KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/október
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Pápai Zsolt: John Schlesinger (1926–2003)

• Lengyel László: A gazdagság fantomja Aranypolgárok, pénzarisztokraták
• N. N.: Nábobok és lúzerek: Amerika pénze
• Jaksity György: Illúziófogyatkozás Tőzsdefilmek
• Vágvölgyi B. András: Workfilm Amerika-büró
MAGYAR MŰHELY
• Enyedi Ildikó: Szelíd interfész Montázs egy készülő filmhez
• Gelencsér Gábor: Csendéletkép Árnyportré: Novák Márk
• Tóth János: Célra tartás Filmjátékos-társak
• Forrai Krisztián: Szigorúan ellenőrzött metrók Beszélgetés Antal Nimróddal

• Kubiszyn Viktor: A sokk esztétikája X-generáció: Miike Takashi
• N. N.: Japán hullámok
• Varró Attila: Apokalipszis után X-generáció: Aoyama Shinji
• Mérő László: Nem baj, ha hülye vagy A matematika és a film
• Vaskó Péter: A végtelen tizedes meg a többiek Darren Aronofsky: π
KÖNYV
• Vincze Teréz: Élményelmélet A kétdimenziós ember
• Nyírő András: A háló pora Az internet pszichológiája
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Járd ki, lábam... Vagabond
• Varga Balázs: Libikóka Libiomfi
• Csantavéri Júlia: Szerelem határok nélkül A Szent Lőrinc-folyó lazacai
LÁTTUK MÉG
• Vincze Teréz: Ördögök
• Nevelős Zoltán: Az olasz meló
• Köves Gábor: Max
• Dóka Péter: Olasz nyelv kezdőknek
• Tosoki Gyula: David Gale élete
• Hungler Tímea: Darkness, a rettegés háza
• Kis Anna: Vágta
• Varró Attila: A szövetség
• Vajda Judit: Lapzárta
• Pápai Zsolt: Bad Boys 2.
• Pápai Zsolt: Nem fenékig tejfel

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Dominó

Nevelős Zoltán

 

Ha egy Beverly Hills-i elitből szalajtott kislány divatmodell lesz, az nem nagy szám, viszont ha ez a lány unalmában fejvadásznak áll, és tényleg macsóbb a macsóknál, az már olyan téma, ami megér egy filmet. Tony Scott legalábbis így gondolta, amikor a kilencvenes évek elején megismerte Domino Harvey-t, Lawrence Harvey színész (Alamo, A mandzsúriai jelölt) lányát, aki akkor már állig felfegyverzett óvadékügynökként dolgozott Los Angelesben. A Nikita és amerikai remake-je, A bérgyilkosnő után már nem számított újdonságnak, hogy egy csinos nő kíméletlen gyilkos legyen, a figura azonban bírt akkora vonzerővel, hogy Scott jó tíz éven keresztül ne hagyja veszni a tervet. Domino adrenalin-hajszoló élete eközben a filmet megelőzve ért el a befejezésig: 2005 nyarán, 35 éves korában fájdalomcsillapító-túladagolásban meghalt – így a film már a neki szóló, megemlékező ajánlással zárhatja le a történetet.

A hosszan várakoztatott (és nem biztos, hogy érlelt) produkció akkor indult el a megvalósulás felé, amikor a Donnie Darko író-rendezőjeként befutott Richard Kelly írta meg a maga forgatókönyv-verzióját. A valós személyeket jórészt fiktív – korrupt bürokratákat és a maffiát is felvonultató – cselekménybe pottyantotta bele, az idősíkokat alaposan megvariálta, és az eredmény működőképes akciófilm-alapanyag lett. Az, hogy híján volt bárminemű eredetiségnek (a befejezés három csoport közti leszámolása például egy az egyben a Tiszta románcból való), aligha zavarhatta Scottot, hiszen a képi megvalósításban ő is a reklámfilmes indulása óta követett, „bombasztikus forma – felejthető tartalom” ars poeticáját érvényesítette. A Dominó pont úgy néz ki, mint eggyel korábbi filmje, A tűzben edzett férfi – feszítetten kontrasztos színek, szaggatott, átfedő vágások, folyton mozgó kamera. Scott mestere a mozgóképnek, minden másodperc átgondoltságról, magas technikai tudásról és műgondról árulkodik, a film mégsem jó. Hiába a régi cimborák, Mickey Rourke és Christopher Walken, valamint a címszerepben a britek üdvöskéje, Keira Knightley szintúgy profi szereplése, a velő hiányzik a produkcióból. Ahogy a jelképként (agyon)használt motívumok, a feldobott érme (játék a sorssal, illetve júdáspénz) és az elpusztult aranyhal (elvesztett ártatlanság) sem vezetnek sehová. Hát igen, ez egy ilyen lány volt. Na, bumm!


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/02 59-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8524