KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/december
KRÓNIKA
• N. N.: 13. Európa Filmhét
• Báron György: Elia Kazan (1909-2003)

• Földényi F. László: Női Krisztusok Lars von Trier hősnői
• Varga Balázs: A kolorádói krétakör Dogville
• Kriston László: Színpadra húzva Beszélgetés Lars von Trierrel
• Vágvölgyi B. András: Az életműépítő és a szerelmes Kill Bill
• Forrai Krisztián: Bang, bang Tarantino-zene
• Strausz László: Hongkongi kapcsolat Kelet, nyugat akcióban
• Strausz László: Ázsia idézőjelben
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Szellemmozi Velence
• N. N.: A 60. velencei filmfesztivál díjai
LÁTTUK MÉG
• Ádám Péter: A megtalált idő
• Pápai Zsolt: Anya
• Köves Gábor: Grazia szigete
• Vaskó Péter: S.W.A.T.
• Kis Anna: Tokiói tortúra
• Kovács Marcell: Volt egyszer egy Mexikó
• Hungler Tímea: Holdfényév
• Köves Gábor: Kapitány és katona
• Vajda Judit: A tenger
• Csillag Márton: Igazából szerelem

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Két apának mennyi a fele?

Vidovszky György

 

Alain Delon utolsónak beharangozott filmje nem is egy, hanem legalább két film, mint ahogy Alice-nak sem egy apja van, hanem legalább kettő. Pontosabban egy sem. Mostoha körülményei vezették le a helyes útról (néhány lopott kocsival) a börtönig. E kapkodó lélektani bevezető már sejteti, ennek valójában semmi jelentősége nem lesz a film során. Csak egy dologra jó, hogy egy misztikus hangfelvételből kiderüljön, Alice nemrég elhunyt édesanyja nem tudta, két egykori szerelme közül melyik az igazi apa: Delon vagy Belmondo. Már ez a hangfelvétel is kimódoltnak tűnik, de az, ahogy egy húszéves lány megrendezi a két korosodó apajelölt találkozását, kifejezetten kínos. Mintha a rendező, Patrice Leconte nem tudna mit kezdeni ezzel a témával. Megközelítéséből, dialógusaiból, poénjaiból száműzi az őszinteséget, kiagyalt, hollywoodias jópofáskodással bíbelődik a jelenetek helyett. És akkor jön a második film, minduntalan előkerül valamilyen orosz maffia-sztori, ami banálisan belerobban ebbe a bájoskodó kamarajátékba, hogy Leconte kedvére végre elindulhasson egy igazi akciófilm. Még halványan reméli az ember, hogy előbb-utóbb lesz köze a sok dirr-durrnak az eredeti kérdéshez, mármint, hogy ki az igazi apa, de ez a várakozás hamar eloszlik néhány dinamit okozta füstfelhővel együtt. Bizonyára nem véletlen, hogy a hősök – mindent felégetve maguk mögött – Amerikában kötnek ki. Ez a film is inkább akar oda tartozni, mint az európai hagyományhoz. Habár kétlem, hogy nagy sikert aratna odaát e két, az amerikai filmpiacon jórészt „ismeretlen” francia öregúr kifulladásig tartó sármja.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/08 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3767