KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/július
KRÓNIKA
• N. N.: Rökk Marika (1914-2004)

• Ardai Zoltán: Negyedik típusú találkozások Jazz és film
• N. N.: Jazzfilmek
• Mátyás Péter: Éjféli szimfónia Jazz-dokumentumok
• Takács Ferenc: Mámor és hamvazószerda Fitzgerald, a jazzkorszak krónikása
MAGYAR MŰHELY
• Bori Erzsébet: Nehéz fiúk klubja Beszélgetés Tarr Bélával
• Szőnyei Tamás: A megvilágosodott Beszélgetés Szemző Tiborral
• Antal István: Lázad a rajz Reisenbüchler Sándor (1935-2004)

• Nevelős Zoltán: Rosszak és csúfak Euro-western
• N. N.: Eurowestern
• Géczi Zoltán: A komponista, aki lelőtte az éneklő cowboyt Morricone westernzenéi
• Kubiszyn Viktor: Közösség elleni izgatás Kult-western: Délidő
HORROR
• Varró Attila: A mi húsunk Zombi genezis
• Hungler Tímea: Halvajárók Romero zombifilmjei
• N. N.: Zombik a vásznon (válogatás)
• Herpai Gergely: Gonosz halottak Zombik a számítógépben
KÖNYV
• Takács Ferenc: Félközelben Magyar filmtörténet – angol optikával
• Veress József: Lengyel-magyar Encyklopedia Kina
FESZTIVÁL
• Matyasovszki József: A szabadgondolkodás plebejus luxusa Hajdúböszörmény
DVD
• Pápai Zsolt: Kertvárosi gótika Peter Bogdanovich: Célpontok
KRITIKA
• Vágvölgyi B. András: Társutasfilm retróhangulatban Comandante
• Vaskó Péter: Egy amerikai Páriszban Trója
LÁTTUK MÉG
• Tosoki Gyula: Betörő az albérlőm
• Köves Gábor: Wilbur öngyilkos akar lenni
• Pápai Zsolt: Zseton és beton
• Vaskó Péter: Időzavarban
• Varró Attila: Örökség
• Hungler Tímea: A holtak hajnala
• Kis Anna: Chouchou
• Dóka Péter: Shrek 2
• Nevelős Zoltán: A szem

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Ártatlanok

Szekuláris megváltás

Teszár Dávid

Az Ártatlanok női balsorsokon keresztül mesél hitről és moralitásról a világháborús Lengyelországban.

 

A második világháború kevésbé ismert fejezetéhez tartozik az emberiesség elleni bűntettek azon köre, amelyet szovjet katonák követettek el a nőkkel szemben Berlinben és az odafelé vezető úton. Berlin megerőszakolásáról elsőként egy brit hadtörténész, Anthony Beevor írt részletesebben a 2000-es évek elején, noha anonim beszámolók már az 1950-es évektől kezdve hozzáférhetővé váltak. Az áldozatok közül a nevét felvállalva Gabi Köpp értekezett elsőként a jelenségről 2010-ben: ő 15 esztendős volt, amikor csapatostul becstelenítették meg a szovjet katonák.

Az eddig párkapcsolati drámákban (Biztos kezekben, Nathalie...) és kedélyes romkomokban (Legkedvesebb rémálmom, A monacói lány) utazó, francia Anne Fontaine e megrendítő traumát teszi meg kiindulópontnak, egyúttal pedig rámutat a nőkkel szembeni brutális terror pervazív jellegére, amikor 1945 végén egy lengyel apáca kéri kétségbeesetten a francia Vöröskereszt fiatal orvosnőjét, Mathilde-ot (Lou de Laâge), hogy vezessen le egy szülést a saját konventjükben. (A sztori egy valós alak, Madeleine Pauliac beszámolói alapján készült, aki Lengyelországban teljesített orvosi szolgálatot a második világháború végén.) Utóbb kiderül, hogy nemcsak egyetlen szerzetesnőt ejtettek teherbe a szovjet katonák, ezért az orvosnő titokban visszajár hozzájuk és segít a megerőszakolt, mély hitválságba került nőkön, akik, élükön a konvent vezetőjével, mindent megtesznek azért, hogy ne tudódjon ki az intézmény bezárását kilátásba helyező, szégyenteljes hír.

Fontaine nyomasztó atmoszférájú, ólomsúlyú mozija két oldalról vizsgálódik: egyrészt a női vezető szerepkörét járja körül a rideg dogmatizmust képviselő, mélyen hívő szerzetes főnővér (az Ida alkoholista nagynénjét megformáló Agata Kulesza kiváló alakításában) és a kommunista munkáscsaládból származó, gyakorlatias Mathilde alakján keresztül, különös tekintettel a megszületett gyermekek sorsára, másrészről pedig a nemi erőszak végletes traumájára adott különféle válaszreakciókat tekinti át, s ennek kapcsán ruházza fel arccal az egyes apácákat és apácanövendékeket. (Az Ártatlanok tematikai és hangnembeli szigorát enyhítendő egy szerelmi szálat is beleszőttek a történetbe.)

Tekintve, hogy a háborús vis maior ezen speciális esetére kevésnek bizonyulnak a keresztény szentenciák a főnővér részéről, a francia rendezőnő igen kevés reményt lát a rideg és érzéketlen intézményesített egyházban. Ezzel szemben a hitetlensége miatt kezdetben lenézett orvosnő jelentékeny talpraesettségről és gyors észjárásról tesz tanúbizonyságot, amikor egy jól irányzott, meggyőző hazugsággal elhárít egy további potenciális kálváriát. Fontaine súlyos hitpróba elé állítja filmje valamennyi szereplőjét és felveti annak a lehetőségét, hogy a morális pragmatizmus felette áll a vallási doktrínáknak: az Ártatlanok tanúbizonysága szerint egy ilyen tragikus eseménysorozat után a külső előírások ellenére sem lehet ugyanúgy tovább élni, mint eddig. Nem véletlen, hogy a pszichológiai támasz nélkül maradt, megerőszakolt nők közül a konvent vezetőjének jobb kezét, a világi múlttal rendelkező Mariát emeli ki legfőképp a direktornő, aki józanságával és együttérző emberszeretetével igyekszik tompítani a főnővér szélsőséges dogmatizmusát.

Fontaine alkotása nem közelíti meg az Ida formatudatosságát, de hasonlóképp igényesen fényképezett, sallangoktól mentes munka, híven a bencés apácák szabályozott napi rutinjához és puritán kolostorához. Az Ártatlanok tehetséggel egyensúlyozva elkerüli a melodrámai túlzásokat, s hű marad önmaga szigorához egészen a zárlatig: ekkor ugyanis egy huszárvágással felold minden problémát. Ez kiváltképp egy olyan, egyébként jól megírt és gazdagon rétegzett munka esetében hangzik falsul, amely szerint a hit „huszonnégy óra kétség és egy perc remény.

 

ÁRTATLANOK (Les Innocentes) – francia-lengyel, 2016. Rendezte: Anne Fontaine. Írta: Sabrina B. Karine, Pascal Bonitzer, Alice Vial. Kép: Caroline Champetier. Zene: Grégoire Hetzel. Szereplők: Lou de Laage (Mathilde), Agata Buzek (Maria), Agata Kulesza (Tisztelendő Anya), Vincent Macaigne (Samuel), Thomas Coumans (Gaspard). Gyártó: Aeroplan Film / Mars Films / Mandarin Cinema. Forgalmazó: Cirko Film Kft. Feliratos. 115 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/02 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13056