KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/október
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Pápai Zsolt: John Schlesinger (1926–2003)

• Lengyel László: A gazdagság fantomja Aranypolgárok, pénzarisztokraták
• N. N.: Nábobok és lúzerek: Amerika pénze
• Jaksity György: Illúziófogyatkozás Tőzsdefilmek
• Vágvölgyi B. András: Workfilm Amerika-büró
MAGYAR MŰHELY
• Enyedi Ildikó: Szelíd interfész Montázs egy készülő filmhez
• Gelencsér Gábor: Csendéletkép Árnyportré: Novák Márk
• Tóth János: Célra tartás Filmjátékos-társak
• Forrai Krisztián: Szigorúan ellenőrzött metrók Beszélgetés Antal Nimróddal

• Kubiszyn Viktor: A sokk esztétikája X-generáció: Miike Takashi
• N. N.: Japán hullámok
• Varró Attila: Apokalipszis után X-generáció: Aoyama Shinji
• Mérő László: Nem baj, ha hülye vagy A matematika és a film
• Vaskó Péter: A végtelen tizedes meg a többiek Darren Aronofsky: π
KÖNYV
• Vincze Teréz: Élményelmélet A kétdimenziós ember
• Nyírő András: A háló pora Az internet pszichológiája
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Járd ki, lábam... Vagabond
• Varga Balázs: Libikóka Libiomfi
• Csantavéri Júlia: Szerelem határok nélkül A Szent Lőrinc-folyó lazacai
LÁTTUK MÉG
• Vincze Teréz: Ördögök
• Nevelős Zoltán: Az olasz meló
• Köves Gábor: Max
• Dóka Péter: Olasz nyelv kezdőknek
• Tosoki Gyula: David Gale élete
• Hungler Tímea: Darkness, a rettegés háza
• Kis Anna: Vágta
• Varró Attila: A szövetség
• Vajda Judit: Lapzárta
• Pápai Zsolt: Bad Boys 2.
• Pápai Zsolt: Nem fenékig tejfel

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

Filmszínészek?

Máriássy Judit

A tetszetős kötet, melyet a Mafilm adott ki az 1980-as játékfilmszemle alkalmából, Hámori András szerkesztésében, a fenti címet viseli – kérdőjel nélkül. Célja, hogy egyenként és együttesen bemutassa azokat a magyar színészeket, akik a filmgyár 1977-ben született saját társulatának tagjai a legszorosabban vett jelen időben. Néhány egészen kitűnő, művészi és emberi portrét szellemesen és elfogultan felvázoló jellemzés (mellette néhány gyengébb, érdektelenebb), pontos-hűvös életrajzi adatok, és jórészt a riportalany szerepét alakító színész bölcsességétől vagy csacskaságától függő rövid interjúk lennének hivatottak meggyőzni arról, hogy a Lumumba utcában végre sikerült megvalósítani a réges-régi tervet: a filmet főhivatásként szolgáló színészkollektíva leveszi a rendezők és gyártásvezetők válláról a kínzó színészhiány és az egyre bonyolultabb egyeztetés gondját. Erről szól Föld Ottónak, a Mafilm igazgatójának bevezető nyilatkozata. De csak az.

A portrék és vallomások mást mondanak. Ez a más is jelentős, ez a más is esemény, de inkább a honi színészet problémáinak tükre, semmint a filmművészeté. Vajon ki hinné azt, hogy ha Garas Dezső, aki most, 1980-ban a Bűn és bűnhődésben (Vígszínház) a Pisti a vérzivatarban (Pesti Színház) és az Emigránsokban (Játékszín) remekel és hajol meg esténként a színpadon, filmszínészebb attól, hogy személyazonossági igazolványában és munkakönyvében a Mafilm szerepel munkaadóként? Vagy megfordítva: Cserhalmi György, Monori Lili kevésbé lett volna par excellence filmszínész az idő tájt, amikor az egyik estén Shakespeare-t játszott, a másikon Sarkadi Imre darabjában lépett fel egy-egy színtársulat tagjaként? S ha ehhez még hozzágondolom, hogy a hányatott sorsú, munkaéhes színészek, mint Sólyom Ildikó, Soós Edit, Cserhalmi Erzsébet semmivel sem láthatók gyakrabban filmen, mint mielőtt a Mafilm-társulathoz szegődtek, a filmszínészi „csapat” funkciója némileg megkérdőjelezhető.

Csakhogy az a más, melynek képe a vallomásokból kibontakozik, ígéretes és egészséges jelenségről szól. A filmgyári társulat legalizálja azt az életformát, szabadságot, amit a nehezen alkalmazkodó, a magukat inkább önmagukban, semmint szabályos együttesben érvényesítő művészek világszerte gyakorolnak (és gyakoroltak egykor Magyarországon is) –: a szerepre szerződés jogát, a „szabadúszást”. Méghozzá úgy, hogy nem kell vállalniuk a szabadúszás kockázatával járó létbizonytalanságot. Egyik-másik nyilatkozat – Harsányi Gáboré, Balázsovits Lajosé – érzékletesen jelzi a személyes döntésnek e tudatos indokát. Hitem szerint persze az sem lesz „áruló”, aki előbb-utóbb megsokallván a szabadságot, s ha éppen olyan színház kínálja majd szerződéssel, szerepekkel, amely vonzza őt – elhagyná a jótékony Mafilm-társulatot. Volt már rá példa. Lesz is. Az ellenkezőjére hasonlóképpen. Maga a mozgás az, ami üdvözölendő. S aminek végső soron a film és a színház egyaránt nyertese.

A csinos kötetet érdemes lenne több nyelven megjelentetni. A nemzetközi színészbörzén hasznos reklámanyagként használhatnák. Ez esetben csak „A magyar filmtörténet színtársulata” című eszmefuttatást mellőzhetné a szerkesztő az összeállításból. Nehogy a magyar film külföldi hívei és ismerősei is meglepődjenek azon, hogy a dolgozat írója a múlt és a jelen magyar filmszínészeinek sorából alig nyolc-tízét érdemesít a filmszínész rangra; elfelejtvén, hogy – akár tetszik, akár nem – az volt Csortos Gyula, Rajnai Gábor, Somlay Arthur, Mezey Mária, Kiss Manyi, hogy Moszkvában az idősebb korosztály magyar filmszínészként ismeri Gaál Franciska nevét, s hogy filmszínész is Dayka Margit, Darvas Iván, Ruttkai Éva, Tolnay Klári, és státuszától függetlenül már rég az volt Garas Dezső.

És még sokan mások.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/06 63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7855