KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/július
KRÓNIKA
• N. N.: Rökk Marika (1914-2004)

• Ardai Zoltán: Negyedik típusú találkozások Jazz és film
• N. N.: Jazzfilmek
• Mátyás Péter: Éjféli szimfónia Jazz-dokumentumok
• Takács Ferenc: Mámor és hamvazószerda Fitzgerald, a jazzkorszak krónikása
MAGYAR MŰHELY
• Bori Erzsébet: Nehéz fiúk klubja Beszélgetés Tarr Bélával
• Szőnyei Tamás: A megvilágosodott Beszélgetés Szemző Tiborral
• Antal István: Lázad a rajz Reisenbüchler Sándor (1935-2004)

• Nevelős Zoltán: Rosszak és csúfak Euro-western
• N. N.: Eurowestern
• Géczi Zoltán: A komponista, aki lelőtte az éneklő cowboyt Morricone westernzenéi
• Kubiszyn Viktor: Közösség elleni izgatás Kult-western: Délidő
HORROR
• Varró Attila: A mi húsunk Zombi genezis
• Hungler Tímea: Halvajárók Romero zombifilmjei
• N. N.: Zombik a vásznon (válogatás)
• Herpai Gergely: Gonosz halottak Zombik a számítógépben
KÖNYV
• Takács Ferenc: Félközelben Magyar filmtörténet – angol optikával
• Veress József: Lengyel-magyar Encyklopedia Kina
FESZTIVÁL
• Matyasovszki József: A szabadgondolkodás plebejus luxusa Hajdúböszörmény
DVD
• Pápai Zsolt: Kertvárosi gótika Peter Bogdanovich: Célpontok
KRITIKA
• Vágvölgyi B. András: Társutasfilm retróhangulatban Comandante
• Vaskó Péter: Egy amerikai Páriszban Trója
LÁTTUK MÉG
• Tosoki Gyula: Betörő az albérlőm
• Köves Gábor: Wilbur öngyilkos akar lenni
• Pápai Zsolt: Zseton és beton
• Vaskó Péter: Időzavarban
• Varró Attila: Örökség
• Hungler Tímea: A holtak hajnala
• Kis Anna: Chouchou
• Dóka Péter: Shrek 2
• Nevelős Zoltán: A szem

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Az ígéret földje

Baski Sándor

Promised Land – amerikai, 2012. Rendezte: Gus Van Sant. Írta: John Krasinski és Matt Damon. Kép: Linus Sandgren. Zene: Danny Elfman. Szereplők: Matt Damon (Butler), John Krasinski (Noble), Frances MacDormand (Sue), Rosemarie DeWitt (Alice), Hal Holbrook (Yates), Gyártó: Participant Media / Image Nation Abu Gabhi. Forgalmazó: Big Bang Media. Feliratos. 106 perc.

Nem kell ahhoz gazdaságpolitikai szakértőnek lennünk, hogy tudjuk, a globális olajfüggőség kellemetlen mellékhatásokkal jár. Az elmúlt évtized során számtalan fikciós (Sziriána, A királyság) vagy éppen dokumentarista produkció (A külvárosok végnapjai, Az utolsó óra) dolgozta fel a témát. Feneketlen energiaéhségét az Egyesült Államok újabban a hazai gázkészlet megcsapolásával igyekszik kielégíteni, de mint arról Josh Fox Sundance-díjas dokumentumfilmje (Gasland) beszámolt, ez a megoldás sem éppen tökéletes. Az úgy nevezett „fracking”-technológia, amellyel felszínre hozzák a palagázt, állítólag káros hatással van a környezetre, amit az érintett vállalatok természetesen tagadnak. (Az ő álláspontjukat mutatja be egy 2013-as dokumentumfilm, a FrackNation.)

Erre az egyre több amerikait érintő problémára fókuszál Gus Van Sant filmje is, amely dicséretes visszafogottsággal vázolja fel az alapkonfliktust. Az Ígéret földje nem a helyszínül szolgáló kisváros lakóit teszi meg főszereplőnek, hanem a gázbizniszben utazó óriásvállalat két ügynökét. A Matt Damon és Frances McDormand által alakított páros feladata, hogy rávegyék a helyieket a földjeik bérbeadására, de ezúttal hiába vásárolják meg a polgármestert is, egy nyugalmazott fizikatanár és egy ökoaktivista ellenük hangolja a város népét.

A forgatókönyvet jegyző Damon és Krasinski – illetve Gus Van Sant, aki kísérletezés helyett ezúttal bérmunkát vállalt – eleinte kínosan ügyelnek rá, hogy az Ígéret földje a legkevésbé se hasonlítson egy dühödt agitprop produkcióra. A multicég képviselőit az ördög helytartói helyett szimpatikus, mélyen emberi figurákként láttatják, rákényszerítve ezzel a nézőt arra, hogy velük azonosuljon. A finálé egyébiránt frappáns műfaji fordulata, amellyel az alkotók végül mégis kiterítik a lapjaikat, sajnálatos módon pont ettől az intellektuális feszültségtől és árnyaltságtól fosztja meg a filmet. A didaktikus befejezés legfeljebb azzal menthető, hogy az Ígéret földje elsősorban nem vádirat, hanem laudáció: a lélektelen nagyvárosokkal szembeállított vidéki kisközösségek megtartó erejét dicsőíti. Kár, hogy az ugyanezen toposzra építő filmek (Porunk hőse, A régi környék, Doc Hollywood, Facér Jimmy) hosszú sorának köszönhetően már ez a romantikus végkicsengés is közhellyé vált.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2013/03 54-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11374