja a farkasok idejét, a hiénák uralmát, mert megérdemli a sorsát az, aki a lázadást meg sem kísérelve önként ül kalodába, aki a jogtipráson föl se háborodva hajtja fejét mindenféle guillotine-ok alá. A lány a szertelen életvágyban, a meg nem gondolt szabadság-akarásban önmagát köti gúzsba, miközben cinkosává lesz a folytonos alázkodásban megszomorított s látszólag megnyomorított feleségnek, későn döbbenve rá: a házaspár együtt játszik az ő bőrére (a saját férje ellen is) ebben a „kvartettben”. Mégsem tagadja meg a „romlás virága”-létet: nem tud elszakadni a bomlasztó, ám könnyű és igéző romlottságtól.

Megcsalatottsága, elhagyatottsága tehát törvényszerű: ahogy a világválságok korszakaiban az alaptalan reménykedőké, az uzsorásaikat tisztelőké, a kisemmizőikre szavazóké is az – ezért jó ez a film.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1983/08 47. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6866