KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/augusztus
KRÓNIKA
• (X) : Jean-Jacques Jelot-Blanc: Louis de Funès, a színészlegenda

• Hungler Tímea: Özönvíz Hollywoodból Öko-horror
• N. N.: Öko-horror
• Bori Erzsébet: Gátszakadás Magyar ökofilmek
• Karátson Gábor: Meggyűlöltem az aranyat Új Eldorádó
• Győrffy Iván: Már rád tört a vég Katasztrofizmus és televízió
• Beregi Tamás: Noé valóságshow-ja Biohorror
• Tóth András György: Az ökoanarchizmus láncos szamara Zöldmozi: filmek kétkeréken
MÉDIA
• Mihancsik Zsófia: A képek háborúja Média és manipuláció
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Múltvonat, jövővonat Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak

• Varga Zoltán: A vadnyugat sikolya Western-thriller
• Géczi Zoltán: A civilizáció peremvidéken Kult-western: Férfi Laramie-ből
• Nevelős Zoltán: Spagetti a havon Kult-western: A halál csöndje
MEDIAWAVE
• Varga Balázs: Szellem a palackból Mediawave
• Kemény György: Zog-film Mediawave animációk
KÖNYV
• Györffy Miklós: Mozi-archeológia Magyar filmtörténetírás

• Dániel Ferenc: A fényképmoly Szilágyi Lenke fotókiállítása
KRITIKA
• Csillag Márton: Nincs kontroll Nomen est omen
• Békés Pál: A kviddics nemzedéke Harry Potter és az azkabani fogoly
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Drogtanya
• Köves Gábor: Édes álmok
• Vajda Judit: Maradok!
• Mátyás Péter: A tűz óceánja
• Hámori Dániel: Zsernyákok
• Pápai Zsolt: Pókember 2.
• Kovács Marcell: Megtorló
• Tornai Szabolcs: Bajos csajok
• Tosoki Gyula: Függőség

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Itt a szabadság!

Koltai Ágnes

 

Már csak a „föl, föl, ti rabjai a pénznek” kezdetű dalocska hiányzik az elsőfilmes Vajda Péter filmjéből, hogy tudjuk, ne csak sejtsük: hamisítatlan szocialista-realista filmet látunk. Afféle leíró realista történetet a – szó szoros értelmében – szegény kisemberről, akit nemcsak a sors gyötör, de a rút élettől rúttá vált embertársai is átejtik, megalázzák.

A realizmus, éppen mert leíró (a filmben: megjelenítő), bármilyen életanyagot valószerűnek tud elfogadtatni. Mindaz, amit a vásznon látunk, úgy van, hiszen megmutatják, lehetőleg hamisítatlan egyszerűséggel. A beavatkozás, az anyag megformálásának még a gyanúját is elkerülve! A realizmus így hát a legolcsóbb és legkényelmesebb ábrázolási forma. Csupán a valóság szükségeltetik hozzá – az pedig ott türemkedik körülöttünk. Sőt, egyenesen nyomakodik az Itt a szabadság! című filmben. Minden és mindenki olyan testre-szabottan kopott és elhasznált, borostás és hagymaszagú, kisstílű és sunyi. Csak úgy szaglik ez a valóság az otrombaságtól, a póriasságtól és a másnapos indulatoktól.

Vajda Péter, és forgatókönyvíró-társa, Salamon András tegnapi valóságunkat zúdítja ránk egy tanmesében. Egy afféle jóindulatú kisegzisztencia (szobafestő-oktató a szakmunkásképzőben) néhány ezres nyereség reményében felkerekedik, hogy három alkalmi útitársával a megbeszélt bécsi elektronikai szaküzletben megvegye az „árut”, illegálisan kivitt forintját átváltsa, icipicit megforgassa, majd hazajőve a kellő helyen leadja a „cuccot”. A kereskedelemnek, a forint kiajánlásnak és a valuta tiltott forgatásának ez a kabarékban már eltréfálkozott módja lehet a. haláltusáját vívó szocializmus katzenjammeres szimbóluma. Lehet, éppúgy mint a ki tudja mitől működő gazdaság, a széteső társadalom vagy a nehézlevegőjű hétköznapok. De hát a szocializmus épp szimbólumokkal volt tele: ami hiányzott belőle és mögüle, az Vajda Péter filmjében sincs benne.

Az Itt a szabadság! a maga tenyeres-talpas realizmusával, az Ecce homo-i közérthető tisztasággal mutat rá az életre. Ímé! Ilyen; nincs mit mondani róla, ahol hozzányúlunk, ott elfeslik, mint a használt bőr, kifakad, mint a fekély. A világ szemlélésének ez az erőszakosan realista módja már-már együttműködésre kényszeríti a nézőt. Jól ismerjük mi – a kamerán innen és túl – ezt a világot, részleteit, figuráit nem kell magyarázni, sulykolja a film minden kockája.

Beránt ebbe a hamis testvériségbe a rendező, megpróbál meghatározatlan, amorf hősei közé ültetni mindannyiunkat, hogy osztozzunk a szűkösség – üvegházba nevelt – vadhajtásain.

Ennek a filmnek az igazi főszereplője nem a balek kis-egzisztencia, de nem is a dörzsölt bécsi üzleti vagányok, hanem az a fajta bugrisság, amit csak kiagyalni lehet, – távol eme életvitel szülőhazájától. A bugris ebben a Bécs-Budapest karavántörténetben mondatfoszlányokat, káromkodásokat böffent, kicsit együgyű, nagyon szűk látókörű, és természetesen örök vesztes. A bugris téren és időn kívüli, behelyettesíthető, de jól mutat. Látványosan zsigeri lény.

Vajda Péter egy dokumentumfilmet (Hazatérés) és egy kisjátékfilmet (Veszett kutyák) készített eddig, amit a szakma nem tehet meg, azt most megteszi a közönség: rendezővé avatja, ha úgy akarja. Ha akarja a szűk-realizmust.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1991/03 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4072


előző 1 következőúj komment

stickfa #1 dátum: 2014-12-08 12:36Válasz
Tetszik ez a kritika ! :)