KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/november
KRÓNIKA
• Báron György: Charles Bronson (1920-2003)
FEDERICO FELLINI
• Bikácsy Gergely: Asa – nisi – masa Fellini Rómái
• Csont András: A jóízlés lovagja Nino Rota
• Ardai Zoltán: Most élünk Fellini démonai

• Ludassy Mária: Ellenforradalmi akvarell Egy hölgy és a herceg
MAGYAR MŰHELY
• Horeczky Krisztina: A szabadság fátuma Beszélgetés Fliegauf Benedekkel
• Muhi Klára: Fröccsöntött képek kora Operatőr-kerekasztal

• Vágvölgyi B. András: Kopár szigetek Japán ezredvég
• Kubiszyn Viktor: Az alvilág királya Teruo Ishii
FESZTIVÁL
• Varró Attila: Szigetek a szárazföldön Karlovy Vary
KÖNYV
• Harmat György: Filmtörténet filmekben elbeszélve Kelecsényi László: A magyar hangosfilm hét évtizede …
DVD
• Pápai Zsolt: Téli álom Robert Altman: McCabe és Mrs. Miller
KRITIKA
• Bakács Tibor Settenkedő: A test testamentuma Táncalak
• Pápai Zsolt: Földalatti hullámvasút Kontroll
• Forgách András: Bovaryné, 1955, Connecticut Távol a mennyországtól
• Vaskó Péter: Berlini falfirka Good Bye, Lenin!
LÁTTUK MÉG
• Nevelős Zoltán: Kegyetlen bánásmód
• Korcsog Balázs: Visszajátszás
• Békés Pál: Lélekszakadva
• Dóka Péter: Se ördög, se angyal
• Köves Gábor: Válás francia módra
• Csillag Márton: Tizenhárom
• Frecska Sándor: A nyugodt város
• Hungler Tímea: Birkanyírás
• Vincze Teréz: Tiresia

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Észak

Kolozsi László

Nord – norvég, 2009. Rendezte: Rune Denstad Langlo. Írta: Erlend Loe. Kép: Philip Øgaard. Zene: Ola Kvernberg. Szereplők: Marte Aunemo (Lotte), Anders Baasmo Christiansen (Jomar Henriksen), Celine Engebrigtsen. Gyártó: Motlys. Forgalmazó: Cirko Film. Feliratos. 79 perc.

 

Van egy férfi. Jomar Henriksennek hívják, robosztus alkat, bús harmincas. Túl sok szenvedélyes éjen, kalandon, egy megnyert síbajnokságon, durva csalódásokon, és hasztalan reménykedéseken. Van egy este, amikor magára gyújtja a sífelvonót, ahol éppen egy kis munkát talált. Egyébként semmije és senkije sincs, csak egy pszichológusa, aki az aktuális depresszióból próbálja kicsalogatni, meg egy hasonszőrű barátja. Aki egy egyáltalán nem szép napon kinyögi, hogy Jomarnak van egy kölke, fenn a messzi Északon, ahol megfagy a madár az égen. Ha jár éppen arra.

Van egy táj: vakítóan hófehér, amíg a szem ellát, ezen át vezet Jomar útja.

Nem is csak a gyermekéhez, akit látni kíván, hanem – ahogy annak lenni kell egy keserű, de felemelő melodrámában – önmagához. Van ezen az olykor kevélyen, olykor melankolikusan fehér úton számos kaland, ami mind csak arra jó, hogy lássuk, hősünk, Jomar identitása hogyan épül (jobb esetben: fel). Van vakság, szekrény fiókja a kamaszlánynál, egy félelmetes alagút, egy fura fickó, hatalmas trackkel, és különös alkoholizálási szokásokkal (ne nevezzük ivásnak).

Van hóvihar és abban váratlan menedék. Van egy halni készülő öreg, aki tavi jurtájában húzza meg magát az utolsó időkre. Van egy nagy hegyorom, amin Jomar lesíel. Van egy utolsó, csöndes, és komoly jelenet, amikor nem csak Jomar az, aki valamit megtalál. Van ez a figyelemreméltó csönd. Amikor már nem csak Jomarra figyelünk. Van még: remek operatőri munka (Philip Øgaard), a hómező felett elszálló kamerával, nagytotálok (hiszen azok illenek e tájhoz), lassú jelenetek (vágó: Zaklina Stojevska), pszichedelikus zene (Ola Kvernberg), és egy visszafogott (mint az északi emberek) párbeszédekre épülő, zománcos forgatókönyv: a legnépszerűbb norvég író, Erlend Loe munkája.

Van úgy, hogy nem is kell ennél több.

Nem kell több kaland, vagy szöveg, mert a sóhajtások is elegendőek. Ennyi elég. Ennyi kell az igazi, nem hasztalan reményhez. Egy egyszerű történet. Északi. És abban az értelemben is megindító, hogy a legszívesebben felkerekednénk, motoros szánra kapnánk, és nekiindulnánk a kies fehér tájnak. Megérezni - mint a hidegről váratlanul betoppanó kabátjának hajtókáján a kinti illatokat – milyen igazán élni.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/10 56-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9896