KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/december
KRÓNIKA
• N. N.: 13. Európa Filmhét
• Báron György: Elia Kazan (1909-2003)

• Földényi F. László: Női Krisztusok Lars von Trier hősnői
• Varga Balázs: A kolorádói krétakör Dogville
• Kriston László: Színpadra húzva Beszélgetés Lars von Trierrel
• Vágvölgyi B. András: Az életműépítő és a szerelmes Kill Bill
• Forrai Krisztián: Bang, bang Tarantino-zene
• Strausz László: Hongkongi kapcsolat Kelet, nyugat akcióban
• Strausz László: Ázsia idézőjelben
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Szellemmozi Velence
• N. N.: A 60. velencei filmfesztivál díjai
LÁTTUK MÉG
• Ádám Péter: A megtalált idő
• Pápai Zsolt: Anya
• Köves Gábor: Grazia szigete
• Vaskó Péter: S.W.A.T.
• Kis Anna: Tokiói tortúra
• Kovács Marcell: Volt egyszer egy Mexikó
• Hungler Tímea: Holdfényév
• Köves Gábor: Kapitány és katona
• Vajda Judit: A tenger
• Csillag Márton: Igazából szerelem

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A semmi

Dóka Péter

 

Natali új filmje, A semmi, ellentétben a Kockával unalmas és vontatott. Az egész történetre rányomja a bélyegét Natali végzetes hiányossága: nem tud jellemeket ábrázolni. Voltaképpen lenyűgöző, hogy ennek ellenére olyan sci-fi kamaradarabra vállalkozott, amelyet a két különböző jellemű főszereplő konfliktusainak kéne életben tartania. A Kockából ismert tehetséges színészek, Andrew Miller és David Hewlett hiába vágják lelkesen a grimaszokat, A semmi hősei nem többek elcsépelt karikatúrafiguráknál. Egy ideggyenge gyáva és egy öntelt lúzer bohóckodik a vásznon, a néző pedig feszeng, mert nem képes együttérezni velük, de röhögni sem tud rajtuk egy jóízűt.

A film első húsz percében kiderül, hogy a világ összeesküdött a főszereplők ellen: bár ártatlanok, börtönnel fenyegetik őket, ráadásul a házukat is el akarják dózerolni. Miután minden menekülési út lezárult előttük, váratlanul a fehéren ragyogó Semmi közepén találják maguk, és itt is maradnak a film végéig. Natali a retardáció bűvös eszközéhez nyúl: amikor a néző már kiütést kapott a nagy fehér Semmitől, és szenvedélyesen vágyik valami halványka magyarázatra arról, miért került ide a két főszereplő, Natali előrukkol a válasszal. De nem a „miért”-et járja körül, hanem a kevésbé érdekes „hogyan”-t. Akárcsak a Kockában, Natali megkerüli a kulcskérdést, és nem ad metafizikai távlatot a történetnek – pedig ezt a realitásokból kiszakított, didaktikus sztorit egyedül az menthette volna meg, ha rendezője nyitott a létfilozófia kérdéseire. A semmi profi filmblöffhöz méltóan kilencven percig elhiteti magáról, hogy nem filmblöff, aztán viszont csalódottságot, dühöt és rosszkedvet hagy maga után. Az új Natali-filmnek egyedül a címével lehetünk elégedettek. Maradéktalanul kifejezi a film lényegét.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/09 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1811