KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/december
KRÓNIKA
• N. N.: 13. Európa Filmhét
• Báron György: Elia Kazan (1909-2003)

• Földényi F. László: Női Krisztusok Lars von Trier hősnői
• Varga Balázs: A kolorádói krétakör Dogville
• Kriston László: Színpadra húzva Beszélgetés Lars von Trierrel
• Vágvölgyi B. András: Az életműépítő és a szerelmes Kill Bill
• Forrai Krisztián: Bang, bang Tarantino-zene
• Strausz László: Hongkongi kapcsolat Kelet, nyugat akcióban
• Strausz László: Ázsia idézőjelben
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Szellemmozi Velence
• N. N.: A 60. velencei filmfesztivál díjai
LÁTTUK MÉG
• Ádám Péter: A megtalált idő
• Pápai Zsolt: Anya
• Köves Gábor: Grazia szigete
• Vaskó Péter: S.W.A.T.
• Kis Anna: Tokiói tortúra
• Kovács Marcell: Volt egyszer egy Mexikó
• Hungler Tímea: Holdfényév
• Köves Gábor: Kapitány és katona
• Vajda Judit: A tenger
• Csillag Márton: Igazából szerelem

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Tévémozi

A méhkirálynő

Karcsai Kulcsár István

 

Az olasz film a hatvanas években új lendülettel igyekezett vezető helyet biztosítani a maga számára a világ filmgyártásában. A Cinecittà, a nagy filmváros valamiféle európai Hollywood szerepét próbálta magára vállalni. Másrészt csak filmtörténeti mércével mérhető nagy alkotásokat hozott létre Antonioni, Fellini, Pasolini... Ügy tűnt, hogy egyrészt a nyomasztóan nagy egyéniségek árnyékában, másrészt a szuperprodukciók és a „makaróni westernek” mellett nem sok tér jut más alkotóknak, egyéni hangnak. Nem ez történt. Kibontakozott egy rendezőnemzedék, nagy közéleti érdeklődéssel, erősen intellektuális szemlélettel, friss formanyelvvel. Csak néhány név közülük: Elio Petri, Damiano Damiani, Bernardo Bertolucci, Francesco Rosi, Franco Rossi. Ehhez a nemzedékhez tartozik Marco Ferreri is. Hogy útjaik később merre vezettek, arra természetesen ebben a pár sorban nem térhetünk ki. Ferreriről is csak annyit állapíthatunk meg ezúttal, hogy A méhkirálynő (1963) valóban bizarr komédia. Egy jellegzetes társadalmi helyzet, bár torzító tükörben szemlélt, de valódi alakjait vonultatja fel. A házasság hagyományos intézményét éppen úgy megszurkálja, mint a nők szenteskedő, álnok önzését, ugyanezen intézményen belül. Ugo Tognazzi és a fiatal Marina Vlady kellemes pillanatokat szereznek a nézőknek, bár sajnos maga a történet egyre fárasztóbbá válik, és a vége felé már némileg mesterkéltnek hat.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/09 62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8169