KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/március
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró

• Takács Ferenc: Az árulás szelleme Kazan és démonai
• N. N.: Elia Kazan filmjei
• Dániel Ferenc: Csillagos-sávos paranoia McCarthy és kora
• Strausz László: Kép és bűnhődés Hollywood cenzorai
MAGYAR MŰHELY
• Horeczky Krisztina: Sorsok a szeren Beszélgetés drogról és filmekről
• Gelencsér Gábor: Ember-tan Az igazság napszámosa
• N. N.: Ember Judit dokumentumfilmjei
• Murai András: Emlékezünk, tehát vagyunk Befejezhetetlen múlt
HORROR
• Varga Zoltán: Óh, irgalom anyja! Családi horror
• Varró Attila: A testrabló támadása Cronenberg parazitái
KULTUSZMOZI
• Kubiszyn Viktor: A félelem csak álom Charles Laughton: A vadász éjszakája
KRITIKA
• Reményi József Tamás: Szólva lett Magyar szépség
• Vaskó Péter: Humor és Magor Magyar vándor
• Pápai Zsolt: Mese hallal Nagy hal
• Ágfalvi Attila: Egy kaliforniai hihetetlen kalandjai Pesten Mix
• Vágvölgyi B. András: Japánóra Elveszett jelentés
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Hideghegy
• Köves Gábor: Lebegés
• Nevelős Zoltán: Torremolinos 73
• Pápai Zsolt: A felejtés bére
• Köves Gábor: Az utolsó szamuráj
• Kis Anna: Ikrek
• Varró Attila: Ördögi színjáték
• Herpai Gergely: Vas
• Tosoki Gyula: A pillangó
• Kovács Marcell: Nem félek

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A fal

Bársony Éva

 

Emil Canevet első nagyjátékfilmje olyan rendezőnek mutatja, akinek egyelőre erősebb a társadalmi érzékenysége, mint a filmes kifejezőkészsége.

Az utóbbi években a bolgár dokumentumfilm lépéselőnybe került, figyelemre méltó lendülettel kér szerepet magának a társadalmi önismeret, a valóságfeltáró vizsgálódás folyamatából. Ez a felerősödött közéleti érdeklődés érezteti hatását a korábban dokumentumfilmmel foglalkozó fiatal rendező játékfilmjében is. A nagy szándék azonban közepes megoldásban kelt életre. Illetve: életre csak néhány jelenetben kelt, jobbára túlságosan magán viseli egy eleve meghatározott elképzelés erőszakosságát. Jelenetezése emiatt sok esetben papírízű, az ellensematizmus jegyében.

Canev fiatal mérnökhőse színjeles egyetemi diplomával pottyan „az élet sűrűjébe”, és ott nem tud mihez kezdeni. Az elmélet fellegvárában kitűnően vizsgázott, egy építkezés gyakorlatának magasiskolájában emberileg megbukik, éppen az elmélet következetes végrehajtása miatt.

A film nem ott érdekes, ahol a legkritikusabbnak szánt jelenetei peregnek, ahol a munkások követeléseinek és a szűk látókörű és merev irányítás törvényes módon feloldhatatlan ellentmondásairól beszél a rendező. Igazán a film elégikus befejezése a hatásos. A fiatal hős gondolatban meghosszabbítható karrierje fakaszt fel egy sor keserű kérdést. Pályája ugyanis töretlen marad, sőt, felfelé ível! Csak a saját morális világképe és a világ morális követelményrendszere tört benne összeilleszthetetlenül ketté.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/01 53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5936