KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/április
KRÓNIKA
• N. N.: A 35. Magyar Filmszemle díjai
• N. N.: 8. Francia filmnapok az Unifrance Film International és az Upperstudio szervezésében
• N. N.: Képtávíró
FILMSZEMLE
• Gelencsér Gábor: Árnyékvilág Játékfilmek
• Muhi Klára: Fölösleges bátorság Beszélgetés Herskó Jánossal
• Varga Balázs: Rövidre vágyva Kisjátékfilmek
• Bori Erzsébet: Mindennapi tabuink Dokumentumfilmek
TELEVÍZÓ
• Rádai Eszter: Adáshiba Közszolgálati televíziózás
• Rádai Eszter: Elnézett milliárdok
• Schubert Gusztáv: Magyar plazma Magántévék, közerkölcsök

• Horváth Antal Balázs: Gonoszság-kurzus Neil LaBute
• Stőhr Lóránt: Az ellenállás tragikomédiája Jean-Pierre Melville
• Kubiszyn Viktor: A halál kék angyala A szamuráj
KULTUSZMOZI
• Géczi Zoltán: Katódsugár Misszió Videodrome
• N. N.: Cronenberg a Filmvilágban
KRITIKA
• Szilágyi Ákos: Gömbfilm Visszatérés
• Hirsch Tibor: Vész-kijárat A mohácsi vész
• Takács Ferenc: Szomorú játék Montecarlo!
• Ágfalvi Attila: Múlt, nincs Mélyen őrzött titkok
• Stőhr Lóránt: Szívem visszahúz Getno
DVD
• Pápai Zsolt: Fekete, fehér, igen, nem Delmer Daves: Sötét átjáró
LÁTTUK MÉG
• Pápai Zsolt: A kiskirály
• Győrffy Iván: Bodysong
• Vaskó Péter: Ítélet eladó
• Mátyás Péter: Ház a ködben
• Nevelős Zoltán: Oké
• Varró Attila: Gothika
• Kovács Marcell: Underworld
• Dóka Péter: Minden végzet nehéz
• Kolozsi László: Vodka Lemon

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az öltöztető

Csáki Judit

 

Amikor 1980 áprilisában a manchesteri Royal Exchange Theatre Co. bemutatta Ronald Harwood új művét, Az öltöztetőt, a kritikák nem túl látványos, de azért megbízható sikerszériát jósoltak a darabnak. Példátlanul gyorsan műsorra tűzte itthon is a Madách Színház – előbb, vagy egyidőben a színházi fővárosokkal, Londonnal, New Yorkkal, Párizzsal –, s bár a sikerszéria nálunk sem maradt el, a drámát inkább fanyalgás fogadta.

Pedig ez is:”ugyanaz hátulról”, azaz a színházzal egyidős hálás téma, a „backstage”. Mint népes családjának többi tagja, ez a mű ugyancsak abból indul ki, hogy kulisszatitkaival a színház maga is dráma, ám konfliktusokkal, valódi drámával nem pepecsel. Harwood némi melodrámával próbálja eltüntetni az űrt – nem túl nagy sikerrel. A történet filmen sem mutat jobban, mint a színpadon. Furcsamód legalább olyan hosszú, és egyébként is lefilmezett színházra emlékeztet. Kamarára.

Mindezek mellett Az öltöztető jutalomjáték, mindenestül. Teljes figyelmünket bízvást a két főszereplő játékának szentelhetjük, egyéb néznivaló úgysincs. A két főszereplőnek pedig igencsak ágaskodnia kell, hogy a játék színei pótolják a művet. S ha sikerül legalább elfogadható élvezetet nyújtaniuk, ha nem alszunk el a történeten – ezt hívjuk jutalom játéknak.

Peter Yates rendező legalább a szereposztással biztosra ment. Az idős színész szerepére Albert Finneyt, Normanéra pedig Tom Courtenay-t hívta meg, aki már az ősbemutatón és a New York-i előadáson is játszotta a szerepet, sikerrel. Albert Finney persze ragyogó színész. Igyekszik hitelesen megalomániás, cezaromániás, pszichopata, neurotikus, mániás depressziós és öregedő színészzsenit alakítani – arról kevéssé tehet, hogy a figurában annyi a patologikus elem, hogy bármit művel: egysíkú. Finney tehát túlozva, már-már karikírozva váltogatja a betegségeket, s a színészben a ripacsot, az emberben a vénembert mutatja, azaz „rátesz egy lapáttal”. Igazán emlékezetessé egyetlen jelenete válik, éppen csöndjével, visszafogottságával, már-már derűjével: a halála.

Mindettől tulajdonképpen könnyebb a Normant játszó Tom Courtenay dolga. Ő – Finney mellett és vele ellentétben – nyugodtan részletezhet, elbíbelődhet minden gesztussal, mérheti patikamérlegen a mimikát, minden pillanata biztosan megél. Kicsit homoszexuális, kicsit infantilis, kicsit komplexusos ez a Norman is, Courtenay játékában mégis elsősorban személyiség, és nem klinikai eset.

Akik emlékeznek még a Madách Színház előadására az Egyetemi Színpadon, főleg Mensáros László és Haumann Péter játékát idézhetik fel belőle. S a film után konstatálhatják: melodrámában egy picivel gyengébbek vagyunk. Azért nem sokkal...


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/11 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5981