KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/július
KRÓNIKA
• N. N.: Rökk Marika (1914-2004)

• Ardai Zoltán: Negyedik típusú találkozások Jazz és film
• N. N.: Jazzfilmek
• Mátyás Péter: Éjféli szimfónia Jazz-dokumentumok
• Takács Ferenc: Mámor és hamvazószerda Fitzgerald, a jazzkorszak krónikása
MAGYAR MŰHELY
• Bori Erzsébet: Nehéz fiúk klubja Beszélgetés Tarr Bélával
• Szőnyei Tamás: A megvilágosodott Beszélgetés Szemző Tiborral
• Antal István: Lázad a rajz Reisenbüchler Sándor (1935-2004)

• Nevelős Zoltán: Rosszak és csúfak Euro-western
• N. N.: Eurowestern
• Géczi Zoltán: A komponista, aki lelőtte az éneklő cowboyt Morricone westernzenéi
• Kubiszyn Viktor: Közösség elleni izgatás Kult-western: Délidő
HORROR
• Varró Attila: A mi húsunk Zombi genezis
• Hungler Tímea: Halvajárók Romero zombifilmjei
• N. N.: Zombik a vásznon (válogatás)
• Herpai Gergely: Gonosz halottak Zombik a számítógépben
KÖNYV
• Takács Ferenc: Félközelben Magyar filmtörténet – angol optikával
• Veress József: Lengyel-magyar Encyklopedia Kina
FESZTIVÁL
• Matyasovszki József: A szabadgondolkodás plebejus luxusa Hajdúböszörmény
DVD
• Pápai Zsolt: Kertvárosi gótika Peter Bogdanovich: Célpontok
KRITIKA
• Vágvölgyi B. András: Társutasfilm retróhangulatban Comandante
• Vaskó Péter: Egy amerikai Páriszban Trója
LÁTTUK MÉG
• Tosoki Gyula: Betörő az albérlőm
• Köves Gábor: Wilbur öngyilkos akar lenni
• Pápai Zsolt: Zseton és beton
• Vaskó Péter: Időzavarban
• Varró Attila: Örökség
• Hungler Tímea: A holtak hajnala
• Kis Anna: Chouchou
• Dóka Péter: Shrek 2
• Nevelős Zoltán: A szem

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Fesztivál

Ők is forrón szeretik

Kriston László

A Berlinale egyik legerősebb szekciója a meleg filmek fesztiválja.

 

A Berlinale az évek során összeforrt a liberális hangulattal, amiben nagy szerepe volt a fesztivál speciális szekciójának, a meleg filmeket 15 éve elismerő Teddy Bear-díjnak. A ’92-ben hivatalos fesztiváldíjként kvalifikált rusnya mackót mintázó szobrot korábban olyan rendezők kapták meg, mint Gus Van Sant, Pedro Almodóvar, Todd Haynes, Antonia Bird, John Greyson, Derek Jarman, Tom Kalin, Francois Ozon, sok esetben még áttörésük és felfedezésük előtt.

Míg Magyarországon egy meleg film vetítésének „szemforgató” atmoszférájában jelen lenni egyet jelent egy hallgatólagos coming outtal, addig egy meleg film Berlinale-vetítése különleges élmény: itt minden természetes, a legkülönfélébb melegpárok (még a fesztivál alkalmazottai is) félreérthetetlen helyzetekben mutatkoznak azonos nemű társaikkal.

A Chop Suey szabálytalan filmnapló. Egy élvonalbeli divatfotográfus mozgóképalbuma. Bruce Weber személyes emléktöredéke a múlt – számára fontos – alakjairól, ahogy ő látja őket lencséjén keresztül. Felbukkan Robert Mitchum, vagy Frances Faye, a melegekről először daloló táncdalénekesnő, izgalmas perceket szerez Diana Vreeland is, az amerikai divat végletekig extravagáns vérmérsékletű és viselkedésű vén papnője, évtizedekig a Vogue felejthetetlen főszerkesztője, akiről a Csudapofa című Fred Astaire-musicalben látott nagy hatalmú szerkesztőnő figuráját mintázták (1957-ben!), és akiről utolsó befejezett művében (1979-ben) Truman Capote is azt írja: „megbabonázza az embert, akár egy kígyó”, pedig Capote sem volt szokványos figura.

Weber parttalan vizuális kalandozása mintha egyúttal saját szofisztikált ízlésvilágába is irányulna. Mintha egy szenzuális költő félig materializált tudatfolyamában találnánk magunkat. Tárgyi emlékek, gondolattöredékek, motívumok, ruhák, testek, szinesztéziák dús asszociáció-áramában. Mindezt jelenbeli kapcsolat foglalja keretbe: egy birkózóbajnokságon találkozik Peter Johnsonnal, aki jól fizetett topmodellként olyan tervezőknek dolgozik, mint Ralph Lauren, Versace és Lagerfeld. Weber és a fiú kapcsolata nem uralja a film minden kockáját, inkább szemérmes és érintőleges módon tűnik fel a szabad asszociációk tengerében, mégis az egész alkotáson átsugárzik az a szeretetteljes figyelem, amelyet Weber táplál a folyamat iránt: hogyan válik a csinos, de tapasztalatlan fiúból vonzó férfi. A filmet ez a finom, rejtett intimitás ihlette, amely tolakodó egyértelműség nélkül is érvényesül.

A Teddy fődíjat elnyerő filmet, a Hedwig and the Angry Inch-et pár héttel korábban már kitüntették a Sundance fesztivál fődíjával. A Rocky Horror-gyanús film underground karrierrel indult. A műfaji besorolása szerint post-punk neo glamrock musicalt(?!) amerikai és európai szórakozóhelyeken játszotta a 37 éves, kölyökképű színész-író-rendező, John Cameron Mitchell, az off Broadway bemutatóra '98-ben került sor. A történet egy transzszexuális főhős(nő?)ről szól, a címben szereplő inch – az angolszász kultúrában használatos mértékegység – az ambivalens érzelmekkel viselt testrészre utal. Az eredeti hangvételt Mitchell lénye teremti meg, hamisítatlan jutalomjátéka ez egy „jelenség-értékű” fiatal színésznek.

A nagy visszhangot kiváltó kísérlet, a Trembling Before című dokumentumfilm kényes kérdéskört feszeget. Hogyan egyeztethető össze a homoszexualitás a zsidó vallással és a hittel? Méltóságteljes világfájdalom jelenik meg az izraeli felvételekben, a filmen átsüt az a szomorkás hangulat, amely a magasztos hitet és az alázatos istenfélést jellemzi. Az életutak ellentétes irányba tartanak: a vallásosság hevületéhez és a dogmatikus előírásokhoz kötődés szintúgy elemi emberi szükséglet (a szülők részéről), mint a kitagadott, „tékozló” fiúk és lányok ragaszkodása a szülők iránt. Mindezt nehéz összeegyeztetni a személyes kiteljesedés ambíciójával. Keveseknek sikerül: bár az első nyíltan meleg ortodox rabbi is megszólal a filmben, a beszélők nagy része arc nélkül jelenik meg, mert nem vállalja fel önmagát (még a leszbikus brooklyni lány „alibi-házasságát” szentesítő kóser esküvő képein is az összes arc digitálisan van kitakarva!). A Teddy Bar publikuma úgy látszik, túl van ezen. A díjazottak ünneplése szokásos módon forró hangulatú extravaganza keretében történt a Világkultúra Házában.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/05 14-15. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3296