KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/július
KRÓNIKA
• N. N.: Rökk Marika (1914-2004)

• Ardai Zoltán: Negyedik típusú találkozások Jazz és film
• N. N.: Jazzfilmek
• Mátyás Péter: Éjféli szimfónia Jazz-dokumentumok
• Takács Ferenc: Mámor és hamvazószerda Fitzgerald, a jazzkorszak krónikása
MAGYAR MŰHELY
• Bori Erzsébet: Nehéz fiúk klubja Beszélgetés Tarr Bélával
• Szőnyei Tamás: A megvilágosodott Beszélgetés Szemző Tiborral
• Antal István: Lázad a rajz Reisenbüchler Sándor (1935-2004)

• Nevelős Zoltán: Rosszak és csúfak Euro-western
• N. N.: Eurowestern
• Géczi Zoltán: A komponista, aki lelőtte az éneklő cowboyt Morricone westernzenéi
• Kubiszyn Viktor: Közösség elleni izgatás Kult-western: Délidő
HORROR
• Varró Attila: A mi húsunk Zombi genezis
• Hungler Tímea: Halvajárók Romero zombifilmjei
• N. N.: Zombik a vásznon (válogatás)
• Herpai Gergely: Gonosz halottak Zombik a számítógépben
KÖNYV
• Takács Ferenc: Félközelben Magyar filmtörténet – angol optikával
• Veress József: Lengyel-magyar Encyklopedia Kina
FESZTIVÁL
• Matyasovszki József: A szabadgondolkodás plebejus luxusa Hajdúböszörmény
DVD
• Pápai Zsolt: Kertvárosi gótika Peter Bogdanovich: Célpontok
KRITIKA
• Vágvölgyi B. András: Társutasfilm retróhangulatban Comandante
• Vaskó Péter: Egy amerikai Páriszban Trója
LÁTTUK MÉG
• Tosoki Gyula: Betörő az albérlőm
• Köves Gábor: Wilbur öngyilkos akar lenni
• Pápai Zsolt: Zseton és beton
• Vaskó Péter: Időzavarban
• Varró Attila: Örökség
• Hungler Tímea: A holtak hajnala
• Kis Anna: Chouchou
• Dóka Péter: Shrek 2
• Nevelős Zoltán: A szem

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Boss

Lucifer bérgyilkosa

Kovács Gellért

Minden idők egyik legnyomasztóbb tévésorozatában a politikai hatalom közveszélyes őrültje mutatja meg az ember legördögibb arcát.

Elég akár felszínesen is körülnézni a kortárs amerikai sorozatok között: a tengerentúli kábeladókat ellepték az antihősök. Egy évtizede még elképzelhetetlen lett volna, ma már szinte természetes, hogy a néző hosszú évadokon keresztül figyel érdeklődve, sőt sokszor egyenesen szimpátiával jutalmaz erkölcsileg minimum erősen árnyalt figurákat: elég csak Dexterre, az igazságosztó sorozatgyilkosra, a Kemény zsaruk (The Shield) korrupt nyomozóira, vagy a Totál szívás (Breaking Bad) átlagemberből drogcézárrá torzult pedagógusára gondolni. Divatban vannak a képernyős lecsúszás-történetek – s úgy tűnhet, a Starz mozicsatorna is erre a hullámra ültette fel tavaly ősszel indult produkcióját. Ám elég akár csak néhány epizódot megnézni a Boss első évadjából, rövid időn belül belénk marhat a felismerés: itt bizony a szokásos kompromisszumokhoz képest is kevesebb oxigén jut a könnyed szórakoztatásnak.

A Boss címszereplője, Tom Kane ugyanis megáltalkodott gazember, maga a két lábon járó gonoszság. Hosszú évek óta tölti be Chicago polgármesteri tisztségét; politikai őstehetség, a kompromisszumokat és az empátiát csak elterelésnek használja. Nem válogat az eszközökben – hiszen ő az, aki meghatározza, és ha kell, meg is változtatja a játékszabályokat. Uralma azonban véges, ez már rögtön a Gus Van Sant által megrendezett pilotban nyilvánvalóvá válik: Kane ritka és gyógyíthatatlan idegrendszeri betegségben szenved, ami egyelőre lappang, de hamarosan valószínűleg leteríti a gazdatestet. Egyre kevesebb hát az idő, ami még rendelkezésére állhat: a hatalmat tovább kellene adni, és nem ártana számot vetnie a politikai és magánemberi bűnökkel igencsak terhelt múltjával sem.

És rögtön ez az a pont, ahol a Boss szembe megy a megszokott dramaturgiával: Kane ugyanis némi erőtlen hezitálás után ráébred, hogy csak azért, mert végzetes kór gyötri, nem tud és nem is akar változtatni: hiába mímel önmarcangoló monodrámát, aljas volt eddig, aljas marad mindhalálig. Míg a hasonló sorozatokban legalább bizonyos tulajdonságaik miatt tudjuk szeretni az elkárhozás felé tartó főszereplőket, Kane-nek esélye sincs a felemelkedésre, szinte minden cselekedetével gyűlöltebb figurává válik: nincs az a családtag vagy hűséges munkatárs, akit ne lenne hajlandó feláldozni. És még csak azt sem tudjuk meg feltétlenül, mikor csúszott bele a totális romlásba: minél beljebb kerülünk Kane személyiségébe, annál nyilvánvalóbbá válik, hogy a politikai életben maradás mögött már jó ideje csak a puszta önzés mutatja magát.

Ráadásul a Boss alkotói (kreátor: Farhad Safinia, visszatérő rendező többek között Mario Van Peebles és Jim McKay) még abba a csapdába sem esnek bele, hogy az úgynevezett korszellemet vagy éppen a társadalom morális állapotait hibáztatnák Kane ámokfutásáért. Bár kétségtelenül a bűnös város az, ami játékban tartja polgármesterét, ám a mindent átszövő politikai pókhálóban mégiscsak ő az egyetlen igazi ragadozó – és amíg nem jön egy túlélő, aki megtalálhatja gyenge pontjait, egyszerűen lehetetlen megállítani őt. A néző persze kitart, s alig várja, hogy ez az elvek nélküli keresztapa megbukjon végre, s ettől olyan lebilincselően izgalmas a Boss. No és persze Kelsey Grammer egészen hátborzongató alakításától. Az eddig nagyrészt vígjátéki szerepekben bizonyított színész (legfőképpen Dr. Frasier Crane-ként ismert, amely karakter több kultikus sitcomban is látható volt), a lehető legtermészetesebben formázza meg a kőszívű embert – hallgatása baljós, ordítása velőtrázó. Nem véletlenül kapott rögtön az első etapért Golden Globe-díjat. És az idén októberben véget ért második szezon után szinte alig lehet kérdéses: a reménybeli következő eresztésben is ugyanolyan szenvedéllyel tudjuk majd utálni a hatalom eme szélsőségesen félelmetes mániákusát.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/12 45-45. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12778