KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/március
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró

• Takács Ferenc: Az árulás szelleme Kazan és démonai
• N. N.: Elia Kazan filmjei
• Dániel Ferenc: Csillagos-sávos paranoia McCarthy és kora
• Strausz László: Kép és bűnhődés Hollywood cenzorai
MAGYAR MŰHELY
• Horeczky Krisztina: Sorsok a szeren Beszélgetés drogról és filmekről
• Gelencsér Gábor: Ember-tan Az igazság napszámosa
• N. N.: Ember Judit dokumentumfilmjei
• Murai András: Emlékezünk, tehát vagyunk Befejezhetetlen múlt
HORROR
• Varga Zoltán: Óh, irgalom anyja! Családi horror
• Varró Attila: A testrabló támadása Cronenberg parazitái
KULTUSZMOZI
• Kubiszyn Viktor: A félelem csak álom Charles Laughton: A vadász éjszakája
KRITIKA
• Reményi József Tamás: Szólva lett Magyar szépség
• Vaskó Péter: Humor és Magor Magyar vándor
• Pápai Zsolt: Mese hallal Nagy hal
• Ágfalvi Attila: Egy kaliforniai hihetetlen kalandjai Pesten Mix
• Vágvölgyi B. András: Japánóra Elveszett jelentés
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Hideghegy
• Köves Gábor: Lebegés
• Nevelős Zoltán: Torremolinos 73
• Pápai Zsolt: A felejtés bére
• Köves Gábor: Az utolsó szamuráj
• Kis Anna: Ikrek
• Varró Attila: Ördögi színjáték
• Herpai Gergely: Vas
• Tosoki Gyula: A pillangó
• Kovács Marcell: Nem félek

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A naplopó

Báron György

Bernhard Sinkel filmje elsősorban a tizennégy éven aluliak érdeklődésére számíthat. Közülük is valószínűleg a kevésbé fogékony nebulókéra. A dörzsöltebb mozibajárók ugyanis már ebben a korban is észreveszik azt a grandiózus filmkészítői ügyetlenséget, amely valósággal süt A naplopó minden beállításából és színészi gesztusából. A filmet persze felnőttek készítették, vélhetően felnőtteknek; ily módon nem a gyermeki észjárás bölcsességét sugározza, mint a jó gyerekfilmek, hanem a felnőtt észjárás gyermetegségét, mint a „komoly” fércművek.

A napóleoni háborúk korában játszódó kosztümös történet úgy indul, mint egy Fanfan la Tulipe- vagy Cartouche-utánzat. Az első tíz percben, amikor a kalandfilmekből ismert összes unt geget elénk ömleszti, még akár műfaji paródiára is gyanakodhatunk. A kacagás azonban elhamarkodott: szó sincs paródiáról. A kalandos kezdet lassan átúszik egyfajta vontatott pikareszkbe, melyben a főhős fiatalember – a cím szerint: naplopó – elindul szerencsét próbálni, főúri házaknál köt ki, szerelmetes lesz a szépséges grófkisasszonyba, és ahol csak tud, borsot tör a basáskodó, kövér főkomornyik orra alá. Ez így, elmondva, valószínűleg nem hangzik olyan elrettentőén, mint a vásznon, hihetetlenül lassú ritmusban, olyan deklamáló színészi játékkal, amely leginkább egy vígopera tónusát idézi, zene nélkül. A naplopó olyan ostobácska, hogy az még a mai mezőnyben is tanulságos. Újabb adaléka annak, hogy a film a legkevésbé ellenállóképes művészet. A filmvászon, úgy tetszik, mindent elbír. Nehéz elképzelni, hogy írott szöveg valaha is olyan jellegtelen és suta lehet, mint ennek a filmnek a története, a jelenetezése, a dialógusai. Igen eredeti opusz ez: jószerivel nézhetetlen ugyan, de a rossz filmek egyetlen típusához sem sorolható. Olyan szürke és jellegtelen, olyannyira hiányzik belőle a közlendő legcsekélyebb jele is, hogy alighanem új színnel gazdagítja a filmes ballépések amúgy is beláthatatlanul gazdag palettáját.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/12 43-44. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7630