KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/december
KRÓNIKA
• N. N.: 13. Európa Filmhét
• Báron György: Elia Kazan (1909-2003)

• Földényi F. László: Női Krisztusok Lars von Trier hősnői
• Varga Balázs: A kolorádói krétakör Dogville
• Kriston László: Színpadra húzva Beszélgetés Lars von Trierrel
• Vágvölgyi B. András: Az életműépítő és a szerelmes Kill Bill
• Forrai Krisztián: Bang, bang Tarantino-zene
• Strausz László: Hongkongi kapcsolat Kelet, nyugat akcióban
• Strausz László: Ázsia idézőjelben
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Szellemmozi Velence
• N. N.: A 60. velencei filmfesztivál díjai
LÁTTUK MÉG
• Ádám Péter: A megtalált idő
• Pápai Zsolt: Anya
• Köves Gábor: Grazia szigete
• Vaskó Péter: S.W.A.T.
• Kis Anna: Tokiói tortúra
• Kovács Marcell: Volt egyszer egy Mexikó
• Hungler Tímea: Holdfényév
• Köves Gábor: Kapitány és katona
• Vajda Judit: A tenger
• Csillag Márton: Igazából szerelem

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az élet egy hosszú, nyugodt folyó

Bikácsy Gergely

 

Vagy éppen nem hosszú és nyugodt. A filmben irónikusan, vigasztalásképpen hangzik el ez a bölcsesség. Az ismeretlen Étienne Chatiliez filmjét 1987-ben az év váratlan és kellemes meglepetéseként üdvözölte a francia kritika. A gall film ugyanis szinte kizárólag a középrétegek életét tudja hitelesen megeleveníteni, Chabrol és Claude Sautet sodrában éviekéi, marginális életek csak a krimikben akadnak; arabok, szegények, sőt munkások alig jelennek meg a mozivásznakon. Az igényesebb francia kritika tehát ugrásra készen lesben áll, bárcsak felbukkanna ilyesmi. Úgy döntöttek, most felbukkant.

Chatiliez története, főképp alapötlete a bölcsőben elcserélt proletár- és burzsoá-csecsemőről, ugyan meglehetősen kimódolt, de a film természetes nyelven beszél, oldott s nem erőltetett humor, némi üdvös természetesség lengi át. Az egyik csecsemőt a kisváros gáz- és villamosműveinek vezérigazgatója, a másikat koszos-lompos lumpencsalád neveli fel. Később aztán fény derül a dologra, az akkorra 12–13 éves kisfiú „visszakerül” valódi szüleihez, de ott, a polgárfamíliában marad lumpenek kislánya is. Chatiliez óvatosan bánik a drámai fordulatokkal és harsány poénokkal, finoman szelídítgeti őket, kerüli a karikatúra-szerű elrajzolást, hangneme gyengéden ifjúsági. Nem erőlködik: nála senki sem gonosz, sem a gazdag polgár, sem a mocskos lumpen. Arab is van a filmben, s itt kültelki munkanélküliek meg az arabok testvériesen szeretik egymást. A mai francia politikai-társadalmi helyzetnek és napi konfliktusainak izgalma meg humora aligha érinti meg majd a magyar nézőt. Pedig talán mi is szívesen látnánk egy itthoni új filmben egymást becsülő és segítő kültelki magyart és cigányt. Csak hazugságot nem: kezdjék a valóságban.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/11 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4735