KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/december
KRÓNIKA
• N. N.: 13. Európa Filmhét
• Báron György: Elia Kazan (1909-2003)

• Földényi F. László: Női Krisztusok Lars von Trier hősnői
• Varga Balázs: A kolorádói krétakör Dogville
• Kriston László: Színpadra húzva Beszélgetés Lars von Trierrel
• Vágvölgyi B. András: Az életműépítő és a szerelmes Kill Bill
• Forrai Krisztián: Bang, bang Tarantino-zene
• Strausz László: Hongkongi kapcsolat Kelet, nyugat akcióban
• Strausz László: Ázsia idézőjelben
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Szellemmozi Velence
• N. N.: A 60. velencei filmfesztivál díjai
LÁTTUK MÉG
• Ádám Péter: A megtalált idő
• Pápai Zsolt: Anya
• Köves Gábor: Grazia szigete
• Vaskó Péter: S.W.A.T.
• Kis Anna: Tokiói tortúra
• Kovács Marcell: Volt egyszer egy Mexikó
• Hungler Tímea: Holdfényév
• Köves Gábor: Kapitány és katona
• Vajda Judit: A tenger
• Csillag Márton: Igazából szerelem

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Mint egy angyal

Ádám Péter

 

A Jaoui-Bacri tandem második játékfilmje láttán az embernek olyan érzése támad, mintha visszalépés volna a sokat ígérő elsőhöz, A mások ízléséhez képest. Mintha ez a második film valahogy sápadtabb, vázlatosabb, csenevészebb volna. Már csak azért is, mert tulajdonképpen nincs is igazi cselekménye: van jellegzetes miliő (a „balparti” párizsi művészértelmiség sznob mikrovilága), van atmoszféra, van jó dialógus és van némi sovány konfliktus is, de mintha az alkotók a sztorit már fölösleges fényűzésnek érezték volna.

Étienne Cassard (a szélsőségesen egoista írófejedelem érzéketlen figuráját Jean-Pierre Bacri alakítja) gátlástalan zsarnokként uralkodik környezetén, a családján meg a párizsi könyvkiadás szemétdombján. Cassard korlátlan ura ennek a sekélyes értelmiségi látszatvilágnak, amelynek a filmben senki se meri megkérdőjelezni a törvényeit. Csak Lolita lázad ellene, kamaszlánya; ez az elbűvölő teremtés a film egyetlen hiteles figurája.

Vele mindössze az a baj, hogy duci. Hogy semmilyen szempontból sem tud, és nem is akar e látszatvilág kánonjának megfelelni. Jellemző, hogy még énektanára (Agnes Jaoui) se hisz benne, még ő is csak akkor fedezi fel a tehetségét, amikor kiderül, hogy az ünnepelt író lánya. Lolita képtelen ezt a látszatokra épülő értékrendet elfogadni. De ne várjunk drámai konfliktust, nagy megtagadást, heves összeütközést, a Mint egy angyal inkább a beletörődés, a lemondás, a csöndes fájdalom filmje. És persze a visszafogott iróniáé is.

Az eredeti francia cím (amely egyszersmind a filmben sokat emlegetett regénynek is címe) legelőször is a képi kultúra sekélyességére, de emellett, ha közvetetten, áttételesen is, a szülő-gyerek konfliktusra, sőt, a látszat és valóság, a felszín és mélység rövidzárlataira is utal. A film, igaz, sok újat nem mond se a férfiönzésről, se a párizsi íróvilág belterjes mikrokozmoszáról, de van egy-két megkapóan hiteles jelenete. És Lolita szerepében Marilou Berry (aki Josiane Balasko lánya) igazi felfedezés, nagyon nagy élmény, nélküle a film alig volna több átlagos karaktervígjátéknál.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/05 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8244