KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Mihalicz Csilla: A mozgókép joga Magyar filmtörvény
• N. N.: Filmjogok
• Pálfi György: Taxidermia Így mentem el
• Ruttkay Zsófia: Taxidermia Így mentem el
• Muhi Klára: A madzag vége Beszélgetés Groó Dianával és Fischer Gáborral
• Kolozsi László: Fehér por Beszélgetés Török Ferenccel
• Bori Erzsébet: A temetetlen halott Beszélgetés Mészáros Mártával

• Stőhr Lóránt: A szegénység tízparancsolata Dán dogma
• N. N.: A Dogma tisztasági fogadalma
• Kúnos László: Concerto grosso négy hangra Saraband
• N. N.: Dogma-filmek
• Bori Erzsébet: Amal, a halál Lukas Moodysson
• Zoltán Gábor: Kémiai szerelem Rekonstrukció
• Trosin Alekszandr: Egy „hatvanas” sorsa Elem Klimov (1933-2003)
DVD
• Pápai Zsolt: Rossz szellem a házban Robert Wise: A ház hideg szíve
FESZTIVÁL
• Vágvölgyi B. András: Euromozi Európa Filmhét
TELEVÍZÓ
• Kolozsi László: Belül semmi A nagy Ő és a többiek
KRITIKA
• Báron György: Full kúl Apám beájulna
• Karátson Gábor: Bocsásson meg, de nem egészen értem önt Japán
• Vaskó Péter: Hatalom és tea A Gyűrük Ura – A király visszatér
LÁTTUK MÉG
• Csantavéri Júlia: Két barát
• Korcsog Balázs: Orosz bárka
• Dóka Péter: Jószomszédi iszony
• Nevelős Zoltán: Lépéselőny
• Vincze Teréz: Vér és arany
• Köves Gábor: Mambo italiano
• Kis Anna: Szamszára
• Kolozsi László: Amerikában
• Csillag Márton: Felül semmi

