KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/július
KRÓNIKA
• N. N.: Rökk Marika (1914-2004)

• Ardai Zoltán: Negyedik típusú találkozások Jazz és film
• N. N.: Jazzfilmek
• Mátyás Péter: Éjféli szimfónia Jazz-dokumentumok
• Takács Ferenc: Mámor és hamvazószerda Fitzgerald, a jazzkorszak krónikása
MAGYAR MŰHELY
• Bori Erzsébet: Nehéz fiúk klubja Beszélgetés Tarr Bélával
• Szőnyei Tamás: A megvilágosodott Beszélgetés Szemző Tiborral
• Antal István: Lázad a rajz Reisenbüchler Sándor (1935-2004)

• Nevelős Zoltán: Rosszak és csúfak Euro-western
• N. N.: Eurowestern
• Géczi Zoltán: A komponista, aki lelőtte az éneklő cowboyt Morricone westernzenéi
• Kubiszyn Viktor: Közösség elleni izgatás Kult-western: Délidő
HORROR
• Varró Attila: A mi húsunk Zombi genezis
• Hungler Tímea: Halvajárók Romero zombifilmjei
• N. N.: Zombik a vásznon (válogatás)
• Herpai Gergely: Gonosz halottak Zombik a számítógépben
KÖNYV
• Takács Ferenc: Félközelben Magyar filmtörténet – angol optikával
• Veress József: Lengyel-magyar Encyklopedia Kina
FESZTIVÁL
• Matyasovszki József: A szabadgondolkodás plebejus luxusa Hajdúböszörmény
DVD
• Pápai Zsolt: Kertvárosi gótika Peter Bogdanovich: Célpontok
KRITIKA
• Vágvölgyi B. András: Társutasfilm retróhangulatban Comandante
• Vaskó Péter: Egy amerikai Páriszban Trója
LÁTTUK MÉG
• Tosoki Gyula: Betörő az albérlőm
• Köves Gábor: Wilbur öngyilkos akar lenni
• Pápai Zsolt: Zseton és beton
• Vaskó Péter: Időzavarban
• Varró Attila: Örökség
• Hungler Tímea: A holtak hajnala
• Kis Anna: Chouchou
• Dóka Péter: Shrek 2
• Nevelős Zoltán: A szem

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Incze Ágnes: Randevú

Városi legenda

Bori Erzsébet

Angyal szállt le Budapesten. Incze Ágnes hajléktalan-meséje.

 

Jó szívvel gondolok vissza Incze Ágnes elsőfilmjére, az I love Budapestre. Nagyvárosi történet volt az is, de a mában, a pesti flaszteren játszódott, s csak a legvégén emelkedett fel az égbe, abból a nagyon is evilági meggondolásból, hogy az ifjú hősök sorsának nincs igazságos földi megoldása. A Randevú mintha egy ég és föld között kifeszített kötélen próbálna egyensúlyozni, s már az első percekben a néző lelkére csomózza, hogy nyaktörő, életveszélyes mutatványra, világszámra kell készülnie.

Valamikor a múlt század ötvenes éveiben a haldokló fiatal anya azzal búcsúzik négyéves kislányától, hogy egyszer még találkozni fognak, s nem kell félni, bárhogy lesz is, mindenképp megismerik majd egymást. Nem tudni, hogy s mint történt, de úgy esett, hogy az egykori kislány, Rózsika ma ötvenéves félkegyelmű hajléktalan. Kukákból és konténerekből él, híd alatt hál, s időnként fölkeresi a jó lelkű Ildikót, aki szociális munkás egy hajléktalanszállón. Rózsika és sok-sok sorstársa papíron ugyanabban a városban él, mint Norbi meg a menő haverjai meg a jó csajaik, de e két párhuzamos világegyetem lakói mit sem tudnak egymás létezéséről, útvonalaik legfeljebb a végtelenben találkoznak, vagy ott sem. Ám egy vakeset folytán – Norbi egy átmulatott éjszaka végén Rózsika konténerjének tövében tanyázik el motorkerékpárján, s míg ő kómásan hever, Rózsika megszabadítja pár ingóságától. Például a csomagtartóként szolgáló műanyag doboztól, amit utálkozva úgy vonszol a hátára kötve, akár bogár a potrohát, s az illúzió annál tökéletesebb, hogy Rózsika elmaradhatatlan tartozéka egy csápszerű bányászlámpa a homlokán. Bár az öregasszonynak igazából a világítós nyaklánc (?) és az irizáló cédélemezek tetszenek, azért a fiú útlevelét és bankkártyáit is magához veszi, jók lehetnek még valamire alapon. Sajnos Rózsika még aznap éjjel összetűzésbe kerül egy kollégájával, aki kirabolja, így a reggel magára eszmélő Norbi hiába buktatja le a bűnös Rózsikát, az utazáshoz létfontosságú passzus már nincsen nála.

S innentől kezdetét veszi egy groteszk hajsza az útlevél után Norbi, Rózsika, Ildikó és „az Irén” részvételével, akiről eddig még nem esett szó. A titokzatos lány a fönti mozgalmas éjszakán esik be a hajléktalanszállóra, s mivel nem hajlandó – vagy nem tud – beszélni, az Irén nevet kapja Ildikótól. (Irén szinte végig a „néma Bob” szerepkört hozza, kizárólag Rózsikával metakommunikál, s amikor nagysokára kimondta az első szót, forrón és oktalanul kívántam, bár ne lenne ő Rózsika anyjának hazajáró lelke, hanem egy jól eleresztett és elidegenedett mai család civilizációs lelki betegségben szenvedő leánya, aki az ember- és utcalét elemi szintjén képes csak újra visszakapcsolódni a társadalomba.) Ez a fura négyes ered hát nyomába a paszportnak, s vonulásuk a városon, egy ismeretlen városon át egy másik groteszk hajszát juttatott eszembe: Mándy Iván/Sándor Pál hősei kerestek így kabátot a háború dúlta Budapesten a Szabadíts meg a gonosztól című filmremekben.

Incze Ágnes újra megcsillogtatja erényeit: mesélőkedvét, kivételes érzékenységét, empátiáját az elesettekkel, bizalmát az emberben, az ember jóságában és tanulásra, változásra való képességében. Sőt van ezeknél praktikusabb tudománya is, teszem azt színérzéke, filhallása vagy a fiatal tehetségek felfedezése. Rózsika szerepében Pap Vera felér egy újrafelfedezéssel, de Danis Lídiáról (Ildikó), Zrínyi Gál Vincéről (Norbi), Szamosi Zsófiról (Irén) vagy Herbai Máté operatőrről csak itt tudtam meg, hogy szeretném még őket viszontlátni. A randevú helye legyen mondjuk Incze Ágnes harmadik filmjében, de mindenképpen a földhöz közelebb.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/09 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8729