KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/december
KRÓNIKA
• N. N.: 13. Európa Filmhét
• Báron György: Elia Kazan (1909-2003)

• Földényi F. László: Női Krisztusok Lars von Trier hősnői
• Varga Balázs: A kolorádói krétakör Dogville
• Kriston László: Színpadra húzva Beszélgetés Lars von Trierrel
• Vágvölgyi B. András: Az életműépítő és a szerelmes Kill Bill
• Forrai Krisztián: Bang, bang Tarantino-zene
• Strausz László: Hongkongi kapcsolat Kelet, nyugat akcióban
• Strausz László: Ázsia idézőjelben
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Szellemmozi Velence
• N. N.: A 60. velencei filmfesztivál díjai
LÁTTUK MÉG
• Ádám Péter: A megtalált idő
• Pápai Zsolt: Anya
• Köves Gábor: Grazia szigete
• Vaskó Péter: S.W.A.T.
• Kis Anna: Tokiói tortúra
• Kovács Marcell: Volt egyszer egy Mexikó
• Hungler Tímea: Holdfényév
• Köves Gábor: Kapitány és katona
• Vajda Judit: A tenger
• Csillag Márton: Igazából szerelem

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Holdfény a csatorna felett

Harmat György

 

„Mire megvirrad”, eljő a kocsmába a lány, a gazdag Loretta. A hajnali pillanat a legalkalmasabb: meglátnia és megszeretnie a súlyos titkot hordozó, szegény dokkmunkást, Gérard-t, akitől egy világ (és a forgatókönyv) választja el. Később – a „ködös utakon” autózva – Gérard megkérdi: „Mit lát? A kikötő mocskát? Ezt a szennyi? „Hol itt a szenny?” – kérdez vissza Loretta. Valóban. Hol itt a szenny? A koszlottság festői. Ünnepélyes kameramozgások biztosítják a szállongó szemét felemelkedését az esztétikumba. Párás fényképezés és szívszaggató melódiák.

Beineix a pályakezdő Díva (1980) és a zajos sikerű Betty Blue (1986) közt félúton úgy vélte, a pompás formaérzék, a giccs stílussá fokozása elég a Nagy Művészethez. Hát ahhoz ugyan nem, de egy élvezhető mozidarabhoz igen. Annak, aki mosolyogva elfogadja, hogy itt minden moziból van és semmi nem életből. Meglepődünk, mikor meglátunk egy hordozható sztereórádiót: a 30-as években hittük magunkat. A költői realizmus eltúlzott külsőségei, a ponyvaregények fordulatai is ezt sugallták. Legfeljebb a szexualitás, az erőszak és némely filmeszköz nyolcvanas évekbeli. Beineix „csatornájában” megterem a kivételes képi bravúr (a kézfejet átfutó sugár vízszintesbe fordul, és ajtó alatti fénycsíkká alakul), sőt egy-egy pillanatra még a poézis is (vérpiros tócsa az utcakövön).


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1993/08 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1353