KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/július
KRÓNIKA
• N. N.: Rökk Marika (1914-2004)

• Ardai Zoltán: Negyedik típusú találkozások Jazz és film
• N. N.: Jazzfilmek
• Mátyás Péter: Éjféli szimfónia Jazz-dokumentumok
• Takács Ferenc: Mámor és hamvazószerda Fitzgerald, a jazzkorszak krónikása
MAGYAR MŰHELY
• Bori Erzsébet: Nehéz fiúk klubja Beszélgetés Tarr Bélával
• Szőnyei Tamás: A megvilágosodott Beszélgetés Szemző Tiborral
• Antal István: Lázad a rajz Reisenbüchler Sándor (1935-2004)

• Nevelős Zoltán: Rosszak és csúfak Euro-western
• N. N.: Eurowestern
• Géczi Zoltán: A komponista, aki lelőtte az éneklő cowboyt Morricone westernzenéi
• Kubiszyn Viktor: Közösség elleni izgatás Kult-western: Délidő
HORROR
• Varró Attila: A mi húsunk Zombi genezis
• Hungler Tímea: Halvajárók Romero zombifilmjei
• N. N.: Zombik a vásznon (válogatás)
• Herpai Gergely: Gonosz halottak Zombik a számítógépben
KÖNYV
• Takács Ferenc: Félközelben Magyar filmtörténet – angol optikával
• Veress József: Lengyel-magyar Encyklopedia Kina
FESZTIVÁL
• Matyasovszki József: A szabadgondolkodás plebejus luxusa Hajdúböszörmény
DVD
• Pápai Zsolt: Kertvárosi gótika Peter Bogdanovich: Célpontok
KRITIKA
• Vágvölgyi B. András: Társutasfilm retróhangulatban Comandante
• Vaskó Péter: Egy amerikai Páriszban Trója
LÁTTUK MÉG
• Tosoki Gyula: Betörő az albérlőm
• Köves Gábor: Wilbur öngyilkos akar lenni
• Pápai Zsolt: Zseton és beton
• Vaskó Péter: Időzavarban
• Varró Attila: Örökség
• Hungler Tímea: A holtak hajnala
• Kis Anna: Chouchou
• Dóka Péter: Shrek 2
• Nevelős Zoltán: A szem

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Éjfél a Jó és a Rossz kertjében

Takács Ferenc

 

Századunk amerikai irodalmából ismerős az a táj és az a világ, ahová Clint Eastwood most rendezőként viszi el a mozinézőt: az amerikai Délre látogatunk el, a legmélyebb és legsötétebb Délre, amelynek dermedt pszichózisáról és önsajnáló szenvelgéséről, közönyéről és vadságáról, legyintő reménytelenségéről és apokaliptikus csodaváró hitéről, egyáltalán: az itt folyó élet lúdbőrös nevetésre ingerlő abszurd tragikomikumáról Wiliam Faulkner, Carson McCullers, Flannery O'Connor, William Styron, Truman Capote és még sokan mások tudósították az olvasót. S nyomukban természetesen filmrendezők is: évtizedek óta fel-felsejlik a mozivásznon valamiféle „déli film”-konvenció, irodalmi megfilmesítésekben és önálló munkákban egyaránt.

Clint Eastwood ezúttal ebből a konvencióból csinált filmet. Teljes a déli kisvárosi állatsereglet a New Yorkból érkező fiatal író előtt, aki egy képesújság számára írna tudósítást a városka jeles társasági eseményéről, egy gazdag és amúgy déliesen arisztokratikus modorú műgyűjtő karácsonyi estélyéről. Hamarosan felvonul a helyi panoptikum, a transzvesztita néger bárénekes, a zsebében méreggel, feje körül cérnán kikötött legyekkel közlekedő hibbant vegyész, a néger voodoo-varázslónő, a rég jobblétre szenderült Patrick nevű kutyát még most is sétáltató komornyik és a többiek. Mint ahogy déli módra alakul a cselekmény is: a fiatal író, aki eddig azt hitte, hogy mindent tud az életről, hitetlenkedve merül alá ebben a világban, ahol senki sem az, aminek vagy akinek mutatja magát, ahol a barátságos felszín sötét és véres titkokat rejteget, ahol - mint az egyik szereplő megjegyzi - mindenkiről mindent el lehet hinni. Majd hamarosan egy gyilkossági ügy, nyomozás és tárgyalótermi dráma kellős közepén találja magát, amelynek a végén nem derül ki semmi, pontosabban csak annyi, hogy úgysem tudható, mi az igazság. Közben szerelmes lesz, s úgy dönt, hogy marad: könyvet ír a városról, önmagáról és arról a felfedezéséről, hogy úgysem tudható, mi az igazság.

De a film nem egyszerűen ebből a konvencióból készült, hanem egyben erről a konvencióról is. Minden jellegzetesen „déli” irodalmi vagy filmes elem hol finoman, hol nyersen túlrajzolt formában jelenik meg benne, a párbeszédek önparodisztikusak, a karakterfigurák karikatúrába tűnnek át: a film mindvégig csendesen elnevetgél ezen az egész „déliségen”, sőt, időnként harsány kacajra fakad fölötte. Mindez persze főleg irodalmias eszközökkel történik, a komótos tempóban, ráérős részletezéssel felépített jelenetekben, a sokáig készülő, majd kényelmesen kifutó poénok és gondosan felépített ironikus nyelvi-kulturális utalások révén: a vadnyugat színészbajnoka rendezőként ezúttal rafinált filmes csemegével állt elő.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/09 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3796