KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/július
KRÓNIKA
• N. N.: Rökk Marika (1914-2004)

• Ardai Zoltán: Negyedik típusú találkozások Jazz és film
• N. N.: Jazzfilmek
• Mátyás Péter: Éjféli szimfónia Jazz-dokumentumok
• Takács Ferenc: Mámor és hamvazószerda Fitzgerald, a jazzkorszak krónikása
MAGYAR MŰHELY
• Bori Erzsébet: Nehéz fiúk klubja Beszélgetés Tarr Bélával
• Szőnyei Tamás: A megvilágosodott Beszélgetés Szemző Tiborral
• Antal István: Lázad a rajz Reisenbüchler Sándor (1935-2004)

• Nevelős Zoltán: Rosszak és csúfak Euro-western
• N. N.: Eurowestern
• Géczi Zoltán: A komponista, aki lelőtte az éneklő cowboyt Morricone westernzenéi
• Kubiszyn Viktor: Közösség elleni izgatás Kult-western: Délidő
HORROR
• Varró Attila: A mi húsunk Zombi genezis
• Hungler Tímea: Halvajárók Romero zombifilmjei
• N. N.: Zombik a vásznon (válogatás)
• Herpai Gergely: Gonosz halottak Zombik a számítógépben
KÖNYV
• Takács Ferenc: Félközelben Magyar filmtörténet – angol optikával
• Veress József: Lengyel-magyar Encyklopedia Kina
FESZTIVÁL
• Matyasovszki József: A szabadgondolkodás plebejus luxusa Hajdúböszörmény
DVD
• Pápai Zsolt: Kertvárosi gótika Peter Bogdanovich: Célpontok
KRITIKA
• Vágvölgyi B. András: Társutasfilm retróhangulatban Comandante
• Vaskó Péter: Egy amerikai Páriszban Trója
LÁTTUK MÉG
• Tosoki Gyula: Betörő az albérlőm
• Köves Gábor: Wilbur öngyilkos akar lenni
• Pápai Zsolt: Zseton és beton
• Vaskó Péter: Időzavarban
• Varró Attila: Örökség
• Hungler Tímea: A holtak hajnala
• Kis Anna: Chouchou
• Dóka Péter: Shrek 2
• Nevelős Zoltán: A szem

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Médiaország: a TV hatalma

Tüske Zsuzsanna

Videocracy – svéd-dán-brit-finn, 2009. Rendezte és írta: Erik Gandini. Kép: Manuel Alberto Claro, Lukas Eisenhauer. Zene: David Österberg, Johan Söderberg. Szereplők: Silvio Berlusconi, Flavio Briatore, Fabrizio Corona. Gyártó: Zentropa / Atmo Media Network. Forgalmazó: Anjou Lafayette. Feliratos. 85 perc.

Ha Michael Moore történetesen Silvio Berlusconi Olaszországába születik, valószínűleg nem kétévente, hanem havonta forgatna egy vitriolos filmpamfletet, úgy, hogy közben még a tényeket sem kellene eltorzítania a drámai hatás kedvéért. Az olasz miniszterelnök személye, és az általa meghonosított politikai kultúra olyan sok támadási felületet kínál – a magánéleti botrányoktól kezdve a korrupciós ügyeken át a médiauralomig –, hogy riporter legyen a talpán, aki képes eldönteni, merre kezdje a disznóságok lajstromba vételét.

Az olasz születésű, de a filmezés alapjait Svédországban elsajátító Erik Gandini úgy oldotta meg a dilemmát, hogy meg sem próbálta az (ál)objektív újságíró szerepét eljátszani. A Médiaország nem oknyomozó riport, hanem videóesszé, amely – hasonlóan a brit Adam Curtis filmjeihez – egyetlen teória meggyőző kibontására vállalkozik. Gandini állítása szerint az olasz társadalom a televízió és a sztárkultusz bűvkörében él, és mivel a csatornák 90%-át – közvetve vagy közvetlenül – Berlusconi tartja befolyása alatt, a szexista showműsorok az ő világképének lenyomataiként szolgálnak. Illusztráció gyanánt ehhez három, a korszellemet jól jellemző figurát mutat be: a fiatal szakmunkást, aki mindenáron „be akar kerülni a médiába”, a Mussolini-rajongó sztárcsinálót, aki személyes barátja az Elnöknek, és a celebeket fotózó paparazzit, aki végül celebet kreál saját magából is.

Politikai töltetű dokumentumfilmhez képest Gandini keveset bíz a szavakra, a képei sokkal beszédesebbek: a szokatlan nézőpontokból bemutatott showműsorok meglehetősen szürreális látványt nyújtanak, mintha egy színes és vidám rémálomban járnánk. A Médiaországban mégis az a legnyomasztóbb, hogy a műfajtársakra jellemző forradalmi hév teljesen hiányzik belőle. Gandini rezignáltan – már-már unottan – sorolja a vádpontokat, mintha maga sem hinne benne, hogy filmjével képes lenne bármin is változtatni.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/03 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10560