KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Mihalicz Csilla: A mozgókép joga Magyar filmtörvény
• N. N.: Filmjogok
• Pálfi György: Taxidermia Így mentem el
• Ruttkay Zsófia: Taxidermia Így mentem el
• Muhi Klára: A madzag vége Beszélgetés Groó Dianával és Fischer Gáborral
• Kolozsi László: Fehér por Beszélgetés Török Ferenccel
• Bori Erzsébet: A temetetlen halott Beszélgetés Mészáros Mártával

• Stőhr Lóránt: A szegénység tízparancsolata Dán dogma
• N. N.: A Dogma tisztasági fogadalma
• Kúnos László: Concerto grosso négy hangra Saraband
• N. N.: Dogma-filmek
• Bori Erzsébet: Amal, a halál Lukas Moodysson
• Zoltán Gábor: Kémiai szerelem Rekonstrukció
• Trosin Alekszandr: Egy „hatvanas” sorsa Elem Klimov (1933-2003)
DVD
• Pápai Zsolt: Rossz szellem a házban Robert Wise: A ház hideg szíve
FESZTIVÁL
• Vágvölgyi B. András: Euromozi Európa Filmhét
TELEVÍZÓ
• Kolozsi László: Belül semmi A nagy Ő és a többiek
KRITIKA
• Báron György: Full kúl Apám beájulna
• Karátson Gábor: Bocsásson meg, de nem egészen értem önt Japán
• Vaskó Péter: Hatalom és tea A Gyűrük Ura – A király visszatér
LÁTTUK MÉG
• Csantavéri Júlia: Két barát
• Korcsog Balázs: Orosz bárka
• Dóka Péter: Jószomszédi iszony
• Nevelős Zoltán: Lépéselőny
• Vincze Teréz: Vér és arany
• Köves Gábor: Mambo italiano
• Kis Anna: Szamszára
• Kolozsi László: Amerikában
• Csillag Márton: Felül semmi

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A kockázat ára

Ardai Zoltán

 

A filmes polit-krimi 1968 utáni európai virágzását – főként olasz és francia filmekről van szó – korántsem tekinthetjük egyszerűen művészeten-kívüli jelenségnek. Még akkor sem, ha e műfaj úttörői szinte valamennyien mutattak több-kevesebb hajlamot egyfajta sematizmusra (nevezetesen: társadalomkritikai didakticizmusra); a hajlam még nem maga a végzet. Bár egy ideig tartani lehetett attól, hogy a keleti védelmi rendszerben lehanyatló szocreál nyugaton folytatja majd művészet-pusztító útját, a filmművészet veszte aztán mégsem ez lett, ugyanakkor bebizonyosodott, hogy lehetséges didaxismentes polit-mozi is (Damiano Damiani Félek című 1977-es kalandfilmje például már föléemelkedik mindenfajta kommercialitásnak). A társadalombíráló kalandfilm egyik legfőbb francia specialistája Yves Boisset azonban mintha fordított utat járna be: nyolcvanas évekbeli munkáiban a korábbiaknál közvetlenebb, azaz nyersebb módon hangsúlyozza keserű véleményét (hazája amerikanizációjáról), miközben filmjeinek kivitelezése esztétikai és technikai tekintetben egyaránt mind felületesebbé vált. Ami A kockázat árában látható – többnyire halállal végződő – erőszakos jeleneteket illeti, oly mesterkéltek, hogy a legnaivabb nézőknek sem adnak módot döbbenetre. (Az ilyesfajta jeleneteket egyszerűen nem így kell megrendezni, de hisz tudta is ezt Boisset régen.) A filmbeli tévétársaság nyereségmegszállott vezérkarát, amely a jelzett brutális eseményekért elsősorban felelős, ötpercenként látjuk tanácskozni anélkül, hogy a cinikus népség valami egyebet is elárulna magáról, mint amit már az első pillanatban felfogtunk. Pedig a forgatókönyv Robert Sheckley-től vett alapötlete kitűnő, a magyar nézőnek egyébként már ismerős Az erőd című hazai filmből. (Gyilkolni vágyó, amúgy tisztes életű polgárok egy tévés műsorsorozat keretei közt lehetőséget kapnak büntetlen embervadászatokra: mindegyik leendő áldozat egymillió dollár túlélési díj reményében írásba adja, hogy esetleges haláláért csakis maga a felelős.) Boisset oly következetesen ügyetlenkedi el filmje lehetőség szerint legfélelmesebb jeleneteit, hogy akár arra is gyanakodhatunk: szándékosan teszi, nem akarván olyan hatásokkal szolgálni, mint a „leleplezett” tévétársaság, így csupán egy kérdés marad: vajon miért mutogatja egyáltalán ama véres-mocskos hajszát?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/02 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5317