KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/szeptember
• Vaskó Péter: Minotaurusz-rend Titkos társaságok
• Beregi Tamás: A király álma Arthur-legendárium
• Kubiszyn Viktor: Kémiai menyegző Az okkult film
• Molnár Gál Péter: Orfeusz alászállt Marlon Brando
• N. N.: Marlon Brando (1924–2004)
MAGYAR FILM
• Hirsch Tibor: Csak a húszéveseké… Fiatal film
• Varga Balázs: Egyről a kettőre Török Ferenc: Szezon

• Fekete Ibolya: „Kívül van a történelmen” Holocaust és mozgókép
• Kemény György: Halál-klip Auschwitz Album
TELEVÍZÓ
• Dániel Ferenc: Aranylábak A berni gyász
DVD
• Pápai Zsolt: Missouri, kolorlokál Vincente Minelli: Találkozz velem St. Louisban
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: Nevető viaszarcok Pedro Almodóvar: Rossz nevelés
• Vágvölgyi B. András: Kampányfilm Michael Moore: Fahrenheit 9/11
• Muhi Klára: Euroszkeccs Európai víziók
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Terminál
• Vincze Teréz: Az élet nélkülem
• Nevelős Zoltán: McDagadsz
• Pápai Zsolt: Carandiru
• Vaskó Péter: A hazugsággyáros
• Varró Attila: A sötétség krónikája
• Hungler Tímea: Garfield
• Köves Gábor: Az igazi szőke
• Dóka Péter: A semmi

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az éneklő kutya

Lajta Gábor

 

Jack London világát filmre venni eléggé reménytelen vállalkozás. Mert hiába csábító a kaland, az egzotikum; a film inkább drámai műfaj, mintsem regény, vagy novella. Nehezen bírja a laza szerkezetet és képtelen (vagy csak nagy erőszaktevések árán) megjeleníteni a belső monológokat, és a Jack Londonra annyira jellemző végsőkig redukált fizikai lét és szenvedés leírásait. Ráadásul a filmen egy bogárnyi rezzenést óriásivá kell nagyítani, hogy látható legyen.

Egy igazi London-adaptációnak tehát sajátos, új filmnyelvet kellene teremteni a mondanivaló kifejezésére. Az éneklő kutya meg sem kísérti az előbbi feladatot: fáradt kalandfilm, amely nem csigázza fel az érzékeinket, de kirívó rosszaság sincs benne. A hálásabb mozinéző előtt ez a rendezői fásultság még távolságtartásnak, reálisabb ábrázolókészségnek is látszódhat. Tény, hogy a szinte esetlegesen továbbgördülő történetből kirajzolódik Jack London világa: a szabadság és a szabadság korlátai, a véletlen és az engedés a véletlennek, és legfőképp a szabadság elnyomása. A megjelenítés érdekessége a rusztikus, nyers színészi játék és az ízes szinkronhangok, valamint az a furcsa, kicsit bugyuta igénytelenség, ahogy a rendező egymás mellé rakja az eseménykockákat, mintha sörivó főhőséhez hasonlóan ő is állandóan imbolygó objektívon át nézné a világot.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/11 45. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7279