KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/július
KRÓNIKA
• N. N.: Rökk Marika (1914-2004)

• Ardai Zoltán: Negyedik típusú találkozások Jazz és film
• N. N.: Jazzfilmek
• Mátyás Péter: Éjféli szimfónia Jazz-dokumentumok
• Takács Ferenc: Mámor és hamvazószerda Fitzgerald, a jazzkorszak krónikása
MAGYAR MŰHELY
• Bori Erzsébet: Nehéz fiúk klubja Beszélgetés Tarr Bélával
• Szőnyei Tamás: A megvilágosodott Beszélgetés Szemző Tiborral
• Antal István: Lázad a rajz Reisenbüchler Sándor (1935-2004)

• Nevelős Zoltán: Rosszak és csúfak Euro-western
• N. N.: Eurowestern
• Géczi Zoltán: A komponista, aki lelőtte az éneklő cowboyt Morricone westernzenéi
• Kubiszyn Viktor: Közösség elleni izgatás Kult-western: Délidő
HORROR
• Varró Attila: A mi húsunk Zombi genezis
• Hungler Tímea: Halvajárók Romero zombifilmjei
• N. N.: Zombik a vásznon (válogatás)
• Herpai Gergely: Gonosz halottak Zombik a számítógépben
KÖNYV
• Takács Ferenc: Félközelben Magyar filmtörténet – angol optikával
• Veress József: Lengyel-magyar Encyklopedia Kina
FESZTIVÁL
• Matyasovszki József: A szabadgondolkodás plebejus luxusa Hajdúböszörmény
DVD
• Pápai Zsolt: Kertvárosi gótika Peter Bogdanovich: Célpontok
KRITIKA
• Vágvölgyi B. András: Társutasfilm retróhangulatban Comandante
• Vaskó Péter: Egy amerikai Páriszban Trója
LÁTTUK MÉG
• Tosoki Gyula: Betörő az albérlőm
• Köves Gábor: Wilbur öngyilkos akar lenni
• Pápai Zsolt: Zseton és beton
• Vaskó Péter: Időzavarban
• Varró Attila: Örökség
• Hungler Tímea: A holtak hajnala
• Kis Anna: Chouchou
• Dóka Péter: Shrek 2
• Nevelős Zoltán: A szem

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Cloverfield Lane 10

Sepsi László

10 Cloverfield Lane – amerikai, 2016. Rendezte: Dan Trachtenberg. Írta: Josh Campbell, Damien Chazelle és Matthew Stuecken. Kép: Jeff Cutter. Zene: Bear McCreary. Szereplők: Mary Elizabeth Winstead (Michelle), John Goodman (Howard), John Gallagher (Emmett). Gyártó: Paramount Pictures / Bad Robot. Forgalmazó: UIP-Duna Film. Feliratos. 103 perc.

 

Minden összeesküvés-elmélet egyszerre rémálom és vágyálom: egyrészt iszonytató magyarázatot kínál a világ működésére, másrészt viszont legalább kínál valamiféle egyértelmű magyarázatot. A Cloverfield Lane 10. hősnője a filmindító autóbaleset után egy atombiztos pincehelységben találja magát – egy olyan férfi pincehelységében, aki évtizedek óta az apokalipszist várja, és a jelek szerint végre igaza lett. John Goodman paranoid puritánja mintha egy Stephen King-regényből lépett volna elő: görcsösen ragaszkodik az amerikai élet tradicionális értékeihez, miközben komoly erőfeszítéseket tesz, hogy elleplezze hajlamát az előbb-utóbb kirobbanó fizikai erőszakra. A világégésben kiteljesedő figura Dan Trachtenberg filmjének motorja, ellentmondásos viszonya „megmentettjeivel” és velük együtt a nézővel azokon a pontokon is túllendíti a Cloverfield Lane 10.-et, ahol egyébként eluralkodnának a zárt térben játszódó kamarathrillerek rutinfordulatai.

Ahogy különutas marketingjét, úgy a film egészét is a szűkös és félrevezető információadagolásból fakadó bizonytalanság határozza meg: a monstruózus apapótlék kelepcéjébe került hősnő újra és újra kényetlen szembesülni azzal, hogy elvárásai és előítéletei miatt (a nézővel együtt) tévesen rekonstruálta a látottakat, és amikor a fináléhoz közeledve rögzítenie kell a billegő jelentést, akkor a legszokatlanabb műfaji csavar is óhatatlanul szürkébbnek tűnik, mint korábban a schrödingeri többértelműség. A Cloverfield Lane 10. esetében a rész egyelőre izgalmasabbnak tűnik az a franchise képében felsejlő egésznél: míg az űrinváziós szüzséből felvillantott információmorzsák mérsékelten érdekfeszítőek, a bunkermélyi társasjátékozások hideglelése és Goodman óriásszörny módjára döngő léptei a stáblista után is velünk maradnak.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/05 57-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12716