KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Mihalicz Csilla: A mozgókép joga Magyar filmtörvény
• N. N.: Filmjogok
• Pálfi György: Taxidermia Így mentem el
• Ruttkay Zsófia: Taxidermia Így mentem el
• Muhi Klára: A madzag vége Beszélgetés Groó Dianával és Fischer Gáborral
• Kolozsi László: Fehér por Beszélgetés Török Ferenccel
• Bori Erzsébet: A temetetlen halott Beszélgetés Mészáros Mártával

• Stőhr Lóránt: A szegénység tízparancsolata Dán dogma
• N. N.: A Dogma tisztasági fogadalma
• Kúnos László: Concerto grosso négy hangra Saraband
• N. N.: Dogma-filmek
• Bori Erzsébet: Amal, a halál Lukas Moodysson
• Zoltán Gábor: Kémiai szerelem Rekonstrukció
• Trosin Alekszandr: Egy „hatvanas” sorsa Elem Klimov (1933-2003)
DVD
• Pápai Zsolt: Rossz szellem a házban Robert Wise: A ház hideg szíve
FESZTIVÁL
• Vágvölgyi B. András: Euromozi Európa Filmhét
TELEVÍZÓ
• Kolozsi László: Belül semmi A nagy Ő és a többiek
KRITIKA
• Báron György: Full kúl Apám beájulna
• Karátson Gábor: Bocsásson meg, de nem egészen értem önt Japán
• Vaskó Péter: Hatalom és tea A Gyűrük Ura – A király visszatér
LÁTTUK MÉG
• Csantavéri Júlia: Két barát
• Korcsog Balázs: Orosz bárka
• Dóka Péter: Jószomszédi iszony
• Nevelős Zoltán: Lépéselőny
• Vincze Teréz: Vér és arany
• Köves Gábor: Mambo italiano
• Kis Anna: Szamszára
• Kolozsi László: Amerikában
• Csillag Márton: Felül semmi

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Az Eichmann-show

Andorka György

The Eichmann Show – brit, 2015. Rendező: Paul Andrew Williams. Írta: Simon Block. Kép: Carlos Catalan. Zene: Laura Rossi. Szereplők: Martin Freeman (Fruchtman), Anthony LaPaglia (Hurwitz), Rebecca Front (Mrs. Landau), Andy Nyman (Landor), Vaidotas Martinaitis (Eichmann). Gyártó: Feelgood Fiction / BBC. Forgalmazó: Pannónia Entertainment. Feliratos. 90 perc.

 


Az, hogy az 1961-ben Argentínában elfogott, majd Izraelbe hurcolt Adolf Eichmann négy hónapon át tartó, világszerte közvetített tárgyalása a médium hőskorában televízió-történelmet írt, és a náci rémtettek részletei először jutottak el valóban széles nyilvánossághoz, jórészt egy embernek, az akkor harmincas éveit taposó Milton Fruchtman producernek köszönhető, akinek az utókor, ha megkésve is, ezennel igazságot szolgáltat. Az évszázad perének kulisszái mögé bepillantó Eichmann-show az eseményt tető alá hozó szürke eminenciás, és rendezője, a gonosz banalitását feldolgozni képtelen Leo Hurwitz közötti dinamikára koncentrál, aki a közvetítést mindinkább alárendeli rögeszméjének, hogy kameráival kizárólag Eichmanra fókuszálva behatoljon a letéphetetlen maszk mögé.

A felállás papíron izgalmas, azonban a film egyszerűen nem találja a közös nevezőt a párhuzamos törekvései között: a rendezőnek sem a tárgyalóteremben vibráló feszültséget nem sikerül átadnia (ezt eleve szabotálja a nézői pozíciónk és a stáb folyamatos rezonőr-szerepe), sem a címszereplő megértéséhez nem visz közelebb – a filmesek technikai és emberi problémái viszont egyszerűen súlytalannak érződnek a lencsék túloldalán elhangzó borzalmak mellett; így pedig eleve nehezen áll össze a szintézis, a média és a filmkép erejéről szóló intelligens tanulmány. A játékidő második felében sorra kerülő tanúvallomások és a koncentrációs táborok archív felvételeinek megrázó montázsszekvenciáit nézve persze nem marad el a hatás – de ez kevésbé a mű érdeme, mintsem természetes, zsigeri reakció a részünkről. Az alkotói szándék összességében dícséretes, a végeredmény azonban legfeljebb a Fruchtmant játszó remek Martin Freeman miatt lehet érdemes a figyelmünkre – a film máskülönben főműsoridős BBC-történelemleckeként is a korrekt szintet alulról súroló darab.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/09 56-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12386