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Szerelem második vérig

Szemadám György

Az örök Hátrányos Helyzetű Magyar Fiatalnak hajdan a katonai pálya (Hej, a Szent-galleni kaland!, Hej, Mátyás bús hada!, Hej, azok a magyar huszárok!), majd a foci (Hej, az Aranycsapat!, Hej, Albert Flóri!), napjainkban pedig a new-wave együttes alakítása ad reális lehetőséget a „kiugrásra”, a külföldi utazásokra, az anyagi biztonság megteremtésére. A kockázat sem lebecsülendő, melyet a Hátrányos Helyzetű Fiatal vállal, amikor a világ oly kőkemény bírálatát dallja a színpadokon! Hisz a katona csak az életét, a focista meg a lábát kockáztatta, míg ő azt reszkírozza, hogy a megbírált világ nem ad majd produkciójáért elég pénzt, vagy talán még lemezfelvételt sem lesz hajlandó készíttetni vele. Mert például valamelyik amerikai karrierfilmből, esetleg a Széplányok egyik menedzsereként odacsámpázik a Mocskos Magyar Mumus – a Szerelem második vérig című film szerint: a Sörös elvtárs – és mondjuk: nem a művészet érdekli. Pedig a filmbéli veszett kemény new-wave banda, akik az Üvegtörőkben látták magukat először, még alig álcázott vöröscsillagot is viselnek a sapkájukon. Mert e Hátrányos Helyzetű Fiatal még peches is! Például: stoppol az országút mentén, az autóban a kedves Papa ül, aki azonmód neki ajándékozza a taxizásra használt Mercédeszét az összes papírokkal egyetemben. Így aztán Hátrányos Helyzetű Fiatal még jól megérdemelt hátrányos helyzetét és a munkanélküliséget sem élvezheti, hanem autózhat le-föl, mint hajdan a Kenguru című magyar film másik hátrányos helyzetűje. Néz is aztán ez a mi Hátrányos Helyzetű Fiatalunk olyan vádlón, mint James Dean az Ok nélkül lázadóban, s eközben nagyon igyekszik hasonlítani a Megáll az idő hőseire. A forgatókönyv szerint ráadásul még szerelmesnek is kellene lennie egy hozzá semmilyen szempontból nem illő Pufók Szőkébe. Aztán még egy vetélytárssal is le kellene számolnia. Egy jóravaló gombatermesztővel és nyúltenyésztővel, aki valamilyen félreértés folytán a Szelíd motorosok egynémely kellékét örökölte, s a jelek szerint ez a Pufók Szőkét nem hagyja hidegen. Aztán sikerül a Pufók Szőkén megosztozni, mert ez ráunván a „dühös fiatalok”-ra, az idősebb generációt részelteti kegyeiből. Majd – életrevalóságát bizonyítandó – képes magát egy Los Angelesben rendezett konferenciára delegáltatni, holott Pufók Szőke mindössze képzetlen múzeumi segéderő. Ezt csinálja utána valaki! Nem is lett volna folytatása a Szerelem első vérignek, ha ő nem megy el terhesen a tabáni koncertre! Vagy az egész második részben pelenkázott volna, míg a Hátrányos Helyzetű Fiatal éli víg hátrányos helyzetű életét? Mindenesetre így az Életrevaló Nő annak rendje és módja szerint szívathatja a mi James Dean-tekintetű Julien Sorelünket. Aki persze meg is érdemli ezt, mert máskülönben az égvilágon semmivel nem lenne gondja, önnön melankóliáján kívül. Hol van itt már „ifjúsági probléma”?! Hol vannak A kis Valentino rendőrei és verekedős pincérei? Hősünk a rendőrséggel csak mint szexuális problémával találkozhat: szerelme ugyanis unokahúga egy infantilis rendőrnek, akinek egyetlen problémája, hogy hol lehetne egy jót kefélni a mama tudta nélkül. Hősünk, Füge, akit notóriusan kerülnek a komolyabb konfliktusok, unalmában aztán annyit teng-leng erre-arra, hogy történetébe szinte minden belefér. Hogy e földi jókból szemelgessek – csak a saját szájam íze szerint –, csupán a következőket említeném: nekem a filmben legjobban tetszett a Kék Angyal képére formált fekete vamp harisnyatartója. Legjobban imponált, hogy Gombóc – Hazel O’Connor és az Omega levetett és abszolút használhatatlan jelmezei ellenére is – remekül énekelt. A legmeglepőbbnek tartottam, hogy Füge húga – aki látszólag ugyanazt a Hányódó Kislányt alakította, mint Bálint Eszter a Florida, a Paradicsomban volt annyira erőszakos, hogy a Jégkrémbalett ötletén felbuzdulva saját videoklipet erőszakoljon a film kellős közepébe, melynek ugyan semmi köze a film többi részéhez, de minden bizonnyal eladható lesz majd külön is. Legötletesebbnek azt tartottam, ahogy sikerül belopni a filmbe a veresegyházi – vagy valami ahhoz hasonló – asszonykórust is. És végül, ami a legjobban maghatott: a hepiend. Amikor végre kiderül, hogy Füge végül is éppolyan jól – akarom mondani: divatosan rosszul – fésült, öltönyben feszengő szabvány fiatal, mint bárki más, még ha néha Marlon Brandót akarja is utánozni A vadból. Mert – mint az elhangzik a filmben – „Egyszer mindenki hazajön. Nem?” Bizony, bizony! Apánk és menyasszonyunk is hazajött Afrikából, illetve Los Angelesből; rendőr nagybácsikánk is a házasság révébe evezett, a szeretteink meg szeretőink tovább szeretnek. És ahogy Leacock írná: minden jól végződött. A Sörös elvtársat hasbalőtték cinegevadászaton, az Apa főnöke vízbefulladt, a Professzor kitörte a nyakát, a többi szereplő is meghalt lassanként ebben-abban, csak a fiatal pár él boldogan, míg meg nem hal. Vagy míg újabb folytatása nem lesz a filmnek, mert egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók, s ha a Házibuli folytatódhat, akkor miért is ne csinálhatna magyar filmes újabb opuszt második vagy akár többed vérig? Már látom is lelki szemeimmel ezen ifjúságinak indult, ám Szabó-családdá terebélyesedő, egyre öregedő, és a folytonos köpölyözgetéstől egyre vérszegényebbé váló folytatásokat.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/01 61-62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5120