KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/június
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró

• Lajta Gábor: Meglesni Johannes Vermeert Leány gyöngyfülbevalóval
• Varró Attila: Bundás Vénuszok Guido Crepax rajzmozija
• Géczi Zoltán: Maszkba fagyva David Mack: Kabuki
• Kovács Marcell: Éjszakai rohanás Frank Miller: Sin City
• Tóth András György: Francia vonal Bande dessinée
• Kemény György: Homo Duplex Magyar filmplakátok
• Bikácsy Gergely: Általános erekció Almodóvar ifjúsága
• Láng Judith Veronika: Pygmalion vágya Történetek az alvó szépekről
• Vincze Teréz: A vizek démonai Árnykép: Kim Ki-duk
• Karátson Gábor: Hangyák az ágon Tavasz, nyár, ősz, tél… és újra tavasz
• Pápai Zsolt: Hardcore vadnyugat Sam Peckinpah westernfilmjei
• Takács Ferenc: Tarts (újra) Nyugatnak! Fegyvertársak
KRITIKA
• Vaskó Péter: Nyócker, vagy amit akartok Rap, revü, Rómeó
• Zoltán Gábor: Nevelj magadnak hőst Barbárok a kapuk előtt
• Vágvölgyi B. András: Szuperhősök az Olümposzon Kill Bill 2.
LÁTTUK MÉG
• Köves Gábor: 21 gramm
• Ádám Péter: Csak ön után
• Hungler Tímea: A rém
• Kis Anna: Szeress, ha mersz
• Pápai Zsolt: A titkos ablak
• Béres Dániel: A legtöbb ember Kínában él
• Mátyás Péter: Kőtutaj
• Vaskó Péter: Van Helsing
• Tornai Szabolcs: Datolya (Arab passió)

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Hold

Kovács Marcell

Moon­ – brit, 2009. Rendezte: Duncan Jones. Írta: Duncan Jones és Nathan Parker. Kép: Gary Shaw. Zene: Clint Mansell. Szereplők: Sam Rockwell (Sam Bell), Kevin Spacey (GERTY hangja), Matt Berry (Overmeyers), Robin Chalk (Sam), Dominique McElligott (Tess Bell). Gyártó: Liberty Films UK / Lunar Industries / Xingu. Forgalmazó: Szuez Film. Feliratos. 97 perc.

Planet Earth is blue and there’s nothing I can do.” Duncan Jones bánatos sci-fijéhez ugyan Aronofsky házi muzsikusa, Clint Mansell írt finom instrumentális kísérőzenét, mégis végig a Space Oddityt éneklő Bowie hangja búg az ember fülében. Biztosan közrejátszik ebben a lépten-nyomon felemlegetett rokoni kapcsolat is (Jones David Bowie fia), de mindenképpen zavarba ejtő a tematikus és a hangulati egyezés. Jones bemutatkozó filmje is a mindentől távol érzéséről, a fojtogató egyedüllétről és a végtelen tehetetlenségről szól, és ugyanúgy Kubrick Űrodüsszeiája (valamint a nyomában sarjadó spirituális sci-fi-vonulat) ihlette, mint Bowie csillagközi magányról szóló örökzöldjét negyven évvel korábban.

Csendes, meditatív film a Hold. Egyetlen szereplője Sam, a földi otthonától távol szolgálatot teljesítő munkafelügyelő, aki intelligens robotalkalmazottjával osztozik az egyhangú mindennapokon, mígnem egy balesetből felépülve visszatér holdjárója roncsához, és abban váratlanul sebesült önmagára bukkan. Tudathasadásos monodrámát látunk a technikai haladás veszteséről, a szavatosság lejárta után újra cserélhető klón-dolgozóról. A sorozatgyártott személyiségnek a filmben felvetett problémája nem annyira új és eredeti, mint azt Jones gondolja, és a Holdra semmiképpen sem a műfaj megújítójaként fogunk emlékezni. Sokkal inkább mint emberi léptékű, érzékeny hangvételű sci-fire, tetszetős, régi vágású makett-trükkökkel. A fehér plasztikfalra ragasztott családi fotókra emlékszünk majd, a hajszárításra is programozható háztartási robotra és a Sam Rockwell zombiarcában felcsillanó szemekre, ahogy a feleségétől kapott videóüzenetet figyelik. Hasonló ez a nyomott, tompa hangulat olyan Solaris-leszármazott kortárs brit sci-fikéhez, mint a Halálhajó vagy a Napfény, de a Hold érzelmesebb azoknál, akár szerelmes filmnek is hívhatjuk – elvégre Tarkovszkij filmje is az.

Jones nem bírálja a rendszert, amely manipulált érzelmekkel rendelkező, eldobható klón-rabszolgákkal tartatja fenn magát. Adottságnak tekinti a körülményeket, figyelme másra koncentrál. A Hold a hamis, beprogramozott életével szembesülő klón személyes drámája, tulajdonosairól, fejlesztőiről nem sokat tudunk meg, de perverz cinizmusról árulkodik, hogy a Sam(ek)et ébresztő vekker minden reggel Chesney Hawkes hurráoptimista slágerét harsogja: „I am the one and only…”


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/01 55-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10023