KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/július
KRÓNIKA
• N. N.: Rökk Marika (1914-2004)

• Ardai Zoltán: Negyedik típusú találkozások Jazz és film
• N. N.: Jazzfilmek
• Mátyás Péter: Éjféli szimfónia Jazz-dokumentumok
• Takács Ferenc: Mámor és hamvazószerda Fitzgerald, a jazzkorszak krónikása
MAGYAR MŰHELY
• Bori Erzsébet: Nehéz fiúk klubja Beszélgetés Tarr Bélával
• Szőnyei Tamás: A megvilágosodott Beszélgetés Szemző Tiborral
• Antal István: Lázad a rajz Reisenbüchler Sándor (1935-2004)

• Nevelős Zoltán: Rosszak és csúfak Euro-western
• N. N.: Eurowestern
• Géczi Zoltán: A komponista, aki lelőtte az éneklő cowboyt Morricone westernzenéi
• Kubiszyn Viktor: Közösség elleni izgatás Kult-western: Délidő
HORROR
• Varró Attila: A mi húsunk Zombi genezis
• Hungler Tímea: Halvajárók Romero zombifilmjei
• N. N.: Zombik a vásznon (válogatás)
• Herpai Gergely: Gonosz halottak Zombik a számítógépben
KÖNYV
• Takács Ferenc: Félközelben Magyar filmtörténet – angol optikával
• Veress József: Lengyel-magyar Encyklopedia Kina
FESZTIVÁL
• Matyasovszki József: A szabadgondolkodás plebejus luxusa Hajdúböszörmény
DVD
• Pápai Zsolt: Kertvárosi gótika Peter Bogdanovich: Célpontok
KRITIKA
• Vágvölgyi B. András: Társutasfilm retróhangulatban Comandante
• Vaskó Péter: Egy amerikai Páriszban Trója
LÁTTUK MÉG
• Tosoki Gyula: Betörő az albérlőm
• Köves Gábor: Wilbur öngyilkos akar lenni
• Pápai Zsolt: Zseton és beton
• Vaskó Péter: Időzavarban
• Varró Attila: Örökség
• Hungler Tímea: A holtak hajnala
• Kis Anna: Chouchou
• Dóka Péter: Shrek 2
• Nevelős Zoltán: A szem

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Get On Up

Soós Tamás Dénes

Get On Up – amerikai, 2014. Rendezte: Tate Taylor. Szereplők: Chadwick Boseman, Nelsan Ellis, Dan Aykroyd. Forgalmazó: Bontonfilm. 139 perc.

Mikor Elvis meghalt, James Brown állítólag elintézte, hogy kettesben maradhasson az elhunyttal. „Elvis, te szemét! Már nem vagyok második” – zokogta az énekes holtteste fölött. Az anekdotában ott van, amit Brownról alapjáraton tudni kell: arroganciája, hatása és zsenije, mit tényleg csak Presleyéhez lehet mérni. Nélküle más lett volna Mick Jagger vagy Michael Jackson mozgáskultúrája, és más a komplett soul-, funk- és autóreklám-történet (gerappa!). A Get On Upban is ott van, amit a soul keresztapjáról Wikipedia-olvasás nélkül tudni illik: a bántalmazással teli gyerek- és a drogos őrülettel terhelt időskor, a fekete jogi mozgalmak iránti elkötelezettség, na meg a zenész, aki műfajokat reformált, és a saját kezébe vette az üzletet, az albumkiadást és koncertszervezést, modellt teremtve a lemezipar összeomlása után érkezők számára.

Tate Taylor (A segítség) filmjéből épp csak az összefüggések hiányoznak: hogy Brown támogatta ugyan Martin Luther Kinget, de nyíltan rasszista politikusokkal is barátkozott; hogy zsarnoki precizitása miatt a legkisebb kihágásért – késésért, piálásért, füvezésért – pénzbírságolta zenekarának tagjait, de évekig drogfüggő volt; hogy hihetetlen zenei érzékkel újított, de közben bíróságra is járt a másoktól elcsaklizott szerzemények miatt. Brown személyiségének összetettsége az, amit a rendező beáldoz az időugrálós narratíva oltárán. De a folyamatos idősíkváltásokkal nem Brown természetének hektikusságát adják vissza, csupán komikussá túlzott, afro-amerikai Forrest Gumppá rajzolják az énekest, aki hol Lyndon B. Johnsonnal, hol pedig Little Richarddal parolázik.

A stílus – a természetesen viselt extravagancia és a spontán hév keveréke – volt az, ami Brownt kiemelte társai közül. És a stílus – a negyedik falat áttörő önreflexió és a karikatúrára való hajlam – az, ami ezt a filmet félreviszi. Harsány, különcködő, és nem passzol a szokatlan biopic-narratívához, ami elmagányosodó amerikai zseniként, afféle zenés Vérző olajként festi fel Brown életét. Az életműhöz váltott belépőnek viszont, a legtöbb zenészbiográfiával ellentétben, hatásos, hiszen a sablonos magánélet (szegénység, majd siker, majd drogok) helyett inkább a karrierre és a zenére fókuszál. A feszes basszusgrúvokra alapozott, szaggatott szaxofon- és fülberúgott gitár-riffekkel színezett funkyra: a film valódi sztárjára.

Extrák: Nincsenek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/08 62-63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12343