KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/június
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró

• Lajta Gábor: Meglesni Johannes Vermeert Leány gyöngyfülbevalóval
• Varró Attila: Bundás Vénuszok Guido Crepax rajzmozija
• Géczi Zoltán: Maszkba fagyva David Mack: Kabuki
• Kovács Marcell: Éjszakai rohanás Frank Miller: Sin City
• Tóth András György: Francia vonal Bande dessinée
• Kemény György: Homo Duplex Magyar filmplakátok
• Bikácsy Gergely: Általános erekció Almodóvar ifjúsága
• Láng Judith Veronika: Pygmalion vágya Történetek az alvó szépekről
• Vincze Teréz: A vizek démonai Árnykép: Kim Ki-duk
• Karátson Gábor: Hangyák az ágon Tavasz, nyár, ősz, tél… és újra tavasz
• Pápai Zsolt: Hardcore vadnyugat Sam Peckinpah westernfilmjei
• Takács Ferenc: Tarts (újra) Nyugatnak! Fegyvertársak
KRITIKA
• Vaskó Péter: Nyócker, vagy amit akartok Rap, revü, Rómeó
• Zoltán Gábor: Nevelj magadnak hőst Barbárok a kapuk előtt
• Vágvölgyi B. András: Szuperhősök az Olümposzon Kill Bill 2.
LÁTTUK MÉG
• Köves Gábor: 21 gramm
• Ádám Péter: Csak ön után
• Hungler Tímea: A rém
• Kis Anna: Szeress, ha mersz
• Pápai Zsolt: A titkos ablak
• Béres Dániel: A legtöbb ember Kínában él
• Mátyás Péter: Kőtutaj
• Vaskó Péter: Van Helsing
• Tornai Szabolcs: Datolya (Arab passió)

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A vasálarcos

Turcsányi Sándor

 

Ki a vonzóbb? Az ifjú vagy az agg? Nehezen eldönthető kérdés, kivált ha a híres Dumas-regényfolyam eddigi filmreviteleinek szempontjából nézzük. Hiszen a filmkészítők egy tetemes hányada a négy muskétásban vélte felfedezni azt a médiumot, mely által elmondhatják a magukét a messze szálló időről a nemes vagy nemtelen vénülésről. Legutóbb D’Artagnan lánya szerzett, elsősorban olykor fedetlenül hagyott vállával, kellemes perceket a kardozós-köpenyes romantika aligha felnőtt lelkű rajongóinak, most meg itt van D’Artagnan fia. Mindjárt kettő példányban. Ám ahelyett, hogy róluk értekeznénk, forduljunk régi kedvenceink felé. Irtózva bár a magasztos szavaktól, mást mégsem mondhatunk: újra itt van a nagy csapat.

Athos, Porthos, Aramis és D’Artagnan, mélyültek ráncaik, lelkükben a láng takarékon, titkos tagok valami magán-nyugdíjpénztárban, amúgy mit sem változtak: köszönik, megvannak.

Aramis konspirál, Porthos handabandázik, Athos homlokán felhős mélabú, D’Artagnan az ősbalek, aki egyszer már, arcpirító zálogházi művelet: kiváltotta az ékszereket, most se különb, számosan az ő kardjával verik a csalánt. Aramist Jeremy Irons, Athost John Malkovich adja, tudható előre, remekül. De az igazi vicc az egészben, hogy nyugodtan lehetne fordítva is. Hah, Malkovich micsoda intrikus lenne, s hogy jajongna-búsongna Irons. Nincs ez másként Depardieu Portossal és Gabriel Byrne D’Artagnannal sem. Látható, nem filléres nosztalgia-lovaglás e mozi, drágán s jól megcsinált nagyívű darab színészzsenikkel, megejtő s fojtó díszletek között, körültekintően odatett forgatókönyv szerint. (Az egyébként nem túl izgalmas, ám annál sikeresebb Rettenthetetlen Oscar-díjas forgatókönyvírójának adaptációja, s egyben első rendezése is.)

A történet finoman eltér, de csak a végire az eredetitől, nem is feltétlen hollywoodi irányba, na jó egy kicsit, miután a képek leperegtek, megnyugtató hang tudat: az életben maradók számára aztán frankó lett minden, de hál’istennek a képek e közlést jó előre cáfolják alaposan.

Mint annyi boldog vég, most ez is csak egy gyalázatos kezdetet takar. Amikor már nem fogja többet senki mondani, hogy: „Mindenki egyért! Egy mindenkiért!” Hiszen két órán át mást sem láttunk, mint testvérharcot, testőrt ölő testőrt, apát ölő fiút. Remek kis darab, szavamra. Hazavágja rendesen az egész bandát. Korhű muskétások az ezredfordulóra.

Azt hittem, megvolt már nekem ez a kardozós dolog. De nem. Erre vártam, például ilyen Ausztriai Annát sóvár szemem még sohase látott. Anne Parillaud-ért magam is kardot rántanék legott vagy Kalasnyikovot. Csak távoli, kósza fuvallat, hajszálnyi hiányérzet csupán: e mesterműből sem tudjuk meg, mi volt a nemes D’Artagnan keresztneve. (Charles, mi más?)

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/04 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3674